Kedves Testvérünk!

A Szentírás szerint, az ősatyáktól, Jézus Krisztus mennybemenetelét követő első Pünkösdig, az emberek közül valaki, vagy zsidó volt, vagy pogány. Pogányok voltak az egyiptomiak, az asszírok, a káldeusok, a médek, perzsák, görögök, de a rómaiak is, hogy csak azok közül említsünk néhányat, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a zsidó néppel. Valaki tehát vagy zsidó volt, vagy pogány, ez a kétféle nép létezett. Zsidó férfi nem vehetett feleségül pogány leányt, de az Úr törvényei szerint, zsidó leányt sem adhattak hozzá pogány férfiúhoz. A zsidóknak tilos volt követni, vagy átvenni a pogányok szokásait, és tilos volt számukra a pogány (bálvány-)istenek imádása. Az előírások szerinti elkülönülést fejezte ki az is, hogy a pogányok nem vehettek részt a zsidók vallási szertartásaiban. Ha mégis érdeklődtek, ott lehettek ugyan az Istentiszteleteken, de az áldozatok bemutatásában, a dicsőítésben, magasztalásban, imádkozásban már nem vehettek részt, azokat nem is láthatták. Amikor Salamon király felépíttette az első jeruzsálemi templomot, abban az áldozati oltár körüli rész lett a zsidóké, és ettől egy magas fal választotta el azt a területet, ahol a szertartások idején, a pogányok tartózkodhattak. Ez volt a pogányok udvara. Pogány ember csak halálbüntetés terhe mellett léphetett be a válaszfal mögötti területre. Így volt ez Jézus Krisztus idejében, a Heródes király uralkodása alatt újjáépített templomban is.

Ez a választófal, hűen fejezte ki a zsidó nép és a pogányok közötti különbséget. Amíg a zsidó nép, hitbeli gyengélkedései ellenére is, az ősatyák miatt, Isten szeretett népe volt, addig a pogányok nem számíthattak semmiféle áldásra, ők kívül voltak az ígéreteken. A választófal azt is jelentette, hogy a zsidó ember, ha tételesen megtartotta Isten törvényeit, üdvözülhetett, ezzel szemben a pogány, aki miután nem kapott törvényeket, be sem tudta azokat tartani, üdvössége tekintetében, ha egyáltalán tudott erről a lehetőségről, reménytelenül, teljes bizonytalanságban élte le az életét. Ám eljött az Úr Jézus Krisztus, és keresztáldozatával ledöntötte ezt a két nép között fennálló, szimbolikus falat. Szülessék ezután valaki zsidóként, vagy pogányként, egyaránt és azonos módon, akár azonos helyen is, saját Isteneként tisztelheti Ábrahám, Izsák és Jákób Istenét, az egyedüli Istent. Szülessék ezután valaki zsidóként, vagy pogányként, egyenlő lehetősége van Isten akaratának megismerésére és annak teljesítésére is, de az áldozatok bemutatására, Isten dicsőítésére, magasztalására, imádására, sőt imái meghallgatására is. A fal ledöntésével immáron, valamennyien azonos mértékben számíthattak, számíthatnak Isten áldásaira és megkülönböztetés nélküli irgalmára, szeretetére, azonos feltételekkel és esélyekkel nyerhetik el az örök életet, juthatnak üdvösségre. Az egykori pogányokhoz így szól Isten Igéje:

„… ti…(akik eddig) Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók (voltatok), reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon, most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat, az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén, hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén. És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést. És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak, és a közelvalóknak. Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek…” (Ef 2, 12-19)

Elképzelhető, hogy az idézett Ige, az azt megelőző magyarázattal sem egyértelmű. Világosítsuk meg az alábbiakkal! Az Ige kimondja, hogy akik eddig nem voltak „Isten népe”, ezután azok lehetnek. „… kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek…”, hogyan, mi által? „… a Krisztus vére által.” Mert kicsoda nekünk az Úr Jézus Krisztus? „Ő a mi békességünk,… ”, ha másért nem is, akkor a jelen Ige szerint azért, mert hit vonatkozásában összebékítette a zsidókat és a pogányokat, „… egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat,… ” Miért tette ezt az Úr Jézus Krisztus? „… hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt…” Itt meg kell állni egy kicsit.

