Kedves Testvérünk!

Pál apostol Timóteushoz írt első levelében olvasható az alábbi Ige:

„A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén (figyelnek Új ford.).” (1 Tim 4, 1)

Hogyan kell ezt érteni, hogy:

• „az utolsó időben”
• „némelyek elszakadnak a hittől”
• „hitető lelkekre” figyelnek
• „gonosz lelkek tanításaira” figyelnek?

A Biblia szerint az „utolsó idő” (utolsó idők, végső idők, utolsó napok) alatt az Ige Testté lételétől (pontosabban Jézus Krisztus földi munkálkodásának megkezdésétől) egészen az Ezeréves Birodalom fennállása végéig terjedő időszakot kell értenünk, bár jelen Igénkben ez az időszak most inkább az Ige Testté lételétől az elragadtatásig tartó, úgynevezett „kegyelmi időszak”-ra vonatkozik. Napjainkban tehát mi magunk is az „utolsó idő”-ben élünk. Azt, hogy ez az „utolsó idő” már Jézus Krisztus földön végzett szolgálatával megkezdődött, a Zsidókhoz írt levél első mondata támasztja alá.

„Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által (_ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk._Új ford.).” (Zsid 1, 1, ill. 1, 2)

Jézus Krisztus, illetve a Szentlélek munkálkodása nyomán, ha hit szerint csoportosítjuk az embereket, akkor két féle emberről tudhatunk: hívőről és hitetlenről. Amikor azt olvastuk, hogy „némelyek elszakadnak a hittől”, akkor ezek a „némelyek” a hívők és a hitetlenek soraiból valók is lehetnek. Foglalkozzunk először a hívők hittől való elszakadásával!

A magvetőről szóló példázatból tudjuk, hogy a kikelt magok egy része akár szárba is szökkenhet, de azután megáll a fejlődésben, majd elszárad. Egyesek tehát egy ideig hisznek, aztán ilyen-olyan okok miatt eltántorodnak a hittől, mintegy elszáradnak, visszatérnek régi életükhöz. (Csak zárójelben: ennek a visszatérésnek egyik esetére utalt Péter apostol a „megfürdött disznó sárban hempereg” korabeli ismert mese felemlítésével /2. Pét 2, 22/. Röviden: a mesebeli disznó nagyon megirigyelte a városban sétálgató, csinosan kiöltözött, sokak által megbámult leányokat, és elhatározta, hogy ő is közéjük akar tartozni. Megfürdött, megigazította a körmeit, kifestette a szemét-száját, és gyönyörű új ruhát húzott magára. Amikor jöttek a lányok, közéjük állt, és ringó léptekkel tetszelgett ő is az emberek előtt. Persze csak addig, amíg egy nagy pocsolyához nem értek, mert ott magáról teljesen megfeledkezve, azonnal a sárba vetette magát, és önfeledten forgolódott abban. Vagyis visszatért régi életébe. A változás csak külsődleges volt, a szíve, az énje nem változott meg, mint „némelyek”-nek a hívők között.)

Lássuk most a hitetlenek hittől való elszakadását! A hitetlenek hittől való elszakadása, a hittől való abszolút távolmaradásukként értendő. Ők távolra szakadtak a hittől, el sem jutottak az igazság megismerésére. Amint írtuk, az Igénkben szereplő „némelyek” tehát lehetnek visszafordult hívők, illetve olyanok, akik még addigi életük során soha nem is jutottak hitre.

