Kedves Testvérünk!

A címbeli kijelentés minden – önmagát keresztyénnek valló – hívő előtt közismert, és szószerint ugyanígy olvasható János apostol evangéliumában is. A szövegkörnyezetébe visszahelyezett kijelentést egy megelőző verssel kapcsoltuk most egybe, így idézzük a hivatkozott evangéliumból:

„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge… És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1, 1 és 14)

A testté lett Igéről – valamennyien tudjuk, hogy Jézus Krisztusról van szó – ugyanitt a következőket olvashatjuk még:

„Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága… de a sötétség nem fogadta be… a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek; a kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.” (Jn 1, 3-5, 10-13)

„… az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk…” „Az övéi közé jöve…” – olvashattuk. Miért? – kérdezzük most – miért lett testté az Ige? Miért lakozott az emberek között, pontosabban Izráel fiai között több mint harminc évig? Miért jött el mennyei otthonából Jézus Krisztus? Ki ne tudná erre a választ? Azért jött el, hogy magára vegye a világ bűneit, hogy ezzel megváltson bennünket. Végül is, igen. Viszont a Biblia ettől sokkal árnyaltabb és színesebb képet ad eljövetelének okairól és céljairól, tehát mindenképpen érdemes jobban elmélyednünk ebben a kérdésben is. Olvassuk el Lukács evangéliumából azt a részt, amikor Simeon kezébe vette a még csupán néhány napos Jézust!

„És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, a ki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát. És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek, Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent és monda:… Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára; Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére. József pedig és az ő anyja csodálkozának azokon, a miket ő felőle mondottak. És megáldá őket Simeon, és monda Máriának, az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek sokan ellene mondanak… hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.” (Luk 2, 25-28, 30-35)

Mint olvashattuk, Simeon várta „Izráel vigasztalását”. Eszerint Jézus, Izráel vigasztalására érkezett. (János evangéliumában Jézus Krisztus ezt megerősítette, amikor arról beszélt tanítványainak, hogy saját maga helyett /a Szentlélek személyében/, majd egy másik vigasztalót küld /Jn 14, 16/). Azt is olvashattuk, hogy Simeon, Isten felé hálálkodva így szólt: „… látták az én szemeim a te üdvösségedet, A melyet készítettél minden népeknek…”. Az idős Simeon tehát nem csupán Izráel vigasztalóját látta meg a Szentlélek által Jézusban, hanem a népek üdvözítőjét is. Még mást is: Jézus „Világosságul (jött) a pogányok megvilágosítására…”, és „… Izráelnek dicsőségére”, vagyis Izráel felmagasztalására. Végezetül olvassuk el ezt a hatalmas kijelentést is még egyszer: „… Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül (jelül), a kinek sokan ellene mondanak.”! Jézus Krisztus sokak elesésére és feltámadására adatott Izráelben, és jelül, akinek sokan ellene mondanak. Ez utóbbit azonnal megértjük, ha fellapozzuk a következő – Mózes 5. könyvében található – Igeszakaszt, amelyben Mózes ekképpen szólt Isten népéhez:

„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!… és az én ígéimet adom annak szájába (mondja az Úr)… És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom /Új ford. Biblia/)!” (5. Móz 18, 15, 18-19)

És íme, az Ige testté lett! (Jn 1, 14) Isten elküldte a megígért prófétát, a valaha látott legnagyobb prófétát, a názáreti Jézust, Aki Mózeshez hasonlóan zsidóként született meg, de valójában a mennyből származott, a Szentlélektől fogant, Isten Fia volt. Az ígéretnek megfelelően az Isten adta a szájába az Ő saját Igéit. Maga Jézus Krisztus mondta:

„… én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.” (Jn 12, 49)

Foglaljuk össze máris eddigi ismereteinket! Jézus Krisztust tehát Isten küldte. A testté lett Ige Isten kijelentéseivel érkezett, Izráel vigasztalására és dicsőségére, Izráel fiainak elesésére és feltámadására, a pogányok megvilágosítására, és minden nép üdvösségére olyan jelül, – az idős Simeonnal mondatta ki Isten – amelynek majd sokan ellene mondanak.

„És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon (azt én felelősségre vonom /Új ford. Biblia/)!” Tudjuk, hogy aki megveti Jézus Krisztus beszédeit, az azt veti meg, Aki küldte Őt. A Jézus Krisztus személyébe és kijelentéseibe vetett hit tehát, az Ő megdicsőülése óta, minden ember számára élet vagy halál, üdvösség vagy kárhozat kérdése. Zsidónak és nem zsidónak egyaránt.

