Szeretett Testvéreim...

2010 április 7 · 4 perc elolvasni

Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Köszönöm valamennyi pontomat!

Természetes, hogy az Úr Jézus Krisztus adja a “királyt”, olyat, amilyet megérdemlünk. Viszont kegyelemből is adhat - jót. A vihar előszelét érezzük…
Én abban is bizonytalan vagyok, hogy milyennek kellene valójában örülnöm? Természetesen, mint a kisgyerek, jelen pillanatban a könnyebbségnek örülnék. (…)

Mit mond a Biblia a királynak? Azt hogy kiemelt helyen legyen a mezőgazdaság!–és itt durran be az agyam…

A hazugság és igazságtalanság kiborít–ezért egy feketelyuknyi szürke pont jár! Ezen kéne változtatni az Úr Jézus Krisztus és a tanító Szentlélek segítségével! Azért egy ici-picit már változtam. Lassan már el tudom fogadni azt a világot, körülményeket, amit kapok. Úgysem ágálhatok ellene, hiszen ahogy a nagyvilágban, úgy az én életemben is súlyosbodnak, ezek a végidőkre jellemző történések. Tudom, hogy “ így kell lennie!”, de eleinte nem akarom elfogadni. És mit sugall a gonosz? “Nem bírom ki!” Első pillanatban valóban nem bírom ki, aztán másnapra változik az Úr Jézus Krisztus és a Szentlélek támogatásával minden.

Mióta eszemet tudom, én kedves, figyelmes, szeretettel teljes, irgalmas, megértő, türelmes vagyok–lehetséges ez kívülről nézve? Ezekért jöhet a piros pont.

Olvasom a Bibliát. Azt azonban nem mondom, hogy az idézetek folynak belőlem.
Nem törekedtem az idézetek megtanulására, viszont már egy ideje tudom, hogy ez is nagyon fontos! De korlátaim is vannak ezen a téren, amit tudomásul kell vennem. Bár reménykedem.

Jelenleg az Énekek Énekét olvasom, előtte a Prédikátor könyvét, előtte a páli leveleket bújtam, közben hallgattam bibliamagyarázatot a Mózes öt könyvéről, a Józsué könyvéről, Bírák könyvéről, Ruth könyvéről, most Sámuel könyvénél tartok. A múlt télen az Új Testamentum magyarázatát hallgattam.

Használok fejfedőt, ilyen hidegben nem is probléma. De a múltkori jó időben többször is már olyan szokatlan kendős voltam.
(…)

Kedves Testvéreim!

A Mindenható Isten, a Gyógyító Úr Jézus Krisztus és a Vigasztaló Szentlélek legyen Veletek! Szeretettel: Esther.


Szeretett Esther testvérnőnk az Úr Jézus Krisztusban!

Szép és tartalmas leveledet örömmel olvastuk, de azért találtunk benne olyat is, amin megbotránkoztunk.
Kezdjük azzal, amire örömmel kaptuk fel a fejünket! Találtunk egy ilyen sorrészletet a leveledben:
És mit sugall a gonosz? “Nem bírom ki!”

Esther, ez nagyszerű! Észrevett a gonosz! Elkezdett bosszantani, megpróbál letargiába vinni, elkezdett veled foglalkozni! Ez azt jelenti, hogy kezdesz neki nem tetszeni! Ennek oka van. Ez előtt inkább nyugtatgatott, még ha nem is vetted észre. Nyugtatgatott, hogy jól van ez így, nem lesz semmi baj, rá se ránts a dolgokra. Kibírod te ezt. Még soha nem lett úgy, hogy ne lett volna valahogy, stb. Ez, hogy “nem bírom ki”, vagy “nem bírod ki”, már biztosan nem az Úr Jézus Krisztustól jött, ez a gonosz hangja. Néha ezért kell fejből tudni néhány Igét, mivelhogy az kard. Amikor ilyet “hallasz”, például azzal lehet elküldeni (tehát az Ige kardjával) a gonoszt, hogy hangosan elmondod: Jézus Krisztus azt mondta, veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Vagy: Mindenre van erőm a Krisztusban!

És most folytassuk azzal, amire megbotránkozással kaptuk fel a fejünket:
Mióta eszemet tudom, én kedves, figyelmes, szeretettel teljes, irgalmas, megértő, türelmes vagyok–lehetséges ez kívülről nézve? Ezekért jöhet a piros pont.

Azt nem igazán értettük, hogy “lehetséges ez kívülről nézve?” Esther, ez sem kívülről, sem belülről nem lehetséges, hogy te a megtérésed előtt, az újjászületésed előtt, azaz azt megelőzően, hogy betöltött volna a Szentlélek, te már amióta az eszedet tudod, kedves, figyelmes, szeretettel teljes, irgalmas, megértő, és türelmes voltál. Mi ugyan nem ismertünk téged még akkoriban, de a Biblia szerint a megtéretlen ember gonosz, képmutató, velejéig romlott, a nyelve halálos méreggel teli, sőt szívének minden indulata gonosz, már kora ifjúsága óta. Legfeljebb ideig-óráig jól játszottál mások előtt, magadat meg elhitetted, de gondolkozz csak el, valami miatt csak meg kellett térned. És nem javítgattak, foltozgattak ám, azt mondták, hogy ácsi, ez a leány így, ahogy van, nem kell, elölről kezdjük az egészet, újjászüljük, kőszívét hússzívre cseréljük! A változásért kiutaljuk a piros pontot, de a kijelentésedért, amivel gyakorlatilag azt jelentetted ki, hogy téged meg sem kellett volna váltani, mert te már ezelőtt is “jó” voltál, az imént kiutaltat nem adjuk oda. Dolgozzál még érte!

Sok szeretettel az Úr Jézus Krisztus nevében: a Szerk.