Kedves Testvérünk!
Amikor az ószövetségi törvényekről hallunk, gyakran csak a „tízparancsolat” jut eszünkbe, pedig a törvények ettől lényegesen nagyobb területet öleltek fel. A sínai törvények számtalan egyéb – a zsidó nép vallási és társadalmi életvitelével kapcsolatos – rendelkezést is tartalmaztak annak érdekében, hogy a választott nép mindenben meg tudjon felelni Istene elvárásainak. Az Isten bölcsességét visszatükröző rendelkezések betartásával a zsidó nép azon túlmenően, hogy mindenkor Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének áldásai között élhetett volna, a környezetében élő népek számára is jó bizonyságul szolgálhatott volna az egyedüli Isten valóságáról, mindenhatóságáról, dicsőségéről és mindenek feletti gondoskodó szeretetéről. Sajnos a választott nép egész történelme során csak elvétve, és akkor is csupán ideig-óráig élt ezzel a lehetőségével, kiváltságos helyzetét nem ismerte fel, a törvényeket rendre megszegte, sőt úgy tűnik némelyikről az idők folyamán teljesen meg is feledkezett.
A számtalan humánus társadalmi törvény közül erre a sorsra jutott a nagy örömünneppel kapcsolatos rendelkezés is. Az erre vonatkozó parancsolat azért is figyelemre méltó, mivel ismereteink szerint ez az egyetlen olyan sínai törvény, amelyet kihirdetése óta soha nem tartott meg a zsidó nép, vagyis a törvény által előírt módon soha nem élt a benne rejlő lehetőségekkel. Elevenítsük fel ennek a rendkívül emberséges rendelkezésnek a lényegét Mózes harmadik könyvéből!
„Számlálj… hét szombat-esztendőt, hétszer hét esztendőt, úgy hogy a hét szombat-esztendőnek ideje negyvenkilencz esztendő legyen. Akkor fúvasd végig a riadó kürtöt a hetedik hónapban, a hónap tizedikén; az engesztelés napján fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken. És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölésnek esztendeje legyen ez néktek, és kapja vissza kiki az ő birtokát, és térjen vissza kiki az ő nemzetségéhez…” (3. Móz 25, 8-10)
A rendelkezés lényege tehát, hogy minden ötvenedik évben adassék meg mindenkinek a lehetőség arra, hogy a saját hibájából, vagy egyéb okok miatt elrontott életét ebben az ötvenedik évben, a nagy örömünnep alkalmával helyrehozhassa. A Biblia ezt az ötvenedik évet a kürtölés esztendejének vagy másként a kürtölés, kürtzengés évének nevezi. Magának az örömünnepnek az engesztelés napjára kellett esnie. Hogyan szólt az engesztelés napjára vonatkozó előírás?
„Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván… a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van: szent gyülekezéstek legyen néktek, és sanyargassátok (tartóztassátok Új ford.) meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak. Semmi dolgot ne végezzetek azon a napon, mert engesztelésnek napja az, hogy engesztelés legyen érettetek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt. Mert ha valaki nem sanyargatja meg magát ezen a napon, irtassék ki az ő népe közül. És ha valaki valami dolgot végez ezen a napon, elvesztem az ilyent az ő népe közül. Semmi dolgot ne végezzetek; örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken. Ünnepek ünnepe ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat. A hónap kilenczedikének estvéjén, egyik estvétől a másik estvéig ünnepeljétek a ti ünnepeteket.” (3. Móz 26-32)
Mint olvashattuk, maga Izráel Istene jelentette ki, hogy ez az ünnep a zsidó nép számára az „ünnepek ünnepe”. Az engesztelés héber kifejezés: betakarást, kiegyenlítést jelent, gyakorlatilag egy olyan cselekedetet fejez ki, amikor valaki valamilyen jogtalanságért, vagy sértésért elégtételt ad valamilyen formában. Ha a „sértettet” megelégíti az engesztelés, azaz elfogadja azt, akkor létrejöhet a felek közötti megbékélés, vagyis helyreáll a korábbi rend.
