Kedves Testvérünk!

Minden keresztyén tudja, hogy amikor megtért, azaz felismerte bűneit, azokat bűnbánó szívvel megvallotta az Úr Jézus Krisztusnak, és az Ő nevére víz alá merítkezéssel megkeresztelkedett, az Úr Jézus Krisztus betöltötte azaz megkeresztelte őt a Szentlélekkel. E keresztség (Szentlélekbe való bemerítés) által isteni erő birtokába jutott. Az Apostolok cselekedetei-ben Lukács evangélista lejegyezte, mit mondott apostolainak Jézus Krisztus a mennybemenetelét megelőző utolsó találkozásuk alkalmával a Szentlélekkel kapcsolatban:

„És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva. Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek? Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett. Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Apcsel 1, 4-8)

„… vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok:” – olvashattuk a fenti Igében. Maga Jézus Krisztus is a Léleknek erejével ment el Galileába (Luk 4, 14). Pál apostolnak a Timóteushoz írott második levelében is olvashatunk úgy a Szentlélekről, mint az erő Lelkéről. (2. Tim 1, 7) Miután Jézus Krisztus mondja:

„… Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek. Még a ki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.” (Mt 12, 31-32)

Helyénvalónak találjuk, hogy mélyebben megismerjük mindazt, amit a Szentlélekről tanít a Biblia. Lapozzunk a János evangéliumához, ahol Jézus Krisztus először beszél tanítványainak átfogóan a Szentlélekről!

„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.” (Jn 14, 15-17)

„Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.” (Jn 14, 16)

„Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.” (Jn 15, 26)

„… én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok. És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett… De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” (Jn 16, 7-11, 13-14)

Jézus Krisztus azt ígérte tanítványainak, hogy amikor Ő elmegy e világból, kéri majd az Atyát, hogy saját maga helyett „… más vígasztalót” adjon számukra. Olyat „… hogy veletek maradjon mindörökké”. Azt mondja Jézus Krisztus, hogy ez az Igazság Lelke lesz, „…a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad”. Miután mi az „igazság” szót ennél az Igehelynél „megigazulás”-nak fordítottuk, jól érthető, hogy a világi ember (megtérése előtt) a Megigazulás Lelkét képtelen befogadni, nem látja és nem is ismeri, hiszen nincs közössége Vele. De ti – mondja Jézus a tanítványoknak – nagyon jól ismeritek majd, hiszen amikor megkapjátok, bennetek fog élni mindörökké.

Jézus Krisztus azt is elmagyarázza, hogy a „vígasztaló”, a Megigazulás Lelke, maga a Szentlélek, Akit az Atya küld majd el a Fia nevében. Akik befogadják azokat mindenre megtanítja, sőt mindenkor eszükbe juttatja majd Jézus Krisztus beszédeit. „… mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.”

A 14. rész 16. versében írottak és a 15. rész. 26. versében írottak ellentétben vannak egymással. Az utóbbi versben azt mondja Jézus Krisztus, hogy a Vígasztalót, a Megigazulás Lelkét, Aki az Atyától származik, Ő maga küldi el, hogy bizonyságot tegyen majd Őróla, míg az előzőleg írott versben azt olvashattuk, hogy a Megigazulás Lelkét az Atya küldi el Jézus Krisztus nevében. Természetesen az ellentmondás csak látszólagos, hiszen tudjuk, hogy Jézus Krisztus számtalanszor kijelentette, hogy ami az Atyáé, az az Övé is, és különben is „Én és az Atya egy vagyunk.” – mondta Jézus Krisztus. (Jn 10, 30) Mielőtt elvesznénk a kisebb részletekben, emeljük ki az olvasott Ige lényegét, miszerint a Szentlélek küldetésének egyik fontos feladata az lesz majd, hogy bizonyságot tegyen az Úr Jézus Krisztusról. „… a Lélek az, a mely bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság. (1 Jn 5, 6)

