Kedves Testvérünk!

A Jelenések könyve, bár közvetlenül Jézus Krisztus olyan kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie (Jel 1, 1), - mégis egy kifejezetten nehezen érthető olvasmány, egy nehezen értelmezhető kinyilatkoztatás. Luther nem is volt hajlandó foglalkozni ezzel a könyvvel, egyszerűen kijelentette, hogy ő nem érti ezt a könyvet. El kell ismernünk, hogy számunkra is erőnket meghaladó, értelmünket megalázó hatalmas kihívás a Jelenések könyve. Az egyes szimbólumok-rejtette történéseket és dolgokat mi sem értjük, viszont a kinyilatkoztatott összefüggések homályában már sikerült apróbb réseket találnunk, és megérteni azokat. Ez annak tudható be, hogy az idők előrehaladtával növekszenek az ismeretek (Dán 12, 4). Nem állítjuk tehát azt, hogy képességeink meghaladják Luther képességeit, hanem úgy gondoljuk, a végidőkhöz közeledve mind több olyan ismeret áll rendelkezésünkre, amely elősegíti a könyv megértését. Isten, Dániel prófétával le is pecsételtette könyvét, mivel tudta, hogy az abban írottak kizárólag a végidőkben élők számára lesz érdekes és érthető. Úgy gondoljuk, hogy a Jelenések könyve, bár nem kellett lepecsételnie János apostolnak, aki a kinyilatkoztatást lejegyezte, ilyen szempontból hasonlatos a Dániel könyvéhez. Nem az első keresztyének, de még csak nem is a középkorban élt keresztyének számára íródott. Ha meg is értették volna a benne írottakat, a kinyilatkoztatással úgysem tudtak volna mit kezdeni. Talán nem is a ma élő keresztyéneknek íródott, hanem azok számára, akik az elragadtatás után élnek a földön. A könyvnek azok a részei, amelyek ma számunkra feltörhetetlenek, számukra a napnál is világosabbak lesznek, hiszen sok olyan új, és már tényszerű ismeret lesz a birtokukban, amely a mi korunkban még legfeljebb a találgatás szintjén jelenhetett meg. Ha az akkor élők ismereteiket összevetik majd a könyvben leírtakkal, nagyszerű vezetést kapnak életvitelükhöz, hittel kapcsolatos döntéseikhez, helytállásukhoz.

E bevezető után szeretnénk a Jelenések könyve egy olyan Igeszakaszával foglalkozni, ami számunkra már kevésbé tűnik rejtélyesnek, egyúttal úgy találtuk, hogy ennek a rövidke Igeszakasznak az elemzése számtalan hasznos, további ismeret átadására is lehetőséget nyújt.

Olvassuk el a 14. rész 6-13-ig tartó verseit!

„És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak (törzsnek), és nyelvnek és népnek, Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait. És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek. És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét! És hallék az égből szózatot, a mely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.” (jel 14, 6-13)

Azt olvastuk az Igeszakasz elején, tehát azt írta János apostol, aki a kinyilatkoztatásnak nem csupán passzív szemlélője volt, hanem annak bizony aktív résztvevője is, hogy: „És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom…”

