Kedves Testvérünk!

A Krisztus előtti 1050. évben Izráel fiai fölött már hosszú-hosszú ideje a köztiszteletben álló idős Sámuel, Isten prófétája bíráskodott, aki öregségére hivatkozva éppen arra készült, hogy prófétai megbízatását átadja valamelyik fiának. Akik ismerték fiait, azok ellenezték ezt az elképzelését. Az egyik napon saját népéből követek érkeztek hozzá.

„És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válaszsz nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás. Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz. És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök… Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenök bizonyságot, és add tudtokra a király hatalmát, a ki uralkodni fog felettök. És Sámuel megmondá az Úrnak minden beszédeit a népnek, mely tőle királyt kért. És monda: A királynak, a ki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi… és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt futnak… velök… készítteti hadi szerszámait és harczi szekereihez az eszközöket. Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnéknak és sütőknek. Elveszi legjobb szántóföldeiteket, szőlőhegyeiteket és olajfás kerteiteket, és szolgáinak adja. Veteményeiteket és szőlőiteket megdézsmálja, és főbb embereinek és szolgáinak adja. Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal. Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki. És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! hanem király legyen felettünk. És mi is úgy legyünk, mint a többi népek… És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az Úrnak. És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavokra, és adj nékik királyt…” (1 Sám 8, 5-7, 9-22)

A Szentírásból tudjuk, hogy Sámuel néhány napon belül eleget tett népe kívánságának és felkente a Benjámin törzséből való Sault Izráel első királyává. Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének bár nem tetszett, hogy Izráel fiai földi királyt akarnak maguk fölé, de engedett népe akaratának. Szomorúan vette tudomásul, hogy választott és szeretett népe a továbbiakban már nem kíván az Ő közvetlen uralma alatt élni, olyan akar lenni, mint a körülötte élő többi, hitetlen nép. Ha engedett is Isten a népakaratnak, azért megüzente Sámuel prófétával, hogy új királyuktól, bárki is legyen az, sok jót ne reméljenek. Amíg Ő mindenkor szeretettel bánt népével, jövendő királyuk mindenben inkább a saját hasznát keresi majd, – mert hiszen minden földi uralkodó ilyen –, és zsarnoki módon fog uralkodni a népen. A fiak és a leányok többé nem lesznek szabadok, mindenben a királyt kell, hogy szolgálják. Isten előre megmondta, hogy királyuk elveszi majd népe legjobb földjeit, szőlőültetvényeit, állatait, és azokat korrupt módon bizalmi embereinek adja. A terményeikből dézsmát, azaz adót szed, és uralmától szenved, bánkódik majd a nép. Izráel fiai hajthatatlanok maradtak, az intelmek ellenére is úgy gondolták, hogy jó döntést hoznak, jobb, ha a Teremtő Isten helyett egy maguk közül való vezeti a továbbiakban őket. Így lett első királyuk a benjámini Saul.

Kedves Testvérünk! Rövid időre tegyük most félre olvasott történetünket és tekintsük át röviden, hogy mit ír a korábban élt hithősökről és a később élt prófétákról a Biblia!

„Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön. Mert a kik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek. És hogyha eszökbe jutott volna az, a melyből kijöttek, volt volna idejök a visszatérésre. Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.” (Zsid 11, 13-16)

A Biblia szerinti hithősök és próféták, mint olvashattuk, valamennyien „idegenek és vándorok” voltak a földön, és nem csupán az Írás állítja ezt őróluk, hanem maguk is így érezték, így tettek vallást róla. Nem leltek a földön otthonra, „jobb után” vágyódtak, „tudniillik mennyei után”. Hitben remélték és tudták, hogy előbb-utóbb elnyerik azt, hiszen ők „odavalósiak”, a földön csak azért tartózkodnak, mert itt kell elvégezniük a reájuk bízott munkát, itt van a szolgálati helyük. Átmenetileg.

Ezek után nagyon érdekes, amit az igaz keresztyénekről ír a Biblia, tehát rólunk, újjászületett keresztyénekről valódi hazánk, lakóhelyünk vonatkozásában:

„Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” (Fil 3, 20)

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül.” (Fil 3, 20 Új ford.)

