Kedves Testvérünk!

Ebben a tanításban az Úr Jézus Krisztus földi üldöztetését szeretnénk bemutatni, abból a célból, hogy megmutassuk, Urunknak micsoda állhatatosságra volt szüksége, mennyi megpróbáltatást, szenvedést kellett kiállnia. Mindezt annak érdekében, hogy elvégezze a megváltást, azaz bocsánatot szerezzen bűneinkre, megtérhessünk, újjászülethessünk, és mennyei állampolgárként örökké élhessünk. Földi élete során szinte csak ellenállással, ellenségeskedéssel találkozott. Ellenségei, folyamatos üldözéseikkel el akarták Őt lehetetleníteni, el akarták hallgattatni. Tanításait állandóan megkérdőjelezték, személyét semmibe vették, kigúnyolták, lejáratták, leköpték, és végezetül hamis vádakkal a bűnösök közé sorolva megölték. Ellenzői körében nemcsak embereket találunk, hanem szellemi, démonikus erőket is, élükön Sátánnal. Urunknak ezekkel a legmagasabb szintű láthatatlan gonosz erősségekkel is meg kellett küzdenie, hogy küldetését sikerrel elvégezhesse.

Már születése körülményei is sejttették, hogy legkevésbé sem az elismertek, hanem inkább a lenézettek, megvetettek közé tartozik majd. A római császár az általuk leigázott Izraelben népszámlálást rendelt el, mindenkinek ott kellett összeíratnia magát, ahonnan származott. József, mivel betlehemi származású volt, a várandós Máriával Betlehembe ment. A zsúfoltság miatt a helyi vendégházban nem jutott számukra hely, így Máriának első gyermekét Jézust, egy istállóban az állatok között kellett megszülnie.

„… ímé megjelenék az Úrnak angyala Józsefnek álomban, és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Egyiptomba, és maradj ott, a míg én mondom néked, mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket. Ő pedig fölkelvén, vevé a gyermeket és annak anyját, és Egyiptomba távozék.” (Mt 2, 13-14)

„… Heródes… megölete Bethlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendőstől és azon alól,…” (Mt 2, 16)

Heródes király, saját hatalmát féltve, a Betlehemben és környékén élő kisgyermekeket féltékenységből megölette, miután jelentették neki, hogy Betlehemben megszületett a zsidók királya. A megszületés tényére, a távolból érkező napkeleti bölcsek hívták fel a figyelmét, a születés helyére pedig a nép főpapjai és írástudói. Jézus, mint király, mint Messiás még alig látta meg a napvilágot máris nemkívánatos személynek számított, és el akarták pusztítani.

Heródes halála után a család visszatért Izraelbe, és Jeruzsálemtől északra egy távoli vidéken, eredeti lakóhelyén Galileában telepedett le, Názáret városában. Jézus itt nőtt fel. Közben gyarapodott nemcsak testben, hanem Isten és emberek előtti kedvességben is. (Luk 2, 52) Harminc éves lehetett, amikor megkeresztelkedett a Jordánban, és betöltötte Őt a Szentlélek.

„Jézus pedig Szent Lélekkel telve, visszatére a Jordántól, és viteték a Lélektől a pusztába. Negyven napig, kísértetvén az ördög által. És nem evék semmit azokban a napokban: de amikor azok elmúltak, végre megéhezék. És monda néki az ördög: Ha Isten Fia vagy, mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré. Jézus pedig felele néki, mondván: meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden Igéjével.” (Luk 4, 1-4)

Bár Jézus megkeresztelkedésekor Isten kinyilatkozta, hogy Jézus az Ő szeretett Fia, akiben Ő gyönyörködik, és ezt Sátán is hallhatta, mégis így közelített Urunkhoz: „Ha Isten Fia vagy,…” Bizonytalanságot akart kelteni Benne, álnok módon meg akarta kérdőjelezni Isten szavát, mintegy azt mondván: tényleg ez hangzott el, biztos, hogy jól értetted? Bizonyítsd be, csinálj a kőből, kenyeret! Ha Isten Fia vagy ez nem jelenthet Neked semmiféle nehézséget, hiszen akkor Te is Mindenható vagy. Vagy talán, nem vagy éhes? Jézus Krisztus egy Igével utasította el az ördögöt, miszerint nem a kenyér az egyedüli étke az embernek. Az ember, Isten Igéitől is él. (5 Móz 8, 3) És különben is, Jézus nem azért jött, hogy öncélú csodatételekkel bizonygassa isteni mivoltát. Az ördög tovább kísértette.

„Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki a föld minden országait egy szempillantásban, és monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét, mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” (Luk 4, 5-8)

Az ördög, hogy félrevezesse Őt, megpróbálta egy látomással elkápráztatni. Egy szempillantás alatt megmutatta Neki a föld minden országát, minden elképzelhető dicsőségét, és azt hazudván, hogy ez mind az övé, felajánlotta azokat Jézus Krisztusnak. Egyetlen feltétellel, ha Jézus őt imádja, ő előtte borul le. Urunk visszautasította ezt a sátáni ajánlatot, és ismét egy Igével (5 Móz 6, 13) kényszerítette meghátrálásra. De az ördög továbbra sem nyugodott:

„Azután Jeruzsálembe vivé őt, és a templom ormára állítván, monda néki: Ha Isten Fia vagy, vesd magad alá innét, mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged, és: Kezökben hordoznak téged, hogy valamikép meg ne üssed lábadat a kőbe. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet. És elvégezvén minden kísértést az ördög, eltávozék tőle egy időre.” (Luk 4, 9-13)

Sátán most megpróbálta megingatni Jézusnak, Isten Igéibe vetett korlátlan hitét. Tudván, hogy Isten Igéjének nem lehet ellent mondani, maga is egy Igét mondott (91. Zsolt 11-12). Nagy ravaszul azt mondta Jézusnak: ha Ő valóban Isten Fia, akkor Őreá úgy vigyáznak, hogy akár a mélybe is vetheti magát, akkor is élve marad. Természetesen csak akkor, ha tényleg Isten Fia, és ha tényleg igaz az Isten Igéje. Ha ezekben olyan biztos Jézus, nosza, próbálja ki! Urunk tudta, hogy Isten Igéjétől hatalmasabb, kardszerűen hasító és meghátrálásra kényszerítő kijelentés valóban nincs, ezért Ő is Isten Igéjével válaszolt: „Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.” Ne tedd próbára szavahihetőségét! (5 Móz 6, 16)

Gondoljunk bele, Jézus negyven napja már a pusztában élt, és nem evett semmit. Egyszercsak rátört az éhség. És ahelyett, hogy táplálék után nézhetett volna, előállt az ördög és akkor támadta Őt, amikor fizikailag már a leggyengébb legelesettebb és legsebezhetőbb volt. Egy éhes embernek a legnagyobb vágya, hogy egyen, erre előállt Sátán az ötletével: „… mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré.” Az ember, bűnös természetéből eredően a test kívánságai mellett, még uralkodási vággyal, elismerésre vágyással, dicsőségvággyal is telve van, ezért kínálta fel részére a továbbiakban mindezeket, Sátán. „Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét,…” Tudta azt is az ördög, hogy az ember csak hittel tudja megragadni Isten Igéit, racionálisan, kézzel foghatóan soha. Az ember számára viszont esetenként jó lenne meggyőződni az Igék valódiságáról, megbízhatóságáról, jó lenne bizonyítékokat beszereznie. Hogyan kísértette Jézust harmadszor az ördög? Ugorj le innen, a magasból! Úgysem lesz semmi bajod! „Kezökben hordoznak téged, hogy valamikép meg ne üssed lábadat a kőbe.” És Jézus kiállta ezt a próbát is, pedig hozzánk hasonlatos hús-vér emberként volt jelen a pusztában. Ő emberként született meg, és hogy Isten Igéi igazak és megbízhatóak, azt ugyanaz a Szentlélek jelentette ki Neki, mint Aki bennünk is él, és igyekszik minket is meggyőzni azok igazságáról. Ahogyan Ábrahám hitt a Mindenható Istenben (hogy az áldozatul megölt fiát Isten majd fel tudja támasztani), és bízott az ígéretében, (hogy Izsákból nagy nép származik, tehát Isten fel is támasztja őt), Jézus Krisztus is hitt a Szentlélek, Istenről szóló kijelentéseiben, és kételkedés nélkül bízott azok beteljesülésében is. Ráadásul Jézus Krisztus bűn nélkül és a bűnre való hajlam nélkül született e világra, ezért tudta sikeresen vérehajtani földi küldetését. Mindezekről megfeledkezett Sátán, amikor kísértette Őt. „… az ördög, eltávozék tőle egy időre.”