„Szent” képeken, templomi freskókon, falfestményeken, de még a világhírű festőművészek alkotta egyéb képein is, az angyalokat úgy ábrázolják, hogy azok akár meztelen fenekű, lányosarcú, szőke hajfürtökkel rendelkező aprócska kisgyermekek, vagy hatalmas erejű izmos férfiak, abban valamennyien azonosak, hogy két darab, a madárvilágból jól ismert, tollas szárnyat viselnek. Tehát tudnak repülni. Mivel ebben az Igeszakaszban úgy tűnik három „repülő angyal” is szerepel, már az elején szeretnénk tisztázni, hogy mi is a valódi jelentése az „angyal” szónak. Az „angyal” szó eredeti (görög) jelentése: hírnök, hírvivő, küldött. Amikor az ókori Görögország maratoni győztes csatájából megérkezett az Athénban várakozó királyhoz egy hírt hozó katona, egy hírnök, és olvasnánk a róla szóló feljegyzés középkori magyar fordítását, abban azt találnánk, hogy egy „angyal” hozta meg a csata kimenetelével kapcsolatos hírt. Amikor János lejegyezte a Jelenések könyvét, és szólt az örök evangéliumot hordozó hírnökről, hírvivőről, küldöttről, egyetlen lehetőségként ő is a görög „aggelosz” szót használta, amit a bibliafordítók „angyal”-nak fordítanak. (Természetesen léteznek valódi angyalok is!) Most fogadjuk el, hogy ebben az Igeszakaszban olyan hírvivőkről, hírnökökről és küldöttekről van szó, akik emberek, és egyszer majd hírnöki feladatot látnak el, hírnökként szolgálnak majd. Reményeink szerint az Igében írt első hírvivő (angyal), éppen mi vagyunk, a Gyülekezet. Az Ige abban az időszakban tárja itt elénk a Gyülekezetet, amikor az az elragadtatáskor éppen felemeltetik a földről, és „a kinél vala az örökkévaló evangyéliom…” Alátámasztja ezt az is, hogy János apostol egy „más angyalt” látott, tehát egy másfajta hírnököt, egy eddigiektől minden vonatkozásában eltérő más hírnököt, a Gyülekezetet. Nem tudjuk, csak gondoljuk, hogy amennyiben „Gyülekezet”-et írt volna, a korai keresztyének még nagyobb üldöztetéseknek lettek volna kitéve, hiszen ekkoriban az egész Római Birodalomban már tűzzel-vassal irtották az Új tanok hirdetőit. Oroszlánok elé vetették őket, így vesztette életét Pál apostol is, de mindennaposak voltak a keresztre feszítések, és Rómában a keresztyének fáklyaként való elégetése, ünnepi lakomák alkalmával.

Talán magával viszi a Gyülekezet a mennybe az „örökkévaló evangélium”-ot, vagy milyen más egyéb célból van „nála”? Hogyan olvastuk? „… a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak (törzsnek), és nyelvnek és népnek…” Hogyan kell ezt értenünk?

A Gyülekezet akkor ragadtatik el, amikor a földön elvégezte a munkáját. Viszont még elragadtatásával is szolgálja Istenét, hiszen a világ szeme előtt történik majd minden, a sírok megnyílásától, a „halottak” feltámadásáig, a szempillantásnyi idő alatti átváltozástól a felemelkedésig. A Teremtő Isten nagyságát, a Teremtő Isten erejét és dicsőségét hirdeti még akkor is a Gyülekezet, magával azzal a ténnyel, hogy elragadtatott, hogy ez a „lehetetlenség”, ez a prófécia egyszerűen megtörténhetett! Elragadtatásával mit mond, mint hírnök? Mit üzen mindenkinek a Gyülekezet leges-legutolsó megnyilvánulásaként? „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, a ki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.” Kedves Testvérünk! Képzeld el, hogy a nappali szobánk „fő”-falára mi ezt az Igét írtuk ki abból a célból, hogy aki elragadtatásunk után belép a lakásunkba bármilyen célból, hagy lássa utolsó üzenetünket. Ha már egyszer itt maradt, tudja meg, hogy mi lett volna a dolga, mit hanyagolt el, vagy mit tegyen, legalább ezután,… hátha… „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget…”

Az Igeszakaszban írottak szerint ez az „örökkévaló evangélium”. Tévedünk, ha azt állítjuk, hogy mi eddig nem így ismertük az evangéliumot? Hogy-hogy ez az „örökkévaló evangélium”? Nem a bűnbocsánat lehetősége, illetve a megváltás maga az evangélium? Már az elején írtuk, hogy „ennek az Igeszakasznak az elemzése számtalan hasznos, további ismeret átadására is lehetőséget nyújt.” Íme! Lássuk tehát, miféle evangéliumot is hirdet távozásával a Gyülekezet?