Az, hogy „némelyek elszakadnak a hittől” az Ige szerint részben amiatt következik be, hogy „hitető lelkekre” hallgatnak az emberek. A „hitető” szó: ámítót, csábítót, hazugot jelent, olyan valakit, aki a másikat megtéveszti, becsapja. Ezt a szót a Biblia is ezzel a jelentéstartalommal használja az Ószövetségben és az Újszövetségben is egyaránt. (Még Jézus Krisztusra is ezt mondták ellenségei /Jn 7, 12, Mt 27, 63/). „Hitető lelkek” alatt tehát olyan ámító, csábító, félrevezető, megtévesztő, hamis és hazug lelkeket kell érteni, amelyek e világ szellemi urának (Sátán) hatalma alatt élnek, és őneki engedelmeskedve leginkább azon fáradoznak, hogy a hívőket elszakítsák, a hitetleneket pedig távol tartsák a hittől, és a hit forrásától: az Úr Jézus Krisztustól. Ezek a „hitető lelkek” test nélküli, láthatatlan gonosz szellemek, démonok. Emberfölötti intelligenciával rendelkeznek, harcban állnak Istennel, az Úr Jézus Krisztussal, rabul ejtik az embereket, és sok kárt tesznek bennük. Ezek egyike a szóban forgó hitetés, amelyet a démonok azáltal tudnak (egyebek mellett) elvégezni, hogy hozzáférnek az ember elméjéhez, és igyekszenek azt befolyásuk alatt tartani. Félrevezető gondolatokkal az emberi elmét be tudják csapni, el tudják csábítani, az ember értelmét, logikáját meg tudják kötözni. Ebből a szempontból az ember, a bűnbeesés és annak átöröklődő büntetése következtében, fölöttébb ki van szolgáltatva e gonosz lelkeknek és erőknek. Ezért (is) szükséges újjászületnünk (Jn 3, 7).

Amikor az újjászületésekor valakiben lakozást vesz a Szentlélek, azonnal az Úr Jézus Krisztus uralma alá kerül, tehát ezek a „hitető lelkek” már nem tudnak hatást gyakorolni rá. Ha valaki a későbbiek során – mivel az Úr Jézus Krisztusban szabad ember – bármely ok miatt mégis visszautasítja Isten kegyelmét (megfürdött disznó…), a Biblia úgy írja, hogy az ilyen ember „kioltja” a benne lakó Szentlelket (1 Thessz 5, 19), számolnia kell egyebek mellett azzal a következménnyel is, hogy ilyen esetben fokozott mértékben, akár véglegesen is a „hitető lelkek” markába kerül.

Az, hogy „némelyek elszakadnak a hittől” az Ige szerint – mint írtuk – részben amiatt következik be, hogy „hitető lelkekre” hallgatnak, másrészt pedig azért, mert „gonosz lelkek tanításaira” hallgatnak. Látható, hogy a „hitető lelkek”-et a „gonosz lelkek”-től jól megkülönbözteti a Biblia. Miért? Mert az első az szellemi, láthatatlan ellenfél, míg az utóbbi az látható, testben élő ellenfél. Amíg a szellemi ellenfél az elmébe férkőzve láthatatlan módon fejti ki tevékenységét, addig a testben élő gonosz lélek látható, kézzel fogható módon, tanítással teszi ugyanezt. Hamis tanítással. Akik tehát hamis dolgokat tanítanak, azok képesek arra is, hogy a hitetleneket még messzebbre távolítsák Isten igazságától, kifejezetten akadályozva ezzel a Szentlélek munkáját, küldetésének végzését, illetve akik hamis dolgokat tanítanak, azok képesek kikezdeni, legyengíteni, esetenként végképp tönkre tenni még akár egy újjászületett hívő hitét is. Különösképpen azokét, akik még útjuk kezdetén tartanak, vagy kevésbé engedelmesek, úgynevezett „testies” hívők.

