Testvéreim az Úrban!

2010 március 31 · 3 perc elolvasni

Testvéreim az Úrban!

Köszönöm, hogy bizalmatokkal megtiszteltetek és valamit megtudhattam rólatok.
Sok hasonlóság van köztünk. Én is katolikus voltam, most Krisztus-hívő keresztyén vagyok.
Mi is kerestük a helyünket, nálunk is volt évekig bibliaóra.

Most 2006 óta kórházba járok betegeknek bibliaórát tartani.
Én is bemerítkeztem és csak a tiszta tanítást viselhetem el! Megérzem a falsot!
Már több ismerősnek elküldtem a címeteket.
Ígérem, elejétől végéig el fogom olvasni írásaitokat, mert úgy megmagyarázzátok, hogy minden igazság benne van, nem lehet “belekötni “.
De azért higyjétek el, vannak igaz Krisztus-hívők sokan, rajtunk kívül is.
Nagyon sok rossz történt veletek, sajnos Sátán démonaival embereken keresztül munkálkodik és tombol, mert tudja, hogy kevés ideje van.
De Isten mindig megerősít és óvja az övéit.
Köszönöm, hogy válaszoltatok, nagyon örülök nektek. Továbbra is írjatok sok tanulságos tanítást!

(…)
Még egyszer köszönöm a válaszotokat, amikor időm engedi, végig olvasom tanításaitokat, mert úgy szívom magamba a tiszta tanítást, mint szivacs a vizet, mert benne élek és benne érzem jól magam.

Istennek Áldott (kis) Csapata!
Az ÚR áldjon meg gazdagon titeket, életeteket és munkátokat, körülményeiteket!
Oltalmazzon és védjen a gonosztól és minden bajtól!
Továbbra is hasogassátok igazságban Istennek Igéjét.
Szeretettel: Éva.


Kedves Éva testvérnőnk az Úr Jézus Krisztusban!

Te aztán nem csak ismered, hanem gyakorlod is azt az Igét, hogy jobb (nagyobb boldogság) adni, mint kapni. (Apcsel 20, 35) Annyi mindennel elhalmoztál bennünket, hogy csak lapoztunk, lapoztunk, és alig értünk leveleid és mellékleteid végére. Mi erre nem tudunk ilyen bőséggel reagálni, csak az írásainkkal tudunk “fizetni”, törleszteni. Reméljük viszont, hogy ezekkel - bármennyire is bő ismeretekkel rendelkezel, amit előre nem ismerhettünk - sokszor tudunk majd örömödre lenni, és méginkább megszerettetni és elfogadtatni veled az Úr Jézus Krisztusban elrejtett engedelmességben-járást.

A küldött anyagok áttekintéséhez, az informálódásokhoz, stb. egy kis időre még szükségünk van, így azokról egyelőre csak azt az elhamarkodott véleményt tudjuk mondani, hogy van amelyik jó, van amelyiket hamar kitöröljük majd adattárunkból.
Gyors oda-vissza válaszokra általában nincs és belátható időn belül még nem lesz lehetőségünk, sőt hétfő-kedd-szerda napokon május végéig sajátos okok miatt még csak Internet közelébe sem jutunk. Ezeken a napokon nyilván minden információt tudunk fogadni, csak továbbítani nem, tehát válaszolni sem. Természetesen ez a tanítások elkészítését és a weblapra való felhelyezését nem befolyásolja, a válaszokra pedig kicsi türelmet kérünk. (Gal 5, 22)

Nagyon nagy dolog, hogy módodban áll a legelesettebbek (betegek) között forgolódni, és már hány év óta! Nyugtass meg minket, hogy a bibliaóráidat minden esetben csak beteg lányoknak és asszonyoknak tartod, szoknyában (női ruhában) és bekötött hajjal! (Ezzel a kérdéssel egy kicsit az erődet tapogatjuk most, biztosan észrevetted! 1 Kor 4, 20)

Örülünk, hogy környezetedben sok igaz keresztyén van, hiszen azt írtad: “De azért higyjétek el, vannak igaz Krisztus-hívők sokan, rajtunk kívül is.” A mi tapasztalataink sajnos ettől eltérőek. Az idők előre haladtával - és ezt minden felfuvalkodottság nélkül írjuk - mi úgy látjuk, hogy az elragadtatáskor keveseknek adatik majd meg a szempillantás alatti átváltozás lehetősége, hiszen maga Jézus Krisztus tette fel azt a szomorú kérdést, hogy vajon talál-e hitet a földön, amikor eljön? (Luk 18, 8) Bár te látnád jól, vagy bár valóban így lenne ez felétek!

Nagyon szépen köszönjük, hogy lapunk címét megadtad másoknak is! Buzdítsd őket az olvasásra is!

Kedves Éva! Kérjük, ha egyetértesz, akkor vedd le írásaid végéről a mottót! Szebbek az Igék!

Várjuk tanításainkkal kapcsolatos észrevételeidet, kritikáidat (túl hosszú, elkapkodott…) minden rezgést veszünk!

Az Úr Jézus Krisztus áldjon meg, segítse családodat és mindenirányú munkádat, Ige iránti szomjúságodat, érdeklődésedet, szeretettel: a Szerk.