Kedves Testvérünk!

Egy nagyon egyszerű matematikai függvényt választottunk abból a célból, hogy grafikusan bemutassuk az emberiség Istenbe vetett hitének (bizalmának) időbeli változását, illetve bemutassuk, hogy az emberiség az idő múlásával, vagy egy adott időpontban milyen mértékben, mennyire engedelmeskedik Istenének. A fordított arányosságot találtuk erre legalkalmasabbnak, amely mindösszesen ennyi: y=1/x. Már a legalapvetőbb matematikai jártasság is elegendő annak belátásához, hogy amennyiben az x változó helyére különböző számokat írunk, az y értéke más-más értékű lesz. A „képletből” az is kiolvasható, hogy minél nagyobb az x értéke, annál kisebb az y értéke, és minél kisebb az x értéke, annál nagyobb az y értéke. Gyakorlatilag ez a fordított arányosság. Könnyen belátható az is, hogy amennyiben az x helyén negatív (mínusz) számok szerepelnek, akkor az y értéke is mindenkor negatív (mínusz) lesz, pozitív (plusz) x számok esetében pedig az y értéke is minden esetben pozitív (plusz) lesz. Befejezve írásunk matematikával foglalkozó részét annyit említünk még meg, hogy ennek a függvénynek a grafikus ábrázolásánál egy sajátos problémába ütközünk, mégpedig akkor, amikor az x változó helyére 0-t (nullát) írunk. Ebben a pontban ugyanis az 1/x (¹⁄₀) értéke végtelen, (végtelen nagy), azaz elvileg „megrajzolhatatlan” a függvény, itt úgynevezett szakadása van. Azt írtuk, hogy „megrajzolhatatlan”, viszont így is kiválóan értelmezhető! Hát éppen e sajátossága miatt (is) választottuk ezt a fordított arányosságot szemléltető, egyszerű hiperbola-függvényt! (Tanításunk szerves részét képezi egy rajzos melléklet. A mellékleten található az a jól áttekinthető, mindössze néhány vonalból álló ábra, amely – reményeink szerint – egyaránt alkalmas az eddigiek és a továbbiak megértéséhez is.)

Az ábrán két tengelyt fedezhetünk fel, mégpedig egy vízszintes és egy erre merőleges, függőleges tengelyt. Egy vízszintes vonalat és egy rá merőlegesen megrajzolt függőleges vonalat. A vízszintes tengelyt „időtengely”-nek neveztük el, amellyel az idő múlását, az idő előrehaladását kívántuk szemléltetni. Ez azt jelenti, hogy (balról jobbra haladva) elvileg a teremtéstől, tehát az emberiség legtávolabbi múltjától indulva egészen az örökkévalóságig, tehát az 1000 éves Birodalom végéig egyetlen vonallal rajzoltuk meg az emberiség „történetét” (üdvtörténetét) oly módon, hogy közben valahol (egy függőleges tengely behúzásával) „kettévágtuk” azt. Mégpedig annál a pontnál, amikor Isten egyedülálló, hathatós és drámai módon beavatkozik majd az emberiség üdvtörténetébe. Az időtengelyen ez az a pont, amikor megtörténik az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele, amikor összecsap a két világbirodalom, a jó és a rossz, a világosság és a sötétség, az igazság isteni és a gonoszság sátáni birodalma. Az összecsapás kimenetele nem kétséges, a harc Sátán és akkori szövetségesei totális bukását eredményezi. Az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele és győzelme után a gonosz által manipulált Fenevad (Antikrisztus) és a Hamis próféta örökre a tüzes tóba kerül, Sátánt pedig minden szempontból magatehetetlenné, cselekvőképtelenné téve 1000 évre megkötözi egy angyal.

Miután Isten országa a magasabb rendű, ezért ezt a birodalmat az ábra legfelső részén, míg a részünkről is megvetett, alacsonyabb rendű sátáni birodalmat az ábra legalsó részén tüntettük fel. A két birodalom között húzott függőleges tengelyről (függőleges vonalról) olvasható majd le, hogy egy adott időpontban éppen mekkora az emberiség Istenbe vetett hite (bizalma), illetve, hogy az emberiség egy adott korban mennyire engedelmeskedik Istenének. Figyelem! A hit (bizalom) mindenkori mértékét a függőleges tengelynek az időtengely alatti szakaszáról tudjuk leolvasni, míg az engedelmesség mindenkori mértékét pedig a függőleges tengelynek az időtengely fölötti szakaszáról tudjuk leolvasni. Ez abból adódik, hogy amíg az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele előtt – mintegy kétezer éven át – a hit (bizalom) mértéke az egyedüli és kizárólagos mérce, addig az 1000 éves Birodalom idején az engedelmesség lesz az a mérce, amellyel az üdvösség céljából megméretnek majd az emberek. (Az 1000 éves Birodalomban ugyanis már nincs szükség arra, hogy az akkor élők hittel kapcsolódjanak az Úr Jézus Krisztushoz, hiszen saját szemükkel bármikor láthatják Őt, ezért az Őbenne való hitet alapvetően felváltja akkoriban az Őneki való engedelmesség.)