Természetesen úgy a „hitető lelkek”, mint a „gonosz lelkek” munkája is csak akkor lehet eredményes, ha az emberek az Ige szerint „figyelmeznek”, azaz figyelnek, hallgatnak reájuk. Hát ez az ember személyes felelőssége! Attól függően, hogy élete során valaki melyik irányba fordítja a szívét, lesz felmagasztalva vagy kárhozatra ítélve. Egy hitetlen ember sem védekezhet majd az ítéletkor azzal, hogy démoni befolyásoltság alatt volt, mert ha másra nem is maradt szabad akarata, de a megtérésre, újjászületésre mindenkor rendelkezett a Teremtő Istentől kapott szabad akarattal, hiszen a keresztfán Jézus Krisztus őérte is elvégezte a megváltást. És egy hívő ember sem védekezhet majd azzal, hogy a hamis tanítók hamis tanításai miatt tért le a keskeny útról. Hiszen bármikor módja lett volna megválnia hamis tanítójától, figyelmeztette is erre elégszer a benne lakó Szentlélek. Inkább az a valószínű, hogy amikor az illető egyre mélyebb betekintést nyert a hit harcába, már nem találva olyan vonzónak ezt az egészet, és egy idő után „kedvére való” tanítót keresett magának. Olyat, akinek, vagy akinél ő megfelelőbb keresztyén, ahol tulajdonképpen kevesebb az „elvárás”, ahol nem szükséges annyira engedelmeskedni az Igének sem, ahol (elképzelése szerint) úgynevezett „limonádé keresztyénként” is hozzájuthat minden áldáshoz. Természetesen ezeket így soha nem fogalmazta meg, de gondolatai és cselekedetei ebbe az irányba sodorták őt. Így került egy olyan hamis tanító halálos hálójába, aki azután ördögi tanításaival szépen, lassan és észrevétlenül kiolttatta vele a benne lakó Szentlelket, majd végül a „hitető lelkek” kezére játszotta. Tud ilyenről a Biblia.

„Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, (amikor az egészséges tanítást nem viselik el, Új ford.) hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök, És az igazságtól elfordítják az ő fülöket…” (2 Tim 4, 3-4)

Pál apostol, felismerve, hogy a keresztyénségre előbb-utóbb rászabadulnak a hitetlenek soraiból az ördög tanítói szolgálatába keveredett, ördög által felbérelt hamis tanítók, sőt a visszafordult keresztyének soraiból is jönnek majd a „hitető lelkek” által leuralt hamis tanítók, és ezek a legveszedelmesebbek, akik immáron újra az ördögéi, ezért elutazása előtt Milétoszban így figyelmeztette társait:

„Én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.”(Apcsel 20, 29-30)

Pál szerint ezek egész házakat lesznek képesek feldúlni, és nyereségvágyból, „rút nyereség okáért” tanítanak majd olyan dolgokat, amilyeneket nem kellene. (Tit 1, 11)

„… ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba… Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak… ellene állanak az igazságnak; megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek. De többre nem mennek: mert esztelenségök nyilvánvaló lesz mindenek előtt…” (2. Tim 3, 6-9)

A kolossébeli tanítványokat is féltette és figyelmeztette Pál apostol:

„… valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel.” (Kol 2, 4)

Péter apostol szintén felismerte, hogy máris megjelentek (már az apostoli korszak legelején!) a hamis tanítók, és az idők során sokan fogják követni őket. Hatalmas ostorozásukról olvashatunk Péter második levelében:

„… köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni… És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog. És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek… gyönyörűségnek tartják a naponkénti dobzódást; undokságok és fertelmek, a kik kéjelegnek az ő csalárdságukban, mikor együtt lakmároznak veletek. A kiknek szemei paráznasággal telvék, bűnnel telhetetlenek; elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívök gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei. A kik elhagyván az egyenes útat, eltévelyedtek… Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. Mert hiábavalóság kevély szavait szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől. Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái… Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtok az igaz példabeszéd szava… visszatért… a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe.” (2 Pét 2, 1-2, 3, 13-15, 17-22)

Az Igeszakasz utolsó mondataiból világosan kitűnik, hogy a hit útjáról visszafordult, gyakran sok ismerettel rendelkező „keresztyének”-ből lett hamis tanítókról szól a dörgedelem, akik visszafordulásuk következtében már a „hitető lelkek” foglyai, tanításaikat már a gonosz démonok inspirálják. Mint olvashattuk „… az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.”Számukra a kárhozat, „… a sötétség homálya van fenntartva örökre.” Ezek mindent megkérdőjelező csúfolódók, gúnyolódók is lesznek egyben (2. Pét 3, 3-4).

