Kedves Testvéreim az Úrban!

2010 március 28 · 3 perc elolvasni

Kedves Testvéreim az Úrban!

Mivel véletlenek nincsenek, az Úr hozzátok vezetett és csak ámulok, amikor olvasom írásaitokat.
Olyan jó, hogy kérdéseket is meg lehet vitatni és a TISZTA HANG szól általatok.
(…)
Szeretettel: Éva.


Kedves Éva testvérnőnk az Úr Jézus Krisztusban!

Szinte keresnünk kell a szavakat, hogy kifejezést adhassunk örömünknek! Az egyszerű öröm mellett bizony megható is ez egyben. Leveled érkezése kapcsán engedd meg, hogy azonnal bizonyságot tehessünk neked az Úr Jézus Krisztus mindenek feletti gondoskodó szeretetéről. Amellett, hogy gondoskodott rólad, hogy egy tiszta forráshoz találhass, meghallotta a mi aprócska panaszunkat is, és máris ideirányított téged. Előző nap úgy döntöttünk, hogy berekesztjük Bibliaóráink “on-line” jellegét, hiszen szinte senki nem ír nekünk, nem érdeklődik, nem tesz fel kérdéseket… Akikkel levelezésben állunk, a levelezések vagy annyira személyessé lettek, hogy azokat nem minden esetben tehetjük fel a Hozzászólások közé, vagy egy kissé akadémikussá lettek az idők folyamán, aminek közzétételével úgy gondoltuk inkább zavart keltünk, nem pedig világosságot. Úgy véltük “szuszókáznak” (alszanak) hittestvéreink, sem egy bírálatot, sem egy örömüzenetet vagy buzdítást nem küldenek. Vagy nem is érdekli őket igazán már ez az egész, vagy esetleg egyszerűen csak lusták (a keresztyének). Leveled megérkezése előtt egy órával, szószerint ezt írtuk valakinek: “Ha van időd, légy szíves írj pár sort az utóbbi két tanításunkról! Tudod, egy kis biztatás ránk is ránk férne néha…” Na, ekkor küldött téged hozzánk a gondoskodó Úr Jézus Krisztus! És rögtön azzal kezdted, hogy csak ámulsz, amikor olvasod írásainkat! Hát biztosan nem várjuk el senkitől, hogy ámuljon, hiszen mi is mindent fentről kaptunk és kapunk, de bizony ilyen szépet még senki nem írt, és főleg ilyen csüggedés közeli állapotunkban. Ezek után ugye átérzed, valóban mennyire örülhetünk neked. Az on-line jelleget is folytatni fogjuk.

Kedves Éva! Lapozd fel a 11. sz. tanításunkat és olvasd el abból az első szakaszt! Hát így vagyunk most veled. Legszívesebben minden szellemi és tárgyi ismeretünket egy csokorként átadnánk neked, hogy olyan sok örömöd lehessen, amennyit nekünk jelent az Úr Jézus Krisztusban való bizalmunk és a Tőle származó ismereteink. Ha már csokorról írtunk, akkor csokor vagy csupán egy szál virág, esetleg egy doboz bonbon helyett had áldjunk most meg téged első “találkozásunk” örömére Istennek egy csodálatos Igéjével!

Éva! “Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az ő orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az ő orczáját te reád, és adjon békességet néked.” (4. Móz 6, 24-26)

Kedves Éva!
Mégis, hogyan bukkantál ránk? Valaki javasolt bennünket? Melyik írásunkat olvastad már? (Ha még nem késő szólnunk, lehetőleg az elsőnél kezd, mert mint egy könyvben, ezekben is van bizonyos “építkezés”. Eleinte “tejbepapi” - így írta egyszer valaki, aztán egyre keményebb az eledel.) Fakadtak-e kérdéseid? Miről szeretnél olvasni? Kötődsz-e valamelyik egyházhoz, jársz-e valamelyik helyi gyülekezetbe? Víz alá merítkezéssel meg vagy-e keresztelve?
(…)

Kedves Éva! Szeretnénk befejezésül megköszönni jókívánságaidat, áldásaidat és imáidat. (…)

Áldjon meg téged az Úr jézus Krisztus, szeretettel: a Szerk.