Az egyik nép (nemzetség) tehát eddig a zsidó nép volt, a másik nép (nemzetség) a teljes pogányság. A zsidó nép, mint tudjuk, nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, számtalan hitbeli fogyatékossága mellett, megölte Isten prófétáit, de halálra adta Isten Fiát is. Isten haragja szállt reá. Bár Isten soha nem vetette el népét, üdvtörténeti szerepétől átmenetileg megfosztotta, egy időre félretette. A válaszfal lebontását követően is gondoskodott azonban arról, hogy a zsidó ember, ha változó feltételekkel is, de újfent kereshesse Istenét, békességben élhessen Ővele, és üdvösségre juthasson.

A pogányoknak viszont idáig semmiféle kapcsolatuk nem volt Istennel, így nem jelenthetjük ki azt sem, hogy háborúságban, vagy békességben éltek Istennel. Az Úr Jézus Krisztus, a válaszfal lerombolásával, a pogány ember számára is feltárta az Istennel való békességben élés, illetve az üdvösségre jutás lehetőségét. Ezekután, mint írtuk azonos feltételekkel közeledhet Istenhez a zsidó is és a pogány is, és Isten azonos mércével méri mindkettőt. Fogadjuk el, hogy az Úr Jézus Krisztus vére által „… van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.”

Kedves Testvérünk! Az Úr Jézus Krisztus azzal, hogy lerombolta ezt a válaszfalat, egy új népet hozott létre. Az eddigi két nép mellett létrejött egy harmadik. Ez a nép, bár ugyanúgy hús-vér emberekből, személyekből áll, de a világ számára, mint nép, mégsem látható. Ez az új nép zsidókból és pogányokból áll, mégpedig olyan zsidókból és pogányokból, akik az Úr Jézus Krisztust fogadták el Megváltó Istenüknek. Akik felelősségteljes felnőttként megtértek, megkeresztelkedtek, Szentlélekkel betöltekeztek, megigazulva újjászülettek, azaz Isten gyermekei. Ők az Isten új népe, szeretett népe, jelenlegi hű papsága. Ők azok, akik a zsidó nép, mint nép helyett, hirdetik Isten szeretetét, hatalmasságát, Isten evangéliumát, az üdvösség útját, egyben magasztalják az Ő Fiát, Aki testté lett azért, hogy az embereknek üdvösségük lehessen. Ez az új nép nem más, mint az Úr Jézus Krisztus Gyülekezete.

Fentebb írtuk, hogy a Gyülekezetnek zsidó és nem zsidó személy is tagja lehet, azaz a megtérése és újjászületése után, a zsidó ember és a pogány ember is, egyaránt a Gyülekezet tagjává lesz. Belátható, hogy az üdvösség vonatkozásában, a zsidó ember már semmiféle előjogot nem élvez a pogánnyal szemben, neki ugyanúgy meg kell térnie, be kell töltekeznie a Szentlélekkel, mint egy pogánynak. Mondhatjuk ezek után, hogy a Gyülekezet nem más, mint az igazhívő keresztyének összessége? Igen. Mondhatjuk, hogy kizárólag azok üdvözülnek, akik tagjai a Gyülekezetnek? Igen. Mondhatjuk azt is, hogy az elragadtatással, az Úr Jézus Krisztus a Gyülekezetet viszi majd el a földről? Igen. Mindhárom kérdésre, igen a válasz.