Az „evangélium” szó azt jelenti: örömüzenet, jó hír. Az „evangélium” szó éppen jelentéstartalmából eredően, az isteni kijelentés különböző szempontjait is tartalmazza. Ezért ebben a formában is olvashatunk róla: „Isten evangéliuma” (Róm 1, 1). Ez azt fejezi ki, hogy az örömüzenet, a jó hír Isten szeretetéből ered. Máshol ezt így találjuk: „A boldog Isten dicsőségének evangéliuma” (1 Tim 1, 11), amely kifejezés mögött az húzódik meg, hogy Aki a dicsőségben van, sok „fiat” vezérel magához a dicsőségbe (Zsid 2, 10). De ugyanerről az örömüzenetről egy másik helyen azt írja a Biblia, hogy ez: „Krisztus evangéliuma” (2. Kor 10, 14). Ez is érthető, hiszen Jézus Krisztus áldozata tette ezt az örömüzenetet lehetővé, és miután az örömüzenet alapja a hit általi megváltás, a hit „tárgya” viszont Ő maga, így teljes joggal nevezheti ezt az örömüzenetet a Biblia Krisztus evangéliumának is. A 2. Kor 4, 4-ben ugyanerről „Krisztus dicsőséges evangéliuma”-ként olvashatunk. Helytálló az evangéliumot „Isten kegyelmének evangéliuma”-ként is jegyezni (Apcsel 20, 24), mert mindazokat megmenti, akik megtérésükkel részesei Isten kegyelmi eleve elrendelésének. Pál óva intett bennünket az „Isten kegyelmének evangéliuma” elferdítésétől, annak bármilyen megtévesztő alakjától, amely tagadja azt, hogy egyedül a kegyelem elegendő arra, hogy megmentsen, megtartson, és tökéletessé tegyen bennünket (2. Kor 11, 4). A világ valamennyi hamis vallásának pedig éppen ez a sátáni megtévesztés az alapja. Ezek a vallások kivétel nélkül tagadják, hogy az üdvösség alapja az isteni kegyelem. E „más evangélium” tanítói Isten rettenetes átka alatt állnak (Gal 1, 9). A szóban forgó evangélium az „üdvösségetek evangéliuma”, írta az efézusbelieknek Pál apostol (Ef 1, 13), majd ugyanebben a levélben az örömüzenetet „békesség evangéliuma”-ként említette (Ef 6, 15). Ezt úgy kell érteni, hogy a jó hír tartalma az, hogy az Úr Jézus Krisztus váltsága által békesség jöhet létre Isten és bűnös között, egyben az evangélium befogadása egy belső békességet is ad az ember lelkének.

Az örömüzenet egy másik kinyilatkoztatási formája az „Isten országának evangéliuma” (Mt 4, 23), vagyis az az örömüzenet, hogy Isten felállítja majd a földön az Úr Jézus Krisztusnak, Dávid Fiának királyságát, a dávidi szövetség beteljesítéseként. E királyságot már az Ószövetségi próféták is előre látták, de ezt az evangéliumot fogják hirdetni majd a nagy nyomorúság idejében élő keresztyének is (Mt 24, 14), szembe haladva ezzel a Fenevad (Antikrisztus) arra vonatkozó ideológiájával, miszerint az ő birodalma az egyedüli megtestesült tökéletesség és az egyetlen lehetséges végkifejlet.