A bibliai engesztelés azt jelenti, hogy Isten előtt az ember (vagy nép) bűnét vérrel (az Ószövetségben egy hibátlan áldozati állat megölését követően annak vérével) kell betakarni, tehát egy helyettes áldozat vérének bemutatásával kiegyenlíteni. Amíg az Ószövetségben minden évben egy alkalommal (az engesztelés ünnepén) Izráel főpapja ment be az áldozati állat vérével Isten színe elé a szentélybe, bízva abban, hogy a vérrel engesztelést szerezhet Istennél Izráel bűneire, addig az Újszövetségben Jézus Krisztus szerezte meg a mindenkori bűnös ember számára az engesztelést, mégpedig oly módon, hogy egyetlen alkalommal járult csupán az Atya elé, viszont engesztelésül a bűnösökért kiontott saját vérét tudta bemutatni. A Zsidókhoz írt levél szerzője ezt így írta le:
„És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által (vérével Új ford.) ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” (Zsid 9, 12)
Az engesztelés ünnepe tehát annak idején Izráel számára a bűnbocsánatot jelentette. Ha a mindenkori főpap túlélte az Istennel való szellemi találkozást a szentélyben, akkor az azt jelentette, hogy Isten megbocsátotta népének az egy év alatt felhalmozódott újabb bűneit, tehát „tiszta lappal” állhatott ismételten Istene előtt. Csak érdekességként említjük meg, hátha valaki még nem tud erről, a főpap ruhájának szegélydíszei között azért voltak kicsi aranycsengettyűk is, hogy a jelenlévők a csengettyűk hangjaiból érzékelhessék a szentélyben tartózkodó főpap minden mozgását. Ha a csengések tartósan abbamaradtak volna, akkor az azt jelentette volna, hogy a főpap – Izráel bűnei miatt – nem állhatott meg Isten színe előtt, meg kellett halnia. A csengettyű hangjait figyelő hallgatóság ebből értesülhetett arról a szörnyű tényről, hogy Isten nem bocsátotta meg a nép bűneit. (Ilyen esetben a főpapra előzetesen ráerősített kötéllel húzták volna ki őt a kárpit mögül.) Ez volt tehát az engesztelés napja, az „ünnepek ünnepe”.
Izráel Istene ötvenévenként, a kürtölés esztendejében vagy másként a kürtölés, kürtzengés évében, éppen erre a napra tette – nem véletlenül – a nagy örömünnepet is. Mert örömünnep volt ez, hiszen ezen a napon mindenki visszakapta földjét, birtokát, szabadságát, családok egyesülhettek újra, elvesztett vagy eltékozolt javak juthattak vissza eredeti tulajdonosaikhoz. Végtére is hasonlatos volt ez az ünnepnap az engesztelés napjához, amikor a nép (bár akkor a bűneikből szabadulva) ugyancsak „tiszta lappal” folytathatta Isten előtti életét. E hasonlóság indíthatta Izráel Istenét arra, hogy e két ünnep, még ha ötvenévenként is, de azonos napra essék. A hetedik hónap tizedik napjára.
Mint a korábbiakban írtuk már, az ötvenévenkénti örömünnep lényege az volt, hogy Izráel fiai közül e naptól kezdve mindenki helyrehozhatta a saját hibájából, vagy egyéb okok miatt elrontott életét. Ha eddig eladósodott szolgaként vagy akár rabszolgaként élt saját honfitársai között, mert eltékozolta, vagy esetleg önhibáján kívül bármi módon elveszítette öröklött vagy megszerzett javait, e naptól – felszabadultan, és földjeit, birtokait visszakapva – „új életet” kezdhetett, mintegy „tiszta lappal” folytathatta az életét. Az is előfordulhatott, hogy valaki szülei miatt került ilyen nyomorúságos helyzetbe, már ebbe született bele, e naptól ő is „új életet” kezdhetett. Ha már idősebb volt valaki, és úgy tűnik, számára már szinte késő a helyzetében beállt változás, akkor ez családja és fiai számára jelentett feltétlen örömöt és igazi változást, hiszen e naptól ők is „új életet” kezdhettek. Ez az örömünnep nagy áldás lehetett volna Izráel fiainak, ha éltek volna vele. Mint írtuk, sajnos egyetlen alkalommal sem tartották meg ezt az ünnepet.
Kedves Testvérünk! Ezek az ötvenedik évvel kapcsolatos Igék jutottak eszünkbe, amikor észrevettük, hogy eddig negyvenkilenc tanítást jegyeztünk le, és tettünk fel a weblapunkra, és a mostanival már az ötvenedik tanításnál tartunk. Ez a kerek szám arra is sarkallhatna bennünket, hogy bizonyos összegzést tartsunk, esetleg áttekintsük eddigi munkánkat, netán szóljunk az ezt követő időszakra vonatkozó terveinkről, további elképzeléseinkről. Mi, ezek közül most egyiket sem választottuk.