Időzzünk még el röviden annál a kijelentésnél, hogy Jézus Krisztus „jelül” adatott nem csupán Izráelnek, hanem a világ minden népének! Amíg Isten szeretett népe, a zsidó nép azzal tudta az Ószövetség idején kifejezni Istenhez való tartozását, hogy megtartotta a szombatnapot, hiszen számára ez volt a jel, az Újszövetség ideje alatt élő újjászületett (keresztyén) ember, (függetlenül attól, hogy zsidóból vagy nem zsidóból lett keresztyén) azzal tudja kifejezni Istenhez való tartozását, hogy elfogadja Urának Isten Fiát, az Úr Jézus Krisztust, hiszen Ő adatott számára jelül. Tehát az ószövetségi zsidó nép a szombatnap megtartásával, az újszövetségi keresztyénség pedig az Úr Jézus Krisztusba vetett hitével tudja kifejezni Istene iránti engedelmességét, Istenhez való tartozását.

Térjünk vissza eredeti témánkhoz és kutassuk tovább, miért lett testté az Ige?! Mintegy kétezer évvel ezelőtt miért jött el Jézus Krisztus?

Keresztelő János apja Zakariás, azt mondta a várva-várt és az Isten könyörülő irgalmábólhamarosan eljövendő üdvözítőről, hogy Ő majd a magasságból érkező felkelő fényként látogat el hozzánk, hogy világítson azoknak, akik a sötétségben és a halál árnyékának völgyében lakoznak. Eljön az üdvözítő – mondta Zakariás –, hogy lábunkat a békesség (az Istennel való megbékélés) útjára igazítsa (Luk 1, 78-79). Azért jön el, hogy megszabadítsa Izráelt az ellenségeitől és gyűlölői kezéből (Luk 1, 71). Isten majd általa emlékezik meg szent szövetségéről,

„arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.” (Luk 1, 73-75 Új ford.)

És az Ige testté lett. Megszületett, felnevelkedett, megkeresztelkedett, Istentől megkapta a Szentlelket, a pusztában megpróbáltatott, majd megkezdte földi szolgálatát. Jézus Krisztus…

„… méne Názáretbe, a hol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni. És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, a hol ez vala írva: Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.” (Luk 4, 16-19)

Íme, a leghitelesebb személytől halljuk, hogy miért érkezett, milyen munkára kente fel és küldte el Őt Isten: „… felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem”, „… elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam”, „… elküldött… hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek”, „… elküldött… (hogy hirdessem) a vakok szemeinek megnyilását”, „… elküldött… hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat (megkínzottakat Új ford.)”, „… elküldött… hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.”. Olvashattuk, hogy Jézus Krisztus Ézsaiás próféta könyvéből mondta el mindezeket. Nagy csend lehetett ezt követően a zsinagógában. Az ott lévők többsége nyilván jól ismerte ezeket a sorokat. Hányszor, de hányszor felolvashatták már ugyanezt az évek során! Tudták, hogy ezekért a dolgokért jön el majd hozzájuk a Messiás. De vajon Jézus, az ács fia, mit fűz hozzá a felolvasottakhoz? Mi újat tud mondani Isten Igéivel kapcsolatban? Úgy tűnt, hogy semmit.

„És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.” (Luk 4, 20)

Jézus Krisztus látva, hogy senki nem kapott kijelentést a Szentlélektől, senki más nem emelkedik szólásra, senki nem érti az idők jelét, összesen ennyit mondott:

„Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra.” (Luk 4, 21)

Hát nem értitek zsidó testvéreim? – gondolhatta Jézus – Hát nem értitek, amiről most hallottatok? Testvéreim, az Ézsaiás által valaha prófétált dolgok megcselekvésére engem küldött és engem kent fel az Isten. „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra.” A ti fületek hallására, a ti szemetek előtt! A Mózesnek megígért próféta íme, itt áll előttetek, a megígért Ige íme, testté lett!

Jézus megpróbálta elmagyarázni nekik, de szavait ellenérzéssel fogadták, és egyre indulatosabbá váltak vele szemben. Az ott történteket így írta le Lukács:

„És betelének mindnyájan haraggal a zsinagógában… És felkelvén, kiűzék őt a városon kívül és vivék őt annak a hegynek szélére, a melyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák.” (Luk 4, 28-30)

Emlékszünk még a János evangéliumában olvasottakra? „Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága… de a sötétség nem fogadta be… a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt.”