Urunk azt is elmagyarázta a tanítványoknak, hogy örülniük kell annak, hogy Ő elmegy, mert csak így tudja elküldeni a Vígasztalót. És ha eljön a Vigasztaló, miután lélek, az egész világon tudja majd végezni bizonyságtevő munkáját, illetve az egész világot igyekszik majd meggyőzni arról, hogy az emberek bűnben élnek ha nem hisznek az Úr Jézus Krisztusban, aki meghalt és feltámadottként az Atyánál van, illetve igyekszik majd meggyőzni a világot arról, hogy Sátán már megítéltetett, tehát a vele való közösség végzetes. És ha eljön „… az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra.” (Minden „igazságra” helyett, teljes „igazságra”, lásd új ford. Biblia.) A fentebb már említett fordítás szerint: a Megigazulás Lelke, majd elvezérel titeket a teljes, tökéletes megigazulásra, (a tökéletes megszentelődésre). Ha eljön a Szentlélek kijelenti nektek az eljövendő dolgokat is – mondta Jézus Krisztus. (Ezáltal a tanítványok esetenként prófétikusan előre láthatják majd az Isten üdvtervének bekövetkező eseményeit.) Nagyon fontos még ebben az Igeszakaszban, hogy a Szentlélek mindenkor az Úr Jézus Krisztust fogja dicsőíteni. Így olvashattuk: „Az engem dicsőít majd,…” Ha valahol nem az Úr Jézust dicsőítik, akkor ott nem a Szentlélek munkálkodik.

A Szentlélek tehát a Vígasztaló, az Igazság (Megigazulás) Lelke, aki az Atyától származik, de egyben Ő maga a megtartó erő, az Erő Lelke is. (A „Vígasztaló” az új ford. Bibliában: „Pártfogó”.) Lássuk ezek után, hogy a Szentlélekre vonatkozóan milyen egyéb nevekkel, vagy kifejezésekkel találkozhatunk még a Bibliában!

Jézus Krisztus az Istennek Lelkét látta amint galamb formájában Őreá száll. (Mt 3, 1-16) Később így szól: „… az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem,…” (Luk 4, 18) Pál az élet lelke-ként szól a Szentlélekről (Róm 8, 2), és azt írja, hogy e lélek Krisztus Lelke (Róm 8, 9), egyben Annak a Lelke, aki Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból (Róm 8, 11), de a fiúság Lelke is. (Róm 8, 15) „… megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével” – olvashatjuk az efézusiakhoz küldött páli levélben. (Ef 1, 13) A Zsidókhoz írt levélben a levélíró a Szentlélekről, mint kegyelem Lelkéről ír. (Zsid 10, 29) Péter apostol a dicsőségnek és az Istennek Lelkéről ír, amit káromolnak azok, akik „… Krisztus nevéért gyaláznak titeket;…” (1 Pét 4, 14) János úgy fogalmaz, hogy Isten „… a maga Lelkéből adott minékünk.” (1 Ján 4, 13)

A Szentlélek ugyanolyan élő személy, mint az Atya és mint a jelenleg szintén lélekként (szellemként) élő Úr Jézus Krisztus. Szentháromságként ismerjük Őket, bár ez a szó a Bibliában sehol nem szerepel. Ők hárman egyek, akkor is, ha ezt korlátozott képességeinkkel, anyagi szemléletű racionális gondolkodásunkkal aligha tudjuk felfogni. „Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.” (1 Jn 5, 7) Ők a Teremtő Isten. A héberül írott szövegben, az Isten szó helyén az Elohim szó áll, ami azt jelenti: Istenek. Ennek a szónak nincs is egyes száma a héberben. A teremtést tehát az Istenek végezték. Hármukat Jézus Krisztus is együtt említi, amikor a tanítvánnyá tételről és a megkeresztelkedésről szól: „… tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében.” (Mt 28, 19) Ha egységüket valóságszerűen felfogni nem is tudjuk, megfigyelhetjük a köztük fennálló páratlan szeretetkapcsolatot. Az Atya, az Úr Jézus Krisztus és a Szentlélek egymásra mutatását, egymás nagysága iránti elfogultságát! Amikor Jézus Krisztus a földön járt, állandóan az Atyáról beszélt, magasztalva, dicsőítve személyét, hatalmát, irgalmát. Szolgálata végén a Szentlélekről szólva kiemelte annak nagyszerűségét, sőt egyenesen azt mondta, hogy jobb ha ő maga elmegy, mert így tud eljönni a Szentlélek, és ha eljön, csodálatos módon vezeti majd a tanítványokat, kijelenti számukra még az elkövetkező dolgokat is, megtanítja őket mindenre. Amikor pedig eljött a Szentlélek, mindenkor az Úr Jézus Krisztust dicsőítette és dicsőíti ma is, bizonyságot téve arról, hogy milyen hatalmas az Úr, hogy Ő volt az Isten Báránya, Ő adta az életét értünk, Őbenne higgyünk, Őhozzá imádkozzunk. Eközben az Atya megdicsőítette Jézus Krisztust, és egy hatalmas névvel ajándékozta meg, valamint a kereszthalál elszenvedéséért átadta részére a menny és a föld feletti teljes hatalmat.