Ebben az ügyben János apostol sem maradhatott szótlan.

„Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt… Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna…” (1 Ján 2, 18-19)

Ez a szó, hogy „antikrisztus” a Bibliában csak János irataiban fordul elő. Szószerinti fordításban azt jelenti, hogy Krisztus-ellenes, Ellenkrisztus, de jelentheti az Úr Jézus Krisztus valamelyik ellenségét, vagy olyasvalakit, aki Krisztus nevét és jogait birtokolja, nyilván jogellenesen. Már Jézus Krisztus is óvott a hamis krisztusoktól és a hamis prófétáktól (Mt 24, 24). Ő, ezek minden mértéket meghaladó megjelenését és kiteljesedését a Fenevadnak, a szentek elragadtatását követő hétéves uralkodásának idejére tette.

János apostol már némi támpontot is adott a hamis tanítók felismerésére.

„Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már. Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok. Mi az Istentől vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.” (1 Ján 4, 1-6)

János apostol soraiból azt olvashatjuk ki, hogy a hamis prófétákban, hamis tanítókban a „tévelygés lelke” hat. Mi eddig ezt Pál szóhasználatával, utólag is elfogadhatóan „hitető lélek”-nek írtuk, hiszen úgy gondoljuk, hogy tartalmában sem tér el egymástól különösebben a két szó. Amelyik hitet, az tévelyít is, és fordítva: amelyik hazugsággal tévelyít, az bizony hitet (hiteget, áltat), félrevezet.

„Ki a hazug, ha nem az, a ki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, a ki tagadja az Atyát és a Fiút.” (1 Ján 2, 22)

Elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy rendszerezzük és összefoglaljuk, miről, vagy miből ismerhetjük fel valakiről, hogy ő hamis tanító.

• Tagadja a Teremtő Isten létét, tagadja Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét, az Örökkévaló és Mindenható Isten mindenek feletti uralmát. Az a megnyilatkozás, hogy: „Kell lennie valakinek…” már tagadásnak minősül.
• Tagadja, az Atyát és a Fiút, sőt a Szentlelket is, nem ismeri el hármuk együttes Istenségét. Ha Istenről is szól, olyan Istenről beszél, akinek – saját látása szerint – nincs és nem is volt soha Fia. A Szentlélek tagadásával pedig kimeríti annak káromlását, ami miatt számára már eleve a kárhozat, „… a sötétség homálya van fenntartva örökre.”
• Tagadja, hogy Isten Fia – názáreti Jézusként ugyan, de Krisztusként – testben jött el a földre.
• Tagadja azt, hogy a názáreti Jézus Krisztus halála után feltámadt, és a mennybe ment.
• Tagadja, hogy Jézus Krisztus megváltói műve önmagában elégséges az ember mennybejutásához. Tagadja a hit által történő megigazulást.
• Tagadja, hogy jelenleg az Úr Jézus Krisztusé minden hatalom mennyen és a földön egyaránt. Egyúttal tagadja, hogy Jézus Krisztus Úr az ő élete felett is. A Fiúról csak Jézusként, názáretiként, Krisztusként, Jézus Krisztusként, Krisztus Jézusként tud megnyilatkozni, de nem tudja kimondani, hogy „Úr Jézus Krisztus”, mivel ezt csak a Szentlélek indíttatására lehet kimondani
• Tagadja a Biblia isteni ihletettségét.
• Tagadja vagy elferdíti a Biblia egyes kijelentéseit. (Pl.: Tiltja bizonyos ételek élvezetét.) Némelyik kijelentést környezetéből kiragadva túlhangsúlyoz, abból dogmát kreál, és azt teljesen indokolatlanul más kijelentések rovására azok fölé helyezi.
• Tanításait egyéni haszonszerzés motiválja, tanítást „rút nyereség okáért” végez, vagy kifejezetten megtévesztési szándékból.
• Hamis tanítónak minősül, aki engedetlen a biblia ajánlásaival, kijelentéseivel és parancsolataival szemben, életvitele nem felel meg az Ige követelményeinek.
• Hamis tanítónak minősül az az asszony, aki férfiaknak magyarázza vagy tanítja Isten kijelentéseit, mivel ezzel engedetlenné vált, tehát mindenféle áldás, inspiráció és kontroll nélkül végzi ezt a munkát, amely emiatt csak hamis lehet.