Ugyanebben az evangéliumban olvashatunk arról is, hogy Jézus Krisztus mit mondott alkalmanként saját küldetéséről:

„Jézus pedig kiálta és monda: A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem. És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz. És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.” (Jn 12, 44-47)

„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13, 34)

„… higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.” (Jn 14, 1)

„Én vagyok az út, az igazság és az élet senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.”(Jn 14, 6 Új ford.)

„Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül (nélkülem) semmit sem cselekedhettek. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.” (Jn 15, 4-6)

„… Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról…” (Jn 18, 37)

Kedves Testvérünk!

Ha tömören szeretnénk összefoglalni, hogy Jézus Krisztus miért jött el a földre, akkor azt mondhatjuk, hogy azért jött el, hogy végrehajtsa az Atya üdvözítő tervét, magára véve a bűnöket, az életét adja azért, hogy az emberek – Isten kegyelméből – hit által üdvözülhessenek. Ezt János apostol, az evangéliumában írott két egymást követő Igével világosan megfogalmazta:

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” (Jn 3, 16-17)

Jézus Krisztus küldetését úgy kell látnunk, hogy annak minden részlete egyetlen hatalmas terv része csupán, valamennyi kisebb küldetési cél – bár önmagában is fontos – kizárólag azért fogalmazódott meg, hogy összeállhasson a nagy mű, általuk juthasson érvényre Isten üdvözítő szent akarata. Ahhoz, hogy hitre juthasson valaki, nyilván fontos, hogy a szellemi vakok szemei megnyílhassanak, hogy a megkötözöttek eloldoztassanak, hogy az emberek rádöbbenhessenek, hogy az Úr Jézus Krisztus nélkül semmit nem cselekedhetnek, kizárólag csak Őrajta át vezet az út az üdvösségre. Át kellett adnia az embereknek az Isten beszédeit. Ha azt írtuk, hogy ezért jött, akkor önmagában ez is igaz, de belátható, hogy a nagy cél megvalósításához ez csak egy rész, egy nélkülözhetetlen rész, de önmagában nem ez volt küldetésének a főcélja. Ha azt írjuk, hogy azért jött, hogy kiadja a szeretet parancsolatát, akkor ez is igaz, de ez is csak egy rész, egy építőelem. Ha azt írjuk, hogy azért jött, hogy bevezessen bennünket az Isten országa titkaiba, akkor ez is csak egy kis része a nagy egésznek. És sorolhatnánk.

Azért lett testté az Ige, hogy Isten Bárányaként elvegye a bűnöket (1 Jn 3, 5), hogy az ördög munkáit lerombolja (1 Jn 3, 8), hogy életünk legyen, és bőségben éljünk (Jn 10, 10). Azért jött el, hogy példát hagyjon reánk mindenben (1 Pét 2, 21). Az ellenség szeretetében is, a megkeresztelkedésben is, az önfeláldozásban is, az engedelmességben is, az Isten előtti kedvességben is… Ha Jézus Krisztus akkor nem jött volna el, ma nem lehetne közösségünk a Szentlélekkel, újjá sem születhettünk volna, reményt vesztetten, remény nélkül élhetnénk a halál árnyékának völgyében. Ha akkor nem jött volna el, ha akkor nem lett volna testté az Ige, hogy az életét adja értünk, miattunk, és helyettünk, soha nem láthattuk volna meg az Isten országát, bűneinkben haltunk volna meg valamennyien.

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az Izráelre vonatkozó ígéretek a Messiás első eljövetelével nem tudtak maradéktalanul beteljesülni, mivel a zsidó nép sajnos nem ismerte fel meglátogatása idejét. Jézus Krisztus személyében nem ismerte fel Messiását. Máig szenvedi akkori vakságának következményeit. Reméljük viszont, hogy már nem sokáig.

Szeretett Testvérünk!

Adjunk hálát mennyei Atyánknak, hogy így gondoskodott rólunk!

Mennyei Atyánk! Hálát adunk Neked a Te könyörülő irgalmadért, hogy elküldted szeretett Fiadat ebbe a bűnös világba, igazságul, bölcsességül, a mi megváltásunkra és megszentelődésünkre. Köszönjük Neked Atyánk, hogy kétezer évvel ezelőtt JÉZUS KRISZTUS golgotai kereszten kiontott VÉRE ÁLTAL egyszer és mindenkorra ELVÉGEZTETETT a mi MEGVÁLTÁSUNK. ELVÉGEZTETETT A TE ÜDVÖZÍTŐ TERVED! Mindezekért dicsőséget, tisztességet és hálát adunk Neked Mennyei Atyánk!