Amikor Jézus visszatért Galileába, elment Názáretbe ahol felnevelkedett, és bement a zsinagógába. Zsidó testvéreinek beszélt az Isten országáról, az Ő felkenetéséről, és küldetése céljáról. Még alig jutott a beszédben előre, máris nagy felzúdulás és ellenkezés támadt.

„És betelének mindnyájan haraggal a zsinagógában, mikor ezeket hallották. És felkelvén kiűzék őt a városon kívül és vivék őt annak a hegynek szélére, a melyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák” (Luk 4, 28-29)

Jézus alig tudott kimenekülni az indulatos zsidók kezei közül. Lám, még csak most állt be Isten munkájába, máris az életére törtek. Jézus tanított a szombatról is, arról a napról, ami a sínai törvények szerint olyan pihenőnap volt, amelyen csak halálbüntetés terhe mellett végezhetett valaki munkát. Jézus erről azt tanította, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért, azaz szombaton például, szabad jót tenni.

„Az írástudók és a farizeusok pedig leselkedének ő utána, ha vajjon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene.” (Luk 6, 7)

És Jézus gyógyított, bizonyítva, hogy a jó cselekedet felülírja még a törvényt is. Ellenfelei:

„… eltelének esztelenséggel és beszélgetnek vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal?” (Luk 6, 11)

„És ördögöt űz vala ki, mely néma vala. És lőn, mikor kiment az ördög, megszólala a néma, és csodálkozék a sokaság. Némelyek pedig azok közül mondának: A Belzebúb által, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánának tőle.” (Luk 11, 14-16)

Urunk gyakran szembeszállt az írástudók, a szadduceusok és a farizeusok táborával, azaz Izrael vezetőivel. Bírálta azok hit nélküli vallásosságát, képmutató életmódját, kapzsiságát.

„… az írástudók és farizeusok kezdének felette igen ellene állani, és őt sok dolog felől kikérdezgetni, ólálkodván utána, és igyekezvén az ő szájából kikapni, hogy vádolhassák őt.” (Luk 11, 53-54)

„És monda (Jézus) nékik: Ti vagytok, a kik az emberek előtt magatokat megigazítjátok, de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert a mi az emberek előtt magasztos, az Isten előtt útálatos.” (Luk 16, 15)

„És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, a kik adnak és vesznek vala abban. Mondván nékik: Meg van írva: az én házam az imádságnak háza, ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek… A főpapok pedig és az írástudók és a nép előkelői igyekeznek vala őt elveszteni. És nem találák el, mit cselekedjenek, mert az egész nép ő rajta függ vala, reá hallgatván.” (Luk, 19, 45-48)

Urunk igen gyakran példázatokban beszélt. Amikor elmondta a gonosz szőlőművesekről szóló példázatát, miszerint elvétetik Izrael vezetőitől az Isten országa (Mt 21, 43), és más népnek adatik, a környezetében kialakult hangulatot így írta le a Biblia:

„És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá vetni azon órában, de féltek a néptől,… Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy őt megfogják beszédében, hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának.” (Luk 20, 19-20)

„És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt…” (Luk 22, 2)

„Beméne pedig a sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala, és elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a vezérekkel, mimódon adja őt nékik kezökbe. És azok örülének, és megszerződének, hogy pénzt adnak néki. Ő pedig megigéré, és keres vala jó alkalmat, hogy őt nékik kezökbe adja zenebona nélkül.” (Luk 22, 4-6)

A kovásztalan kenyerek ünnepének előestéjén Jézus Krisztus elfogyasztotta tanítványai körében a páskavacsorát, majd valamennyien az Olajfák hegyére mentek.

„És ő eltávozék tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre esvén imádkozék. Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt, mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen! És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt. És haláltusában lévén buzgóságosabban imádkozék, és az ő verítéke olyan vala, mint nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.” (Luk 22, 41-44)

Mint a korábbiakban írtuk, Jézus Krisztus hozzánk hasonló hús-vér emberként élt a földön. Lassan küldetése végén járt, és egyre jobban nehezedtek Reá az utolsó órák várható gyötrelmei. Már megkapta a mennyből, hogy pontosan mi történik, és hogyan történik Vele. Tudta, hogy elfogják, kigúnyolják, megkínozzák, fölöttébb kegyetlen módon megkorbácsolják, hamis vádakkal halálra ítélik, keresztre feszítik és meghal. Természetes, hogy szorongott és félt. Azt olvastuk, „… és az ő verítéke olyan vala, mint nagy vércseppek,…” Mi lesz, ha nem tudja végig csinálni? Mi lesz, ha el sem jut a keresztig?