Visszatérve a Gyülekezet végső üzenetére, láthatjuk, hogy az „örökkévaló evangélium”-ot úgy írja le a Jelenések könyve, mint a hitetlen gonoszok feletti ítélethirdetést a nagy nyomorúság eljövetelekor. Örömüzenetként hat majd a szenvedő keresztyének számára, viszont ítélet alapjául szolgál mindenki másnak. Mindenki, aki akkor a földön lakik szembesülni kényszerül ezzel az evangéliummal. Mivel ez az evangélium alapjaiban már az ember teremtése óta fennáll, tehát ismert lehetett bárki előtt, a Gyülekezet „csupán” annyit fűz hozzá, azzal aktualizálja ezt az „örökkévaló evangélium”-ot, hogy „… eljött az ő ítéletének órája”, mármint a Teremtő Isten ítéletének órája.

Ideje visszatérnünk az eredeti Igeszakasz olvasásának folytatására! János apostol látomása így folytatódik: „És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.”

Megtörtént az elragadtatás. A Gyülekezet üzenetét, íme egy újabb üzenet követi majd, egy előzőtől is eltérő „más angyal” kezd újabb dolgokat hirdetni.

Mint ismeretes, az elragadtatás után ittmaradtak között lesznek olyanok, akiket az angyalok, még azelőtt elpecsételnek, kiválasztanak Isten szolgálatára, mielőtt Isten, földet sújtó ítéletei megkezdődnének. (Jel 7, 1-8) Az elpecsételtek, kiválasztottak (144 000) valamennyien a zsidó nép közül valók lesznek. Tekintve, hogy Jákób (Izrael) fiainak száma tizenkettő volt, így az angyalok minden törzsből azonos számban pecsételnek el. Kiválasztásukkal Istennek kettős célja van. Miután a Gyülekezetet már hazahívta, immár saját népéből választ magának egy újabb szolgáló papságot, egy meghatározott létszámú szolgálói kört, egyúttal Izráel fiaiból egy magot képez, egy minden szempontból feddhetetlen és sérthetetlen, túlélő maradékot hoz létre.

Ez az új szolgáló papság amellett, hogy elpecsételt küldöttként folytatólagosan hirdeti majd, az „örökkévaló evangélium”-ot, hirdeti az „Isten országának evangéliumát”, vagyis az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelével együtt járó Békebirodalom létrejöttének közelségét és bizonyságát, hatalmas hangon és erővel kiáltja bele a világba: „Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város!” Ez a második „angyali” üzenet! (Figyelem! Itt már nincs szó arról, hogy ez a hírnök „repül”!)

Mit jelent az újabb üzenet, és miért fontos ez, kikhez szól? Mielőtt rátérnénk a válaszra, tekintsük át röviden a Babilonnal kapcsolatos bibliai ismereteinket!

A „Babilon” nevet a próféciák, köztük a Jelenések könyve is tágabb értelemben használja, tehát nem csupán egy ókori birodalom megnevezéseként vagy annak fővárosaként. Ismereteink szerint Babilon, mint város, Bábel helyén, de legalábbis szellemi örökében épült, ott, ahol Isten összezavarta a nyelveket, mert az addig egymást megértő emberiség, Isten elleni lázadásával furcsa álmokat kezdett szövögetni. A nyelvek összezavarását követően viszont Bábel (Babilon) a Bibliában a zűrzavar, a bálványimádás és az Isten elleni lázadás szimbóluma lett. Ebben a minősítésében tűnik fel a Jelenések könyvében is, ahol a végidők Babilonját két formában is láthatjuk: politikai Babilonként (Jel 17, 8-17) és egyházi Babilonként (Jel 17, 1-7, 18, 18, 1-24). Amíg a politikai Babilon a Fenevad (Antikrisztus) egyesült birodalma, a hitetlen világuralom végső alakja, addig az egyházi Babilon az egész elbukott (elragadtatás után itt maradt) „keresztyénség”, illetve ha ma még nem is látszik tisztán, de elképzelhető, hogy a világ valamennyi vallásának ökumenikus (egyesült) egyháza. Amikor a 144 000 elpecsételt megkezdi munkáját, azonnal lerántja a leplet Babilonról, és leleplezi annak álnokságát, felhívja embertársai figyelmét Babilon valódi lényére, ami tehát nem más, mint egy totális Isten elleni lázadás, bálványimádás és zűrzavar, megtévesztés, félrevezetés, amely önmagában is halálos ítélet alanya, követői csak Isten és a Bárány haragjára számíthatnak. Ez egy Sátán vezérelte bukott rendszer, úgy politikai, mint egyházi (hit) szempontból is. Mit hirdet tehát a 144 000? „Leomlott, leomlott (bukásra ítéltetett) Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.”