Ha az időtengelynek azt a pontját, amikor az Úr Jézus dicsőségesen eljön, egy időszámítás szerinti kitüntetett pontként kezeljük, „nulla” pontnak neveztük el, akkor ettől a ponttól balra távolodva az időtengelyen növekszenek az évek számai, hasonlóképpen növekszenek az évek számai ezen a tengelyen, ha ettől a „nulla” ponttól jobb irányba távolodunk. Ha az évek számát feltüntettük volna az ábrán, akkor a teremtés irányába növekvő („nulla ponttól balra távolodó) számok elé mínusz előjelet írtunk volna, az örökkévalóság irányába növekvő (tehát a „nulla” ponttól jobbra távolodó) számok elé pedig plusz előjelet írtunk volna. Ennek következményeként a hiperbola-függvény az ábra bal oldalán mindvégig az időtengely alatt fut, azaz az y értéke mindig negatív lesz, az ábra jobb oldalán viszont mindvégig az időtengely fölöttfut, azaz az y értéke mindig pozitív lesz. Mindez akkor válik fontossá, amikor az időtengelynek adunk egy másik elnevezést is. Ez a másik elnevezés a következő: „Isten erkölcsi elvárási szintje”. Lehet, hogy egyszerűbb nevet is kaphatott volna, mi ezt találtuk legkifejezőbbnek, ezért ennek a vízszintes tengelyvonalnak – megtartva az időtengely elnevezést is – második elnevezésként ezt a „nevet” adtuk.

Mit jelent az, hogy „Isten erkölcsi elvárási szintje”? A Teremtő Isten minden időben elvárta, és elvárja ma is, hogy emberi teremtményei kapcsolatot tartsanak Ővele, mindenkor fogadják el szentségét, akaratának – törvényei, parancsolatai betartásával – feltétel nélkül engedelmeskedjenek, emellett bízzanak mindenhatóságában, és mindenekfölötti szeretetéből eredő jóságában, irgalmában, kegyelmében. Elvárja továbbá, hogy – ha csak részben is ismerheti fel az ember az Ő szentségét, végtelen erkölcsi tisztaságát és szeretetét – próbáljon meg ebből az ember a saját életére is alkalmazni néhány alapvető dolgot. Először is éljen háládatosan Istene felé, ismerje fel, hogy mindene Őtőle van, szeresse embertársait, vagy legalábbis éljen velük békességben, tartsa tiszteletben azok életét, jogait és tulajdonait, és így tovább. Istennek ez az erkölcsi elvárása az emberek felé. S miután Ő dönt arról, hogy az ember biológiai halála után (egy azt követő létezési formában) hol tölti majd az örökkévalóságot: Ővele vagy Őnélküle, azaz üdvözül, vagy elkárhozik, joggal elvárhatja teremtményeitől, hogy figyeljenek Őreá, és engedelmességükkel mindenkor igyekezzenek elvárásaihoz igazítani az életüket. Isten erkölcsi elvárási szintje az emberiség története során eddig soha nem változott, legfeljebb annak kinyilatkoztatási, felismerhetőségi, gyakorolható formája. Eleinte, és a „nemzetek” korai időszakában az emberek alapvető „lelkiismeretére” bízta az erkölcsi döntéseket, később választott és szeretett népének adott követendő törvényeket, elvárva tőlük, hogy mindezt közvetítsék más népek felé is, majd a világ világosságául és a világ bűnei megváltásául elküldte saját Fiát, hogy az egész emberiség a Fiúba, az Úr Jézus Krisztusba vetett hitével mutathassa ki az Isten erkölcsi elvárásaihoz való feltétel nélküli igazodását. Jézus Krisztus megdicsőülésétől egészen dicsőséges eljöveteléig ez az a norma, ez az a minimális elvárási szint, ez az az ábránkban vízszintesen meghúzott vonal, ami fölött ha teljesít az ember: üdvözül, ha ez alatt marad: elkárhozik. Mint írtuk, az 1000 éves Birodalomban annyiban változik az Istennek való „megfelelőség” tartalma, hogy ott a hit helyett az engedelmesség kerül előtérbe, nyilván az Úr Jézus Krisztusnak történő engedelmesség. Döntéseihez, parancsolataihoz való feltétel nélküli hozzáigazodás, nem felejtve, hogy Ő Isten országa Mindenható Királyaként uralkodik majd a földön, Isten képviseletében Istenként, tehát az engedelmességbe mindazok az erkölcsi elvárások is beletartoznak, amelyekről már a korábbiakban írtunk. (Felebaráti tisztelet, szeretet, megbecsülés, jóindulat…)