A Gyülekezet létrejötte az Úr feltámadását, majd mennybemenetelét követő, első Pünkösdhöz kötődik, küldetése pedig az elragadtatásával ér véget. Tekintsünk most bele a kezdetekbe! Pünkösd ünnepére a zsidók nagy létszámban jöttek fel Jeruzsálembe a távoli országokból, a szórványokból is. Azon a nevezetes napon, hatalmas tömeg gyűlt össze Jeruzsálemben. Miután az apostolokat az Úr Jézus Krisztus mennyei erővel betöltötte, megkapták a Szentlelket, kiálltak a tömeg elé. Szószólójuk, Péter, beszélt az összesereglett népnek a néhány héttel ezelőtti eseményekről, és beszédében a próféták írásaira hivatkozva bizonyította, hogy az a Jézus, akit a Páska ünnepén keresztre feszítettek, bizony Isten Fia volt. Azt is mondta, hogy ez a Jézus Krisztus, feltámadott, nem maradt a halottak világában. Feltámadásának ők valamennyien tanúi. Ezt a Jézust, Úrrá és Krisztussá tette az Isten.

„Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostolnak: mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak? Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnök bocsánatjára, és veszitek a Szent Lélek ajándékát… Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől! A kik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének, és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek… Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.” (Apcsel 2, 37-47)

Öröm ezeket a sorokat olvasni. A hallgatóságot mintha szíven ütötte volna mindaz, amit Péter mondott. Bűnbánatra jutottak és megtértek. Nem fontolgatták hetekig, hónapokig, évekig. Nem akartak újabb és újabb bizonyítékokat, elhitték a hallottakat. Még azon a napon, háromezren megkeresztelkedtek, s az Úr naponta növelte az üdvözülők létszámát.

Külön érdekesség, hogy ezek a megtérők, annyira komolyan vették a dolgot, hogy a Szentírás üdvözülőkként ír róluk. Ezek nem álkeresztyének lettek, nem egy új vallás követői, ezek egyenesen a Gyülekezet tagjai lettek, Isten szeretett (új) népe, Isten (új) szent papsága. További érdekesség, hogy a Gyülekezet első tagjai, az apostolok, valamint a beszédükre megtérők is, mind zsidók voltak. Íme igazolódik, hogy Izrael, mint nép ugyan kitöretett a szelíd olajfából, de némelyek nem törettek ki, Isten hagyott egy maradékot. És lám, a maradék szent ágak mellé, máris megkezdi azoknak a zsidóknak a visszaoltását, akik megtértek. Amint továbbterjedt a Jézus Krisztus körüli igazság, a pogányok közül is egyre többen tértek meg, és oltattak be a szelíd olajfába. Létrejött és szaporodott az új nép, épült a Gyülekezet.

Ha a Gyülekezet tagjai azok, akik üdvösségre jutnak, mert bűneikre bocsánatot nyertek, és ha Jézus Krisztus a bűnök bocsánatáért adta az életét, akkor ebből az következik, hogy Urunk, a Gyülekezetért adta az életét.

A Gyülekezet tagjait eleinte nagy népszerűség övezte Izraelben. Később, amikor a nép vezetői ráébredtek, hogy ezek az új tanok veszélyeztetik magát a zsidó vallást is, sőt a nép azzal vádolja őket, hogy megölették Isten Fiát, a tömegeket maguk mellé állítva, Istenkáromlással illették, és üldözni kezdték Jézus Krisztus híveit. Amikor Pál apostol, még megtéretlenül, Saulként üldözte, „kergette” Jézus új tanítványait, tehát a Gyülekezetet, egy alkalommal megállította őt az Úr Jézus Krisztus.

„És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz…” (Apcsel 9, 4-5)

Mivel a Gyülekezet tanai ellentétesek voltak az akkori kor pogány tanaival, a keresztyének (Krisztus lelkületűek) Izraelen kívül is folyamatos üldöztetéseknek voltak kitéve. Ennek hatására tagjaik, többnyire rejtőzködő életmódra, bujkálásra kényszerültek. A bűnös, parázna, és torzult vallásossággal átszőtt világ, a mai napig nem érti meg tanaikat, sőt sátáni vezérlettel gyűlöli is őket. Ez az új nép viszont azóta is él, létezik. Nem fogható meg, nem sorolható semmilyen földi ország népe közé, nem illeszthető semmiféle valláshoz, sem ismert egyházhoz. A világ igazából még azt sem tudja, kik a tagjai. Csak az Úr Jézus ismeri az övéit. Az Úr Jézus Krisztus szerette, és mind a mai napig szereti és védelmezi a Gyülekezetet, mert lelkiségében, szentségében, céljaiban és gyümölcseiben, szinte Önmagát látja benne, azonosítja saját magával. A Biblia szerint, a Gyülekezet az Ő földi teste.

„… egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.” (1Kor 12, 13) „Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.” (1 Kor 12, 27)

„És Ő a feje a testnek…”, írja Pál a Kolossébelieknek. (Kol 1, 18)

Talán meglepően hat, de elképzelhető, hogy az egy testben élő tagok, azaz a Gyülekezet tagjai földi életük során, személyesen nem is ismerték egymást, soha nem is találkoztak egymással. A Biblia szerint mégis egy testben, és egységben éltek, illetve élnek a mai napig, a Krisztusban elrejtve. A Gyülekezet egységét, az egyes személyekben élő Szentlélek biztosítja. A Szentlélek Brazíliában, vagy Oroszországban, Nagykanizsán, vagy Gödöllőn is ugyanaz. Következésképpen egy-egy kérdésben, Isten Igéjének értelmezésében, vagy akár világi dolgok megítélésében, a Gyülekezet tagjainak azonos véleményen kell lennie. Amikor Jézus Krisztus, a megfeszítését megelőző éjszakán imádkozott az Atyához, így szólt: (Jn 17, 20-21)

„De nemcsak ő érettök (az apostolokért) könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem. Hogy mindnyájan egyek legyenek…”

Ha nem vagyunk egyek, külön-külön sebezhetőek vagyunk. De az egységben lévőket nem lehet megtámadni, mert jó pásztorunk van, aki szemmel tartja az övéit. És Gyülekezetét ügyesen elrejtette, Önmagába. Így amikor Sátán támadna, az Úr Jézussal találja magát szembe. Mint Saul. De milyen csodálatos dolog az is, hogy amikor Istenünk a Gyülekezetre tekint, az Úr Jézus Krisztust látja, Aki a legkedvesebb számára. Mert mi Őbenne élünk, egyek vagyunk Vele. És ugyanolyan kedvesek vagyunk Isten szemében, mint a saját, szeretett Fia.

Abban a hosszú Igében, amelyben a választófal lebontásáról volt szó, azt olvashattuk, és még nem tértünk ki rá, hogy az Úr Jézus Krisztus, halálával eltörölte az „…Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét,…”. Azaz, a Gyülekezetre nem vonatkoznak a Sínai hegynél, és az azt követően adott parancsolatok. Két okból: A Sínai hegynél Isten a zsidó néppel kötött szövetséget, és nem a Gyülekezettel. Hogyan vonatkozhatna tehát reá, törvényeivel együtt, az a szövetség, ami nem vele köttetett? A másik ok, hogy Urunk minket szabadságra hívott el. Minket nem kell, hogy törvények és rendelkezések vezéreljenek, minket az Úrnak Lelke vezérel, „… és ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság.” (2 Kor 3, 17)

Ha a Szentírás szerint a Gyülekezet tagjai nem állnak a törvények alatt, miért ír Pál számtalan olyan rendelkezést, amiket ha a Szentlélek kijelentéseként, tehát Igeként értelmezünk, be kellene tartanunk? Nem minősül ez törvénykezésnek? Ilyen például, hogy az asszonynak kötelessége bekötnie a fejét, ezzel mutatva, hogy ő már hatalom alá rendelt személy. Vagy, az asszonyi példánál maradva, az asszony miért nem beszélhet egy helyi gyülekezeti alkalmon, miért kell neki mindvégig csendben lennie? Miért szabályozzák azt, hogy a férfinak és a nőnek milyen hosszú legyen a haja? Kedves Testvérünk, ezek nem törvények, ezek közül egyet sem kell betartanod. Ezeket az előírásokat úgy fogd fel, hogy ezek ajánlások, a Szentlélek azért íratta le ezeket, hogy megtudd, hogyan lehetsz kedves Isten előtt, vagy megtudd, mit nem szeret Isten. Ő tudja, hogy ezeket miért íratta le, valami nyomós oka bizonyára volt rá. De hogy ezeknek az ajánlásoknak az ismeretében, te mit teszel, hogyan fejezed ki engedelmességedet, hogyan mutatod ki Isten iránti hűségedet, az már a te dolgod.