Péter apostol többször is említi, hogy hasonlóan a hithősökhöz és prófétákhoz, mi is csupán jövevények és idegenek vagyunk itt a földön. Első levelében a szórványban élő keresztyéneket is már jövevényként szólítja meg:

„Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek…” (1 Pét 1, 1)

„Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket…” (1 Pét 2, 11)

„… (Isten-)félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét!” (1 Pét 1,17)

Természetesen nem mindig volt „a mi országunk a mennyekben”, nem mindig voltunk mennyei állampolgárok és nem is születésünk óta vagyunk jövevények és idegenek a földön.

„De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett, Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!) És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban.” (Ef 2, 4-6)

Múlt időben! „… feltámasztott és… ültetett” Az újjászületésünk pillanatában. Amikor a Szentlélekbe merített be az Úr Jézus Krisztus. Önmaga Lelkébe, Önmagába. Amikor a vízben lemostad a bűneidet és az Úr Jézus Krisztus nevére megkeresztelkedtél, újjászülettél.

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” (Kor 5, 17)

Vízkeresztséged után már egy új teremtés jött ki a vízből, egy mennyei állampolgár!

„… most pedig Isten népe vagytok… kegyelmezettek vagytok.” (1Pét 2, 10)

„… választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1 Pét 2, 9)

Ezért vagyunk még itt a földön, e világban. Küldöttként, hírnökül („angyalként”), hogy mennyei állampolgárként hirdessük „… Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el…” De már nem e világhoz tartozunk, mint olvastuk, a mi országunk, a mi hazánk tehát már a mennyben van, mennyei állampolgárok vagyunk. Jézus Krisztus így fogalmazott mindenkori tanítványairól:

„Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.” (Jn 17, 16)

De miért is mondjuk el most mindezt, és miért azt a bevezető Igeszakaszt tettük tanításunk elejére, amely Saul királlyá választásáról szólt? Mert abban az országban is, ahol jelenleg idegenként, jövevényként élünk, néhány napon belül, választásra kerül sor. Itt még rosszabb történik, itt pártok közül kell választani, akik egymással torzsalkodnak, civakodnak a hatalomért, és a győztes párt már a nép megkérdezése nélkül jelöli ki saját soraiból a „királyt”. Azt a királyt, aki valószínűleg – mert hiszen minden földi uralkodó ilyen – „zsarnoki módon fog uralkodni a népen… elveszi majd népe legjobb szőlőültetvényeit, földjeit, állatait, és azokat korrupt módon bizalmi embereinek adja. A terményeikből dézsmát, azaz adót szed, és uralmától szenved, bánkódik majd a nép.” Aki istentelenségéből eredően, istentelen bizalmi embereivel bölcsesség nélkül gonoszabbnál-gonoszabb rendelkezéseket és törvényeket talál majd ki és fogadtat el. Aki csak szavakban lesz az árvák és az özvegyek, a nyomorultak és az elesettek barátja, de tetteiben mindezek idegenek maradnak számára. Mert a szívében és a szívükbensem szeretet, sem öröm, sem békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás nem lehet. Helyette házasságtörés, paráznaság, varázslás, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók töltik be szívüket és cselekedeteiket a galatákhoz írott páli levél szerint, aki e szavakkal jellemzi először a Szentlélekben majd a Szentlélek nélkül járókat. Márpedig a most megválasztásra kerülő(k) az utóbbiak közé sorolhatók, hiszen amellett, hogy e világhoz tartozók, e világban is kívánnak hatalomhoz jutni, hatalmaskodni, érvényesülni.

Szeretett Testvérünk! Micsoda öröm számunkra és micsoda kegyelem, hogy nekünk ebben a választásban nem kell részt vennünk, mert a mi hazánk, lakóhelyünk, állampolgárságunk nem e világhoz kötődik. Hiszen ha választanunk kellene is közülük, ugyan kire is tennénk a voksunkat? Figyelmünket fordítsuk inkább Dániel szavaira!

„… Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké: mert övé a bölcseség és az erő. És ő… dönt királyokat és tesz királyokat…” (Dán 2, 20-21)

„… a felséges Isten uralkodik az emberek királysága fölött, és ő azt ülteti trónra, akit akar.”(Dán 5, 21, Új ford.)

Imádkozzunk azért, hogy az a nép, amely között átmenetileg élünk, ne olyan királyt kapjon a Teremtő Istentől, amilyet megérdemelne, hanem olyat, amilyet Ő szánalmából és kegyelméből e nép számára most a legjobbnak tart!