Kedves Testvéreim az Úrban!

2010 február 26 · 3 perc elolvasni

Kedves Testvéreim az Úrban!

Engedjétek meg, hogy kivételesen
a leveletek végével kezdjem a mondandómat!

Szóval nagyon szépen köszönöm az áldás-kívánásotokat!

Nagyon nagy örömöt szereztettek a görög szöveg kibontásával, valójában
kétszeresen is épültem belőle!
Őszintén bevallom évekig célozgathattatok
volna, akkor sem értettem volna meg a kérdésetek célját! :-)
Tényleg nagy élmény volt számomra ez az írásotok!
Szóval be kell valljam, hogy én Károlinál valószínűleg lényegesen
rosszabbul ismerem az Ógörög nyelvet!
:-)

Viszont az Úr kegyelméből a magyarral elég jól boldogulok!
:-)

Tehát mivel lövésem sem volt róla a jelek szerint (és a valóságban
sem!), hogy mit is kérdeztek tőlem, úgy gondoltam,
(a példátok alapján
/valóság/ ) hogy az “IGAZSÁG” szó helyére kellene keresnem egyetlen
magyar szót, amely magában foglalhatja mindazt, amelyet az IGAZSÁG szó
takarhat.

Misztifikálás nélkül állítom, hogy nem szégyenlek bármikor imádkozni,
ha elakadok valamiben!
“Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki
mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik
néki”
Jak. 1:5
Én magam éppen olyan egyszerű munkásember vagyok, mint bármelyik apostol volt.
Tehát a hitéletem során sokszor pótolta már ki az Úr a hiányosságaimat
Jakab szavai szerint!
A Ti esetetekben is hozzáfordultam imában!
Egyetlen szót kaptam színte azonnali válaszként:
SZŰKSÉG/SZŰKSÉGES/SZŰKSÉGSZERŰ

Nem volt célom az ige misztifikálása, meg vagyok győződve róla, hogy
az Úr arra válaszolt, amit kérdeztem, főként, ha figyelembe vesszük,
hogy mi mindent takarhat magában “szegényes” magyar nyelvünk eme
egyetlen szava.
Szűkség = valaminek fontossága
Szükséges = törvényszerű, elengedhetetlen.

Már ennek az egyetlen szónak, a megfelelő alakban történő behelyezése
az igébe is nagy örömöt okozott számomra!
Még nagyobb volt az örömöm, amikor azt tapasztaltam, hogy az általatok
magyarázott görög szöveg sem lehetetleníti el ennek a szónak a
vonatkozásait, sőt!

“A jó pap holtig tanul”

Egy világi barátom poénkodva mondta:
“A sírjára pedig ezt vésik fel: tanulmányait befejezte!”

Mondtam néki:
“Nem barátom, hanem ezt: magasabb osztályba léphet!”
Persze Ő nem értette!

Még egyszer nagyon szépen köszönöm a szellemi táplálékot!
(Amúgy szeretem az ilyen “szilárd eledelt”! )

Az Úr Jézus Krisztus áldjon Benneteket továbbra is gazdagon Testvéreim!

Sok-sok köszönettel és szeretettel:

Csaba


Kedves Testvérünk!

Nagyon örültünk levelednek, örömödnek és tárgybani, sírfeliratra vonatkozó humorodnak. Egy kis izgalom volt a héten bennünk, hogy hogyan fogadod majd az igazsággal kapcsolatos fejtegetésünket, féltünk egy kicsit, hogy nehogy okoskodásnak vedd írásunkat, de látod ilyenek vagyunk. Egy kicsit kíváncsiak is. Szeretünk esetenként elmélyedni a Bibliában, és az a tapasztalatunk, hogy ilyenkor különleges áldásokban is részesülünk, tetszhet a Szentléleknek, ha kutatjuk a szavait, és az Úr Jézusnak, ha érdeklődünk a dolgai iránt. Ilyen esetekben többnyire megértésre is jutunk.

Ma este egy újabb tanítást teszünk fel: Egy tál lencse címmel, vasárnap Három királyok címmel egy újabbat, és ma fejeztük be A bálványimádás címmel jegyzett írásunkat, ami számításunk szerint jövő csütörtökön kerül fel a weblapra. E területen pillanatnyilag eddig látunk előre. Reméljük, elolvasod mindegyiket és azonnal jelzed, ha valamit nem találsz jónak.

Most többre nem “futja”. Még annyi: nagyon várjuk az elragadtatást több okból is. Az egyik, hogy elég tisztességesen meg vagyunk sanyargatva életünk minden területén. Abban bízunk, hogy e világ ura csak annyit tehet velünk, amennyire engedélyt kap, illetve, hogy igaz az az Ige is, hogy erőn felül soha nem vagyunk megpróbálva. Pedig gyakran érezzük úgy, hogy már majdnem.

A te sorsod legyen könnyebb, áldjon meg téged gazdagon az Úr Jézus Krisztus, szeretettel: a Szerk.