Eljött az ideje, hogy ismét a hiperboláról szóljunk. A hiperbola olyan tengelyek közé „beszorított” (y= 1/x) görbe, amely a tengelyvonalakkal soha nem érintkezik, úgy mondjuk, hogy azokhoz hozzásimul, de ezt is csupán a végtelenben teszi, tehát a gyakorlatban soha. Vegyük szemügyre először ennek a szakadással rendelkező görbének a bal oldali ágát!

A görbe a teremtéstől (itt elsősorban az ember teremtésére gondoltunk) indul jobb irányba, és érkezik el a „ma” időpontjáig (majd halad tovább). „Ma” a kegyelmi időszakban élünk. A kegyelmi időszakban ugyan, de lázadásban. Élnek közöttünk olyan újjászületett keresztyének, akik magasan Isten elvárásai fölött teljesítenek, Istennek kifejezetten tetsző életet élnek, nem csupán hisznek az Úr Jézus Krisztusban, hanem emellett még megszentelődésük folyamata is töretlen, cselekedeteikkel bizonyítják, hogy Ők valóban Isten gyermekei. Élnek közöttünk olyan újjászületett keresztyének is, akiket szintén tárt kapukkal vár a menny, viszont a megszentelődésben még előbbre kell haladniuk. Az Írás szerint a reájuk helyezett próbák kimunkálják majd bennük is előbb-utóbb az állhatatosságot. Az egyik terem száz „annyit”, a másik harmicszor „annyit”. De terem, mert a mag a jó földbe hullott! És élnek közöttünk olyanok is akik képmutatók, csak „megjátszák” azt, hogy ők keresztyének, és élnek közöttünk olyanok is ebben a kegyelmi időszakban, akiket közömbösen hagy, hogy valamikor is testté lett az Ige, sőt a nagy többség kimondottan eladta már magát e világ gonosz szellemi fejedelmének, és lázadása révén Isten kifejezett ellenségévé lett. Ha mindezeket egyetlen kosárba tesszük, akkor beláthatjuk, hogy az emberiség nagy általánosságban „ma” az Isten erkölcsi elvárási szintje alatt, lázadásban él, a hiperbolánk tehát a vízszintes tengely alatt halad, és nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy ez az „alul-teljesítés” már az ember teremtése óta tart, és egyre rosszabbodik, egyre mélyebbre süllyed az emberiség. Az elragadtatás idejéről már maga az Úr Jézus Krisztus is így beszélt:

„… amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Luk 18, 8 Új ford.)

(Igen Urunk, mert mi még – a Gyülekezet tagjai – többedmagunkkal itt vagyunk!) A Gyülekezet elragadtatását követően viszont az emberiség ugyancsak „mélyrepülésbe” kezd, látható ez a hiperbolánkon is. A Fenevad (Antikrisztus) 7 éves uralma alatt Sátán minden erejét latba veti, hogy az emberiséget végleg elszakítsa Teremtő Istenétől! Hiába prédikál akkor a 144000 zsidó kiválasztott, hiába hallgatnak mind többen reájuk zsidók és nem zsidók, és hirdetik már ők is Isten országának evangéliumát, többségüket bebörtönzik, megkínozzák és megölik. Ez a kevésszámú igehirdető és mártír, az össz emberiség számához képest olyan kevés, hogy az átlagon mit sem tud változtatni, az utolsó emberi „birodalom” zuhanásszerűen távolodik Isten erkölcsi elvárási szintjétől, szédítő iramban száguld a gonosz birodalom erkölcsisége felé. De azt a mélységű gonoszságot, amelyet ez az istentelen, lázadó birodalom képvisel, és személy szerint Sátán, az emberiség, ha mégoly elvetemült is, ilyen rövid idő alatt már nem képes azt elérni. (Ez a hiperbolánk vonalvezetéséből is jól látható.) Attól még ezek a napok az emberiség történetének legistentelenebb napjai, ezek a valódi sötétség napjai és órái, a nagy nyomorúság időszaka, zsidónak és nem zsidónak egyaránt.