Az Igeszakasz így folytatódik: „És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt; És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi. Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!”

Íme, Isten újabb hírnökei is hallatják már hangjukat! A 144 000 leleplező tevékenysége és az evangélium hirdetése nyomán egyre több zsidó ember döbben rá sorsának valódi helyzetére, és fogadja el Megváltó Urának az Úr Jézus Krisztust. (Eljött a kései eső ideje Izráelnek.) De nem csak a zsidók „ébredése” történik meg ekkor, hanem a pogány népekből is mind többen és többen választják a Krisztusban való életet annak ellenére, hogy ezért a Fenevad részéről halálos üldöztetés vár rájuk. Ezek a nagy nyomorúságban élő keresztyének a végső idők utolsó hírnökei (angyalai). Számukra íródott a Jelenések könyve, és az abban írottakat nem csak megértették, hanem tevőlegesen meg is cselekedték.

„És hallék az égből szózatot, a mely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.” János apostol egy égből jövő kijelentéssel zárta sorait. Ezt a kijelentést is tanulmányozzák majd az akkor élők, és nagy erőforrás lesz ez is számukra.

Egy görög szónak több jelentése is létezik. Amikor ezt a részt tanulmányoztuk a Bibliában, észrevettük, hogy a „boldog” szó, „szerencsés”-nek is fordítható. Eddig ezt az utóbbi szót nem igazán kedveltük, és soha nem is mertük alkalmazni a hit területén, annyira lejáratódott, megkopott az utóbbi időkben az ezernyi szerencsejáték miatt, és szinte egybeforrt egy kitalált bálvány istennővel. Viszont azt is el kell ismernünk, hogy néhány olyan Igét, amiben a fordítás szerint a „boldog” szó fordult elő, nehezen tudtunk értelmezni. Soha nem értettük, hogyan mondhatnak bennünket boldognak, miközben üldözést szenvedünk Jézus Krisztusért, miért mondja Jézus Krisztus boldognak Pétert, amikor kijelentést kapott arról, hogy Jézus a Krisztus? És hogyan értelmezhetjük ezt az utóbbi Igét is, amely azt állítja: „Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva”? Mitől boldogok ők, és ha boldogok, mert az Úrban halnak meg, akkor az előttük élőkről miért nem írták soha, hogy boldogok? És hogy-hogy „mostantól fogva”? Ugye, mennyivel könnyebb a megértés, ha így mondjuk (és teljes joggal): Tartsátok szerencsének, hogy azok közé tartozhattok, akiket üldöznek, micsoda kiváltság! Vagy: Nagy szerencséd van Péter, hogy éppen neked jelentették ki… És végül a vizsgált Jelenések könyve-béli Ige: Kimaradtatok az elragadtatásból, mert nem kellettetek, de micsoda szerencsétek van, hogy túlélhettétek a nagy nyomorúság égi csapásait, és még az utolsó pillanatban megmenekülhettek, mert az Úrban halhattok meg. „Kifejezetten szerencsésnek mondhatják magukat a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva.” Szinte az utolsó pillanatban! Képzeld el, ha már másnap, vagy abban az órában jön vissza az Úr Jézus Krisztus! Már fel is támadtak. Még el sem temették őket…

Szeretett Testvérünk! Ugye, nem bántad meg, hogy ha csak egy röpke időre is, de belenéztünk veled együtt a Jelenések könyvébe?