Miután minden ötvenedik évben, az engesztelés napjára Teremtő Istenünk egy megbocsátással, engeszteléssel egybekötött helyreállító örömünnepet rendelt el, egy újrakezdés, egy „új élet” lehetőségét adta, úgy gondoltuk, hogy ötvenedik tanításunkban nekünk is valami ilyesmivel kell foglalkoznunk. A bűnbocsánattal, az engeszteléssel, a helyreállítással, és egy örömteli „új élet” lehetőségének újszövetségi bemutatásával. Úgy találtuk, hogy mindez nem más, mint éppen maga a megtérés, amelynek megcselekvése – véleményünk szerint – az említettek mindegyikével szoros kapcsolatban áll. Az engeszteléssel, a megbocsátással, az újrakezdéssel, a „tiszta lappal, az „új élettel”… S mivel a megtérés az üdvösség útján az első és kihagyhatatlan, feltétlenül szükséges lépés mindenki számára, ebben az ötvenedik tanításunkban, a továbbiakban a Mennyek országába történő bejutás feltételeivel, lehetőségeivel és a hozzávezető megtéréssel szeretnénk foglalkozni.
A kérdést részben elméleti, részben gyakorlati oldalról is célszerűnek látjuk megközelíteni, két okból. Az egyik: feltételezzük, hogy mindazok, akik tanításainkat olvasva eljutottak az ötvenedikhez, szinte kivétel nélkül már valamennyien megtértek, sőt többségük alámerítkezéssel meg is keresztelkedett, tehát az üdvösségre jutásról és megtérésről szóló elméleti tanítás számukra már különösebbet nem jelent. Érdekes lehet viszont, és az Úr Jézus Krisztus Gyülekezetének (Krisztus Testének) építéséhez segítséget adhat számukra egy olyan írás, amelyik – az elméleten túl gyakorlatias módon is – közvetlenül azokhoz szól, akik felé azzal a céllal szolgálnak, hogy megtérjenek, üdvözüljenek. Szeretnénk a kezükbe adni egy olyan, egyszerű szöveget, amit kinyomtatva, vagy kimásolva egy-egy elbeszélgetést követően segítségnyújtásként, átfogó anyagként, át tudnának adni a még megtérés előtt álló személynek. A másik ok, hogy – saját múltunkra visszatekintve és – visszaemlékezve arra a kezdeti időszakunkra, amikor már egyre több ismerettel rendelkeztünk Istenről és az Úr Jézus Krisztusról, sőt már azt is tudtuk, hogy meg kell térnünk, senki nem beszélt nekünk akkoriban arról, hogy hogyan? Mármint: hogyan kell megtérni? Konkrétan mit kell tennünk vagy mondanunk? És hogy a megtéréssel már rendben van-e az üdvösségünk… Végtére is kik üdvözülhetnek? Ki bocsátja meg a bűneinket, Isten, vagy Jézus? Ha netán a kezünkbe kaphattunk volna egy megtérés előtt állókhoz szóló útmutatót, vagy bármilyen erre vonatkozó tájékoztatót, ez akkor nagy segítség lett volna. Ilyen egyszerű, e témával foglalkozó útmutatót szeretnénk most neked, illetve a megtérés felől érdeklődőknek a te segítségeddel átnyújtani.
Szeretett Testvérünk! Miután írásunk hátralévő része már nem neked szól, tőled az Úr Jézus Krisztus nevében szeretettel elköszönünk, egyben a kegyelem evangéliumának hirdetése érdekében végzett további munkádhoz is az Úr Jézus Krisztus áldását kérjük rád!
Kedves Barátunk!
Teremtő Istenünk, a Mindenható Isten azt akarja, hogy minden emberi teremtménye üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. Az üdvösség azt jelenti, hogy ha valaki el is szenvedi a testi halált, tudata, szelleme egy különleges létezési formában továbbra is él. Ott, ahol Isten is él, a Mennyek országában, ahol Isten szeretete hat át mindent, ahol Isten igazsága érvényesül, ahol többé nincs bűn és vétek, ahol az üdvözülteket soha véget nem érő biztonság, öröm és leírhatatlan boldogság várja. Amilyet még szem nem látott, fül nem hallott, és az emberi elme el sem tud képzelni, annyi jót és szépet készített Isten az Őt szeretőknek, írja a Biblia. Az üdvözült személy ehhez a folytatólagos életéhez kap egy előzőhöz hasonló, soha meg nem romló, kortalan mennyei testet, így többé nem betegszik meg, többé nem hal meg, azaz új testében az örök életet élhet. Mivel ebbe a létezési formába magával viszi földi tudatát, felismeri majd ott lévő barátait, ismerőseit, rokonait. Újra találkozik, és örökre együtt élhet szeretteivel, családtagjaival, volt szüleivel, gyermekeivel, amennyiben ők is mennyei üdvösségre jutottak.