„De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. És az Isten országának… az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.”(Mt 24, 13-14)

„Mert a miképen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is… És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.” (Mt 24, 27 és 30)

Ezekután vegyük szemügyre ennek a szakadással rendelkező görbének a jobb oldali ágát!

A görbe az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelétől indul jobb irányba, és halad tovább elvileg az örökkévalóságig. Az örökkévalóságot már nem ábrázoltuk a rajzos mellékletünkön. Az Úr Jézus Krisztus az Isten országából érkezik egy angyalsereg élén (Mt 16, 27, 2. Thessz 1, 7 és Jel 19, 14), és vele jönnek megváltottjai (Ézs 62, 11), akiket szent népnek nevez a Biblia (Ézs 62, 12), ez a hajdani Gyülekezet. Valamennyi Isten országából érkező természetesen jóval az Isten erkölcsi elvárási szintje fölötti engedelmességgel érkezik a földre. Itt találkoznak a feddhetetlen 144000-el, továbbá a nagy nyomorúságot túlélt újjászületettekkel. Mindannyian az erkölcsi elvárási szint felettiek, de egy árnyalattal mégiscsak alatta maradnak azoknak, akik közvetlen a mennyből, Istentől érkeznek, immáron a teljes tudás, ismeret és tökéletesség birtokában. Az Úr Jézus Krisztus eljövetelekor feltámadnak mindazok a mártírhalált halt – Fenevad uralkodása alatt megtért és újjászületett – keresztyének, akiket a nagy nyomorúság idején öltek meg az Úr Jézus Krisztusba és az Istenbe vetett hitükért. Ők szintén feddhetetlenek, viszont állhatatosságuk kimunkálására, mivel viszonylag rövidke keresztyén múlttal rendelkeznek, kevés idejük volt, tehát egy árnyalattal ők is alatta maradnak az előzőknek. Nagyon méltánytalan lenne valamennyi olyan személyről azt mondani, akik addig még nem járták meg a mennyet, hogy ővelük „hígul” a föntről érkezettek szentsége, erkölcsi tisztasága, de mégis azt kell mondanunk, hogy ha csak árnyalattal is, de igen. Sokkal nagyobb az átlagos romlás viszont azok miatt a túlélők miatt, (bár az Úr Jézus Krisztus „Atyám áldottai”-nak mondja őket) akik „csupán” emberséges, jó cselekedeteik következtében jutnak be az 1000 éves Birodalomba. („Mert éheztem és enni adtatok, szomjaztam és inni adtatok, jövevény voltam és befogadtatok…” /Mt 25, 34-40/) Méginkább rontják az átlagot mindazok a népek, akik úgy kerülnek be túlélőként a Messiási Békebirodalomba, hogy kívül maradtak az eseményeken, földrajzi, etnikai, vagy egyéb más okok miatt. Ők még csak meg sincsenek térve, az is elképzelhető, hogy egyikük-másikuk most hall először az Isten országáról. Mindezek meg is látszanak, le is olvashatók a hiperbolánk alakjából. Így is látható viszont, hogy mindezek ellenére a görbénk az Isten elvárási szintje fölött halad, tehát az 1000 éves Birodalom átlag emberisége az engedelmesség vonatkozásában, ha csökkenő mértékben is, de megfelel az isteni elvárásoknak. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi okozza a további csökkenést, a lassú erkölcsi züllést. Tudni kell, hogy az 1000 év alatt születnek és halnak is meg emberek, generációk cserélődnek. (Nyilvánvaló, hogy az egyszer már feltámadtak közül senki nem hal meg mégegyszer!) Akik már egy adott rendbe születnek bele, például az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelét követő ötszáz év múlva, felnövekedésük után vagy feltétel nélkül beilleszkednek a fennálló „rendszerbe”, vagy megkérdőjelezik annak rendjét, szabályait. Az is lehet, hogy felvetődik bennük a kérdés: „Végülis ki ez a Jézus Király, akinek mindenki engedelmeskedni köteles?” A hiperbola még lejjebb ereszkedik, azután még lejjebb. Mikorra letelik az 1000 esztendő, és szabadon bocsátják Sátánt, alig kell agitálnia az emberiséget, már könnyedén rá tudja venni őket ismételten egy újabb világméretű lázadásra (Jel 20, 9-10). Mert az ember egy lázadó ember. Egy lázadásra hajlamos teremtménnyé vált.

Mindössze egyet kell lapoznunk a Bibliánkban, és arról olvashatunk, hogy Isten új eget és új földet teremtett, mert az első ég és az első föld elmúlt (Jel 21, 1). De ez már egy másik tanítás témája…

Csatolmányok

A hit hiperbolája (PDF, 60 kB)