Természetesen egy-egy hamis tanító nem „tesz eleget” minden általunk írt ismertetőjegynek, de mint az ószövetségi törvény esetén, ha csupán egy ellen is „vét”, már alapos okunk lehet arra, hogy további tevékenységét kritikus szemmel kezdjük figyelni. Ha viszont nyilvánvalóvá válik számunkra a hamisság, igyekezzünk messzire elkerülni a társaságát, mivel olyan eretnek tanokat is képes lehet a fülünkbe ültetni, amely egyáltalán nem válik a javunkra. „Megtéríteni” se próbáljuk az ilyeneket, mivel Isten Igéje bizonyítja, hogy „… a ki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk.” Mindenképpen óvakodjunk tőlük, hiszen tudjuk, hogy a hitből való visszafordulás (óvd meg magad ettől!) gyakorta az ilyen gonosz munkások eredménye.

A hamis tanítók igyekeznek hamisságukat takargatni, elrejteni, ha egyáltalán tudatosul bennük, hogy ők hamis tanítók. Gyakran éppen hatalmas ismereteikkel nyűgözik le követőiket, meggyőző kiállásukkal, igei tájékozottságukkal, beszédükkel, modorukkal, egyéb képességeikkel.

„Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá…” (2. Kor 11, 14-15)

Mindennek ellenére, ezek:

„… juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.” (Mt 7, 15)

Szolgáljon biztatásul, hogy minden újjászületett, Szentlélek vezetése alatt álló keresztyén képes arra, hogy felismerje a hamis tanítót, illetve az általa szólt hamis tanítást. Ha kellően éber, tehát „odafigyel”, ha éberségéhez kéri az Úr Jézus Krisztus segítségét (például egy új könyv, új írás, kézhezvételekor, vagy élőbeszéd, tanítás meghallgatása előtt), ha megfelelő Ige-ismerettel rendelkezik, vagy ha kegyelmi ajándékként a „lelkek megkülönböztetése” ajándékát adta számára a Szentlélek.

Lehet, hogy csalódást okozunk egyeseknek, de nem csak felsorolni, hanem még csak megemlíteni sem kívánjuk azokat a hamis tanításokat, amelyekkel jelen korunkban ostromolják és tévelyítik a megtévesztő démonok által leuralt hamis tanítók a hitetleneket és a hívőket is. Nem szeretnénk még ilyen módon sem népszerűsíteni ezeket.

Szeretett Testvérünk! Jakab apostol levelében ezt olvashatjuk:

„Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók…” (Jak 3, 1)

Azért ne legyünk, hogy nehogy súlyosabb ítéletben legyen részünk, mert a tanító bizony sokat tud vétkezni a nyelvével, több hibát tud elkövetni, mint aki csendben van. Tévtanításaival, még ha az csupán ismereteinek hiányosságából fakad is, a legjobb szándék mellett is sokakat képes esetleg elbizonytalanítani, súlyosabb esetekben félrevezetni. Mi megtoldjuk most Jakab intelmét azzal, hogy az ilyen tevékenység amellett, hogy (különösen fiatal szolgálók esetében) felfuvalkodottságot is eredményezhet, a tanítónak számolnia kell azzal, hogy Sátán részéről fokozott támadások célpontjává válik. Ne legyél hát önjelölt! Csak olyan személy legyen tanító, akit a Gyülekezet építésének kifejezetten erre a szolgálatára szemelt ki az Úr Jézus Krisztus. Az ilyen személy számíthat arra, hogy olyan kegyelmi ajándékban részesül a Szentlélektől, amely biztos alapul szolgálhat munkája kifogástalan végzéséhez. (Ismeret Igéje, bölcsesség Igéje.) (1. Kor 12, 8)