A Szentlélek Istent a Biblia, élő személyként mutatja be. Összefoglalva az eddigieket: azt írja, hogy minden újonnan született emberben benne lakik (Jn 14, 17), tanít és eszünkbe juttatja Jézus Krisztus beszédeit (Jn 14, 26), az Úr Jézus Krisztusról tesz bizonyságot (Jn 15, 26) igyekszik meggyőzni a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről (Jn 16, 8), elvezet a teljes igazságra (a tökéletes megigazulásra, megszentelődésre), hall és szól, és az eljövendő dolgokat is kijelenti (Jn 16, 13), mindenkor az Úr Jézus Krisztust dicsőíti (Jn 16, 14). Ezeket a tulajdonságait már megismertük. Nézzük meg a többit is!

Kijelentéseket tesz, cselekedetekre indít (Luk 2, 26-27), bizonyos dolgok tetszenek neki (Apcsel 15, 28), gondolata van (élet és békesség) (Róm 8, 6), az Isten szerint esedezik kimondhatatlan fohászkodásokkal a szentekért (Róm 8, 26-27), van szeretete (Róm 15, 30), mindent megvizsgál (1 Kor 2, 10), ajándékokat osztogat, van akarata (1 Kor 12, 11),megelevenít (2. Kor 3, 6), közösségben él velünk (2. Kor 13, 13), és nem utolsó sorban a Gyülekezettel együtt megtérésre hívogat (Jel 22, 17).

Úgy bánhatunk Vele, mint személlyel: káromolhatjuk (Mt 12, 31), hazudhatunk Neki és kísérthetjük (Apcsel 5, 3, 4, 9), ellene állhatunk (Apcsel 7, 51), megszomoríthatjuk (Ef 4, 30).

Bevezető Igénkben azt írtuk, hogy Jézus Krisztus a mennybemenetele előtt megparancsolta tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálemben, mert „… Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.” A megígért Szentlélek a mennybemenetelt követő tizedik napon töltetett ki.

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni… Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lennie? Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg. Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!”(Apcsel 2, 1-6, 12-14)

Péter, Jóel prófétára hivatkozva elmondta a sokaságnak, hogy a Szentlélek kitöltésének lehettek a szemtanúi. Emlékeztette őket Dávid királyukra, akinek Isten megesküdött, hogy véréből való utódot ültet a trónjára, és aki utódjáról megprófétálta, hogy annak teste soha nem lát majd elmúlást. Igyekezett hallgatóságát meggyőzni arról, hogy a néhány héttel korábban keresztrefeszített názáreti Jézusról mondta ezeket Dávid.

„Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk. Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok… Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek. Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.” (Apcsel 2, 32-33, 36-38)

Még más szavakkal is a lelkükre beszélt, kérve őket, hogy szabaduljanak meg végre ettől a bűnös világtól, ettől az elfajult nemzedéktől. Akik hittek a beszédének megkeresztelkedtek és betöltötte őket a Szentlélek. Azt olvashatjuk a továbbiakban, hogy:

„… Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.” (Apcsel 2, 47)

Jeruzsálemben egy hatalmas dolog történt ezen az ünnepen. A Szentlélek ilyen mérvű és erejű kiáradására az emberiség történetében addig soha nem került sor. Bár a zsidó nép azelőtt is ünnepelte a Pünkösdöt a Hetek ünnepeként, a keresztyén világ ezt a napot azóta az első Pünkösdként emlegeti.