Amikor gyötrődött, ismét hatalmas támadást indított ellene az ördög. Elérkezettnek látta az időt, hogy Jézust végképp letérítse a megváltás útjáról, és ha ez másként nem megy, elvegye az életét. Olvastuk: Jézus „… haláltusában lévén…” Az ördög most már egyenesen az életére tört. Természetesen erre nem volt engedélye. Az Atya egy angyalt küldött Jézushoz, hogy fizikailag erősítse Őt.

Urunk tudta, hogy azokért a bűnökért kell meghalnia, amiket nem is Ő követett el. Azt is tudta, hogy csak így segíthet szeretett teremtményein. Bízott abban, hogy harmadnapra viszont feltámad, mert Ő maga az élet. És íme elérkezett a nagy próba!

Alig telt el néhány perc, Júdással az élen egy egész csapat vette körül Jézust. Júdás, aki több mint három évig volt Jézus tanítványa, megcsókolta őt, jelezvén, hogy valóban Jézus az.

„Monda pedig Jézus azoknak, a kik ő hozzá mentek, a főpapoknak, a templom tisztjeinek és a véneknek: Mint valami latorra úgy jöttetek szablyákkal és fustélyokkal? Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám, de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma. Megfogván azért őt, elvezeték,…” (Luk 22, 52-54)

Jézus valóban a sötétség hatalmába került. Kihallgatásról-kihallgatásra hurcolták, közben szemét bekötve ütlegelték, gúnyból királlyá öltöztették, még tüskés növényekből készített koronát is tettek a fejére. Tanítványainak egyike Péter, három alkalommal is megtagadta Őt, mondván: nem is ismerem ezt az embert. Az írástudók és a farizeusok azt állították, hogy Jézus arra tanította a népet, hogy Rómának ne fizessenek adót. Róma helytartója megkorbácsoltatta Jézust, katonái ezt a legkegyetlenebb módon hajtották végre. A vezetőik által Jézus ellen hangolt tömegnek ez sem volt elég, követelték a helytartótól, hogy ítélje halálra Jézust. Inkább egy bűnözőt engedjen szabadon, de Őt feszíttesse meg. A helytartó bár Jézusban semmiféle bűnt nem talált, hamis vád alapján, halálra ítélte Urunkat.

„Vivének pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek. Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől. Jézus pedig monda: Atyám! Bocsásd meg nékik, mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájok sorsot. És a nép megálla nézni. Csúfolták pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja. Csúfolák pedig őt a vitézek is, odajárulván és eczettel kínálván őt. És ezt mondván néki: Ha te vagy a zsidók ama Királya, szabadítsd meg magadat! Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó betűkkel: Ez a zsidóknak ama Királya… Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban mind kilencz órakorig. És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada. És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.” (Luk 23, 32-38, 44-46)

Szeretett Testvérünk!

Csak mérföldes léptekkel tudtuk bejárni az Úr Jézus Krisztus megváltói útját még úgy is, ha a történések közül csupán azokat az Igéket emeltük ki, amelyek az ellene folyó áskálódásokról és megöletéséről szóltak. Ha belegondolunk és átérezzük, hogy bűn nélküli, igaz létére, mindezt a sok megaláztatást, meg nem értést, kiközösítést, üldöztetést miattunk kellett elszenvednie, bizony összeszorulhat a szívünk, és szinte emberi eszközökkel kifejezhetetlen mértékű hálával tartozunk Neki. Már tudjuk, hogy miattunk kellett meghalnia. És értünk halt meg, és helyettünk halt meg, mert halálunk után bűneink ítéleteként mindezek a szenvedések reánk vártak volna.

Igaz létére, Jézus Krisztusnak soha nem kellett megtérnie. Te viszont, ha ennek még előtte állsz, térj meg mielőbb, hogy újjászülethess, és mielőbb élhess mindazzal a jóval, amelyet szenvedései árán kiharcolt neked: Megváltó Istened, az Úr Jézus Krisztus!