Kedves Testvéreim!

2010 január 28 · 2 perc elolvasni

Kedves Testvéreim!

Megfogadtam a tanácsaitokat és a hozzászólásokba is beleolvastam!
Örömmel tapasztaltam, hogy egyre több a hozzászólás!

Szóval elhangzott egy felvetés sátán uralmával kapcsolatban.
Egyet értek azzal, hogy Isten a földet az embereknek adta, hogy azon
lakozzanak. Tehát még mi emberek is csak “haszonbérlők”, “szívességi
használók” vagyunk! A tulajdonos továbbra is a Mindenható Isten!
Sátán valójában egy csaló és szélhámos, aki a föld tulajdonosának adja ki magát!
Azzal, hogy az embert bűnre csábította, lefektette egy világrendszer
alapját, melynek valóban Ő a fejedelme!
Amikor Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy “ti nem ebből a
világból valók vagytok, mert ha ebből a világból származnátok, akkor a
világ befogadna benneteket “-szóval ezzel a szavaival az Úr nem azt
akarta mondani, hogy a tanítványai földön kívüliek lennének! :-)

Ezek a szavak azt szemléltették, hogy Jézus tanítványai nem tartoznak
e világrendszer alá, melynek fejedelme sátán!
Az elragadtatásról szóló tanításukban a testvérek szépen kiemelték
azt, hogy Jézus tanítványai Máté evangéliumában ennek a sátáni
világrendszernek a pusztulása felől is érdeklődtek!

Az Úr Jézus Krisztus az ezeréves békekirályság megalapításával ezt a világrendszert fogja felszámolni és létrehoz egy új örökérvényű kormányzati rendszert, amelyben Isten az Úr.
Vö. Dániel 2:44; 7:18,22,27

Az új világrendszer, Messiási királyság megalapításáról beszél
Ézs. 65: 17-25 rész is!
Sokan összekeverik ezt az Igehelyet az utolsó ítéletet követő
valóságos újjáteremtéssel (Jel.21:1) bár az Ézsaiási ige “csupán” egy
helyreállításról beszél, amely érinteni fogja mind a világrendszert
(megszünteti sátán fejedelemségét) mind pedig a megromlott
életkörülményeket. (Megszűnnek a betegségek és az éhínség)

Üdvözöllek Benneteket az Úr Jézus Krisztus szerelmével, testvéretek:
Csaba


Kedves Csaba!

Nagyon szépen köszönjük legutóbbi leveledet. Mindennel egyetértettünk, amit írtál olyannyira, hogy utólagos engedelmeddel (bocs.) soraidból merítettünk, és néhány mondatot, vagy kifejezést abból beépítettünk az Esthernek küldött (Hozzászólások) anyagunk második részébe. Mivel többnyire szabadon idéztünk tőled, nem jelöltük meg a forrást, de ha ragaszkodsz hozzá - mivel az Esthernek küldött anyagból egy “tanítást” is formálunk majd a későbbiekben - abban szerepeltethetjük a nevedet. “Csaba” (?), vagy másként?

Szeretettel: a Szerk.