Kedves “Online Bibliaóra”!
…meglepetésemre sok dologgal egyetértek, ám keresztyén körökben, főleg a karácsony megünneplésével kapcsolatos elitélő kijelentéseik nem túl népszerűek.
Kis gyermekként (kb. 6 évesen) kereszteltek meg reformátusnak, szüleim, és hívő keresztszüleim… Akikért egyébként nagyon hálás vagyok az Úrnak! Ezek mellett az Úr sok dologban megvilágosított egy idősebb, felekezetektől független testvér által. Tőle értesültem először a karácsony pogány eredetéről és a gyermekkeresztség helytelenségéről is - többek között.
Érdekelne, hogy miként látjátok a mai világ helyzetét a bibliai próféciák tükrében? Érdekelne az elragadtatással kapcsolatos meggyőződésetek, továbbá mindaz, amit érdemesnek vélnek ezekkel kapcsolatban velem/velünk is megosztani…
Szeretnék megosztani Veletek egy írást (két részben), amit az előzőekben említett idősebb testvér és házi gyülekezete készített… Mellékeltem, remélem sikeresen küldöm…
Testvéri üdvözlettel: Zoli
Kedves Zoli! Lapunk kapcsolattartás menüjében a tegeződést javasoltuk, engedd meg, hogy éljünk is ezzel.
Örülünk, hogy több dologban is egyetértünk, javasoljuk is mindenkor, hogy inkább azt hangsúlyozzuk ki, ami összetart bennünket, (a Teremtő Istenbe és az Ő Fiába vetett hitünk) minthogy széthúzással bírálgassuk egymás látását, és azt keressük, ami elválaszt bennünket egymástól. Urunk, az úgynevezett főpapi imájában így könyörgött az Atyához: “De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem; Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk:…” (Jn 17, 20-21) Emellett persze igyekezzünk kiállni mindenkor az igazság mellett.
A karácsonnyal kapcsolatos 10 számú tanításunk az újjászületett keresztyének körében tetszést keltett, míg másoknál “kiverte” a biztosítékot. A tanítás egyetlen mondatát sem kívánjuk utólagosan helyreigazítani, mi így látjuk ezt, a világ szinte minden részén felmagasztalt “ünnepet”. Az 1 Jn 2, 15 eleve óv bennünket a világ szeretetétől, ha pedig az egész világ szereti ezt az “ünnepet”, akkor itt, valami nem tiszta. Egyébként is, a karácsony, ma már a “vallásos keresztyének” körében sem az Úr Jézus Krisztus megtestesülésének a napja, ez már régen az evésről, ivásról, rokonlátogatásokról, felszínes érzelgősködésről, himnuszos éjféli(?) miséről és túllihegett ajándékozásról szól. Ideje lenne ezt őszintén bevallani. Mi, amikor megtértünk, ettől a bűntől is megszabadultunk. Mert elfogadtatta velünk a Szentlélek, hogy ami az emberek szemében magasztos, az Isten szemében útálatos.
Reméljük, hogy nem csupán ezt a tanításunkat olvastad el, mert a mai napig már 14 tanításunk van feltéve, ezek visszamenőleg is megtekinthetők, hiszen egyidejűleg vannak jelen lapunkon.
A gyermekek megkeresztelésével mi sem értünk egyet, erről, és magáról a keresztelkedésről előkészületben van egy újabb tanításunk.
A bibliai próféciákkal (nyilván csak egy részükkel) kapcsolatos véleményünket legközelebb a 19. és a 20. sz. tanításunkban fejtjük ki, ezek már készen állnak (kicsit előre dolgozunk) csak még nem kerültek fel a lapra. (Ezek címei: “Világbirodalmak hálójában”, illetve “Az Úr Jézus Krisztus visszajövetele”) A 20. sz. tanításunk, egy nagyobb terjedelmű, igazán tartalmas tanítás lesz. Kérjük, légy türelemmel!
Az elragadtatásról szól “Az első feltámadás” c. 12. sz. tanításunk. Nem olvastad?
A küldött anyagokat természetesen megkaptuk, köszönjük szépen. Véleményt mondani még nem tudunk róla, tanulmányozása hosszabb időt igényel. Térjünk vissza rá, ha már ti is olvastátok a fentebb említett 19, 20 sz. illetve visszamenőleg a 12. sz. tanításainkat
Az Úr Jézus Krisztus áldjon meg téged! Szeretettel: a Szerk.