Mint olvashattuk, Isten mindezt a jót, az Őt szeretőknek készítette. Azok számára, akik életük során felismerték gondoskodó szeretetét, felismerték, hogy erkölcsi alapelvei mindenek felett valók, igazsága egyedülálló és kikezdhetetlen, szándékai és tettei kifogástalanok, kijelentései megbízhatók, mindenhatósága, mindenek felettisége valóságos és cáfolhatatlan. Azoknak adja az üdvösséget, akikben ez az Őiránta való tisztelet és szeretet abban nyilvánul meg, hogy saját életük feletti fennhatóságát elfogadják, kijelentéseiben megbíznak, akaratának mindenkor engedelmesen alávetik magukat. Azoknak adja meg az üdvösséget, akik életük során felismerik, hogy Isten mindenek feletti erkölcsi tisztasággal rendelkező szent Isten, és tudomásul veszik, hogy országába – kijelentése szerint – csak azok juthatnak be, akik vágynak e tisztaságra, és tesznek is érte, hogy bűnök és vétkek nélkül élhessenek. Mivel valamennyi ember – az első emberpár bűnbe esése következtében – örökletesen bűnre való hajlammal, Istentől elfordult bűnösként születik, ami azután élete során gonosz gondolatokban, cselekedetekben kiteljesedve mindenkor felszínre is kerül, egy idő után (felnőtt korában lehetőleg mielőbb) törekednie kell arra, hogy rendezze Istennel való nem létező, vagy éppen romokban heverő kapcsolatát. Nyilvánvalóan abban az esetben, ha be szeretne jutni a mennyei birodalomba, ha üdvösségével el szeretné nyerni az örök életet.
Ehhez először is ki kell engesztelnie Istent. Eddigi, istentelen bűnös életéért az üdvösségre vágyónak váltságot kell adnia. Ezt követően bűnei elismerésével, azok bűnbánattal történő megvallásával, bocsánatkéréssel meg kell alázkodnia a Mennyek Istene előtt, és kérnie kell, hogy bocsássa meg azokat. Ez a megtérés, vagy eredeti értelmezés szerint a megfordulás. Annak a szándéknak a kinyilvánítása tehát Isten felé, hogy valaki szakítani kíván addigi bűnös életével és a továbbiakban másabb, Őneki tetsző életet akar élni. Mennyei Atyánk, látván az Őhozzá megtörten és alázattal közeledni vágyót, és szándékának eltökélt voltát, minden esetben megszánja teremtményét, és megbocsátja, kérésére örökre eltöröli annak bűneit, „tiszta lapot” ad az illetőnek. Ezzel igaznak fogadja el, sőt megerősítvén őt, saját Szentlelkét helyezi belé, hogy segítse őt a további életében, a megszentelődés folyamatában mindaddig, amíg testi halála után bejut majd Őhozzá a Mennyek országába.
Ha figyelmesen elolvastad, az előző bekezdésben az állt, hogy először is ki kell engesztelni Istent, csak azt követően jöhet a megtérés és a további. „Ki kell engesztelni!” Csakhogy milyen váltságdíjat adhat az ember az életéért? Tudsz-e mondani olyan értéket, amennyit egy ember élete ér? Ezt belátva, szerető Istenünk mintegy kétezer évvel ezelőtt, emberi formában elküldte saját Fiát, aki Önmagát, saját életét adta oda a mi bűneinkért – kiengesztelésül. Jézus Krisztus azért jött el a földre, hogy megmentse a bűnös embert. Hogy én örökké élhessek, vagy te örökké élhess majd a Mennyek országában. Ő szenvedett, hogy te örökre boldog lehess. Ha akarsz. Jézus Krisztus (Isten Fia) hagyta, hogy értem és érted, a mi bűneinkért kigúnyolják, különleges kegyetlenséggel megkorbácsolják, leköpjék, és kezébe-lábába vastag vasszögeket verve, levetkőztetve, a gúnyolódók és kíváncsiskodók szeme előtt keresztre feszítsék. Félig agyonverve, fejtől-lábig véresen órákat szenvedett a kereszten, szomjasan, rovarok, legyek és emberek folyamatos támadásának kitéve, igazságtalanul és elhagyatottan. Isten Fia bűn nélkül szenvedett miattunk és adta oda az életét értünk, bűnösökért.