„Minden szabad nékem, de nem minden használ, minden szabad nékem, de nem minden épít.” (1 Kor 10, 23)

„… akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.” (1 Kor 10, 31)

Hát cselekedjük ezekután azt, ami használ, ami épít, de mindent Isten dicsőségére tegyünk, az ő tetszésére! Nincs tehát törvény arra vonatkozólag, hogy mit tegyünk, de arra sincs, hogy mit ne tegyünk. A Szentlélekkel betöltekezett Jézus Krisztus azt mondta, hogy Őt azért szereti az Atya, mert mindig azt cselekszi, ami kedves az Atyának. Ki vezérli a Gyülekezetet és ki vezérel személy szerint téged is, ha a Gyülekezet tagja vagy? Ugyanaz a Szentlélek. Hallgass tehát Reá! Mindenekelőtt, kutasd Isten Írott igéit, de legyenek előtted a zsidó nép számára adott törvények is! Isten ezekben nyilatkozta ki Önmagát, azért adta ezeket, hogy megismerjük Őt, és megtudjuk miről mi a véleménye, mi kedves Őelőtte. A Szentlélek mindig eszedbe fogja juttatni Istennek azt az Igéjét, amelyekre adott szituációban éppen szükséged van, persze csak akkor, ha voltál olyan engedelmes, és elolvastad Isten írott Igéit.

Három egyszerű kérdés: Vállalkozó vagy, egyben a Gyülekezet tagja. Csábítóan nagyobb jövedelemre tehetnél szert, ha a valódi jövedelmed eltitkolása révén nem fizetnéd be az adót. Lehetsz-e engedetlen az állammal szemben? ”Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek… Adjátok meg azért mindenkinek, a mivel tartoztok…” (Róm 13, 1, 7) Ha ezt az Igét juttatja eszedbe a Szentlélek, és Isten előtt kedves akarsz lenni, helyesen jársz el, ha adódat maradéktalanul befizeted. Egy másik kérdés: Viselhet-e, hordhat-e nadrágot, csizmát egy olyan nő, aki tagja a Gyülekezetnek? „Asszony (leány) ne viseljen férfiruházatot,…mert mind útálatos az Úr előtt, a te Istened előtt, a ki ezt míveli.” (5 Móz 22, 5) Bár ez ószövetségi Ige, de attól Istennek ez a véleménye. Ha nem akarsz „utálatos” lenni Őelőtte, ne viselj férfi holmit! Harmadik kérdés: Szabad-e Gyülekezeti tagként paráználkodni? Mit mond erről Isten Igéje? „A… paráznáknak… része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz,… ” (Jel 21, 8). Ha reád már semmilyen törvény nem is vonatkozik, mégse tedd, mert félő, hogy engedetlenséged miatt, Isten egyszerűen kivág a szelíd olajfából, és könnyen a „tűzzel és kénkővel égő tóban” találod majd magad.

Befejezésül, szeretnénk összefoglalni és tisztázni, hogy nem a helyi templomokban időnként összegyűlő, önmagukat hívőknek mondott közösségek, kis gyülekezetek alkotják az Úr Jézus Krisztus Gyülekezetét. Hanem az ezekben lévő, vagy egyáltalán semmilyen látható szervezethez nem tartozó, kislétszámban megtért, újjászületett keresztyének alkotják ezt a láthatatlan Gyülekezetet. Ez a Krisztus teste, amelybe, ismét hangsúlyozzuk, kizárólagosan megtérés és újjászületés útján lehet bejutni.

Szeretett Testvérünk!

Tégy meg mindent azért, hogy az üdvözülők közé tartozz! Ha pedig már a Gyülekezet tagja vagy, élj méltóan ahhoz, vigyázz, hogy hitedben meg ne fogyatkozz!