Kedves Testvérünk! Mi magunk is hallottunk (és olvastunk) az Úr Jézus Krisztusról, és az új ismereteket befogadtuk, elhittük. Miután megtértünk, az Úr Jézus nevére megkeresztelkedtünk, és az újjászületés felfoghatatlan eseményekor az Úr Jézus Krisztus Lelke költözött belénk, amely Isten Lelke, egyben az Élet Lelke. Csak és kizárólag akkor üdvözülhetünk, ha újjászületünk. Emlékszünk mit mondott Jézus Krisztus Nikodémusnak?

„… Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát… Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Jn 3, 3, 5)

A bennünk lakozó Szentlélek egyben az Erő Lelke is, erőt ad a bűn elleni mindennapos harchoz, erőt ad a bizonyságtevéshez, erőt ad a világból való kitaszítottság, a világ által való megvetettség és gyűlölet, illetve Sátán és démonai mindennapos zaklatásának elviseléséhez. Helytelenek viszont azok a (főleg Jehova tanúi által terjesztett) tanítások, amelyek a Szentlelket kizárólag erőnek, holmi láthatatlan energiának tartják. Mi legszívesebben az Úr Jézus Krisztus Lelkeként, az Igazság (Megigazulás) Lelkeként szeretünk Róla szólni.

El kell oszlatnunk azt a téves tanítást is, miszerint van aki nagyobb, van aki kisebb mértékben részesül a Szentlélekből. Miután a Szentlélek személy, így nem lehetséges, hogy valakiben csak alig van, valakiben pedig bőségesebben. Az Ige azt tanítja, hogy „… az Isten nem mérték szerint adja a Lelket”, azaz mindenki számára egyenlő mértékben, nemre és érdemre való tekintet nélkül. Más kérdés, hogy ki mennyi gyümölcsöt terem Általa. A magvető példázatából tudjuk, hogy „… némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit” terem. (Mt 13, 23) Miért? Mert a Szentlélek és az ember kapcsolatában a Szentlélek a szelídebb, soha nem akar az ember fölé kerekedni, mindenkor engedi, hogy az ember szabad akarata szerint döntsön. Ő csupán terelgetni próbál, tanácsol, emlékeztet, tanít, dicsőít. De bármikor felül lehet bírálni, ellen lehet Neki állni, meg lehet szomorítani, visszavonulásra lehet kényszeríteni, sőt ki is lehet oltani. (1 Thessz 5, 19)

Néhány szó még a Lélek káromlásáról: „… a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.” Mert bűnös marad! Mert a Szentlélek tárja fel a bűnt, és aki ennek ellenáll, az nem ismeri fel a bűneit, nem tudja megvallani az Úr Jézus Krisztusnak, nem keresztelkedik meg az Ő hatalmas nevére, tehát nem töltekezhet be a Szentlélekkel, és nem láthatja meg Isten országát. Mert ellenszegült. Így sem itt, sem ott nem nyer bocsánatot. Elkárhozik. Mert semmibe vette, megvetette, káromolta a Szentlelket.

Befejezésül: mindazokkal egyetértünk, akik Isten Lelkét Szent Szellemként ismerik. Tekintettel arra, hogy tanításainkban mi a Károli Gáspár által fordított SZENT BIBLIA szövegét használjuk, jelen tanításunkban is ennek a szövegéhez alkalmazkodtunk. (Elődeink sok száz év óta „ebből a Bibliából” is üdvösségre tudtak jutni.)

Szeretett Testvérünk! Olvasd el többször is ezt a tanítást, mivel hatalmas anyagot sűrítettünk bele! Cserébe megígérjük, hogy egyes részletekre a későbbiek során még visszatérünk.