És Jézus él! Isten, elfogadva Fia áldozatát, harmadnapra feltámasztotta Őt a halálból. Magához vette a mennybe, visszaállította Őt eredeti dicsőségébe, sőt az emberek iránt érzett szeretetéből fakadó áldozatvállalásáért Jézus Krisztust mindenek feletti Úrrá tette, a megváltás hatalmas művéért neki adva minden hatalmat mennyen és földön. E hatalom birtokosa előtt hajlik meg most minden térd, mennyen és földön egyaránt. Így az Isten akaratából Ő a mi közvetlen Urunk is, Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus. Az Atya (Isten) a háttérbe húzódott, hogy a Fiú (Isten) uralkodhasson. Bár az Atya nagyobb Őnála, amit Istenről írtunk akár a Fiúról is írhattuk volna, hiszen Ő most az élet és halál ura, csak az Úr Jézus Krisztuson keresztül lehet bejutni a Mennyek országába, Ő dönt, hogy ki üdvözülhet és ki nem.
Mivel az engesztelési kötelezettség már nem terhel bennünket, ha el szeretnénk jutni az örök életre, részünkről már „csupán” a bűneinkért való bocsánatkérés van hátra. Miután a bűnbocsánat is az Úr Jézus Krisztusnál van, megigazulni vágyó szándékunkkal Őhozzá kell fordulnunk. Megszólítva Őt, el kell mondanunk, meg kell vallanunk Neki mindazokat a bűneinket, amiről azt gondoljuk, hogy azok miatt szenvedett. Bár az Úr Jézus Krisztus ezeket mind ismeri, de megtérésünkkor tudni akarja, hogy azokat mi is bűnnek tartjuk, elítéljük és további életünkben soha többé nem akarjuk elkövetni. Ha mindezt azzal a hittel tesszük, hogy Ő jelen van ott és akkor, amikor megszólítjuk Őt, és bízunk Őbenne, hogy nem csak hallja amit mondunk, hanem szerető Megváltó Istenünkként meg is bocsátja bűneinket, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy megtértünk, és Isten akarata szerint tértünk meg, elnyerve ezzel az Atya(Isten) és a Fiú(Isten) jóindulatát is. Ha meg szeretnél tehát térni, gondold át eddigi életedet, vedd számba bűneidet, és akár egymagadban is, mielőbb állj az Úr Jézus Krisztus elé, és fennhangon szólítsd meg! (Társ/ak/ jelenlétében te döntöd el, hogy hangosan mondod-e el legfőbb bűneidet.) Légy erős és bátor! Kegyelemből, most döntéseden és szavaidon múlik az örök életed! Mondjad!
Úr Jézus Krisztus! Bár nem látlak, és nem érzem, hogy itt vagy, de hittel mégis elfogadom, hogy hallod, amit mondok. Elismerem Uram, hogy eddig valódi hit nélkül, bűnös életet éltem, hogy…. bűneim miatt kellett szenvedned és a kereszten meghalnod. Szégyellem magam, és megígérem, hogy többé nem követem el ezeket. Egyben kérlek, hogy örökre bocsásd meg valamennyi bűnömet, és vezess a továbbiakban a Te utadon, adj nekem erőt, hogy Hozzád méltóan, a Te tetszésedre, a Te dicsőségedre tudjak élni! Adj nekem örök életet a Mennyek országában! Magasztallak Téged szeretetedért, irgalmadért, és köszönöm Úr Jézus Krisztus, hogy meghallgattál most engem.
Ha ezek után vízalámerítéssel az Atya, Fiú, és a Szentlélek nevében meg is keresztelkedsz, az Úr Jézus Krisztus nevére bűneid bocsánatára, akkor Megváltó Urunk téged is megajándékoz a Szentlélekkel. A vízből kijőve újjászületettként, mennyei állampolgárságot nyertél, és ha további életed során nem tékozlod el ezt az örök életre szóló kiváltságot, akkor mindabban a jóban részesülsz majd a Mennyek országában, amelyről az előzőekben szóltunk.