Kedves Testvérünk!

Amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban és betöltekezett a Szentlélekkel, a Lélek a pusztába vitte, ahol negyvennapi éhezés után háromszor is megkísértette Őt az ördög. Először arra próbálta rávenni, hogy egy követ változtasson kenyérré, majd arra, hogy boruljon le őelőtte, harmadszor pedig kétséget akart kelteni Benne Isten Igéinek megbízhatósága iránt. Jézus Krisztus mindhárom próbából győztesen került ki, minden esetben alulmaradt az ördög. Mi a három kísértés közül a másodikban találtunk az ördög részéről egy olyan kijelentést, amelyiket érdemesnek tartottuk arra, hogy elmélyültebben elemezzünk, mivel az ördögnek e kijelentése még napjainkban is sokakat képes megtéveszteni. Jelen tanításunk célja, hogy e kijelentés hamisságának bizonyításán túl biblikus képet adjunk az Isten és az ember leghatalmasabb ellenségéről: Sátánról. Ennek érdekében lapozzunk Lukács evangéliumának 4. részéhez, és olvassuk el az 5-8-ig tartó verseket!

„Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki a föld minden országait egy szempillantásban, és monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét, mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” (Luk 4, 5-8)

Az ördög, hogy félrevezesse Őt, megpróbálta egy látomással elkápráztatni. Egy szempillantás alatt megmutatta Neki a Föld minden országát, minden elképzelhető dicsőségét, és azt hazudván, hogy ez mind az övé, felajánlotta azokat Jézus Krisztusnak. Egyetlen feltétellel, ha Jézus őt imádja, ő előtte borul le. Urunk visszautasította ezt az ajánlatot, és miként az előző kísértés során, most is egy Igével (5 Móz 6, 13) kényszerítette meghátrálásra az ördögöt. Olvassuk el még egyszer Sátán ajánlatát, és különösen figyeljünk arra, hogy mit állított az ajánlatában! „… Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét, mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.”

Néhány sorral feljebb azt írtuk, hogy hazudott Sátán amikor azt állította, hogy övé a Föld, annak minden országa és dicsősége. Azért mertük leírni, hogy hazudott, mivel a Bibliában egyetlen helyen sem olvashatunk arról, hogy a Teremtő Isten Sátán tulajdonába adta volna a jelenlegi Földet annak minden országával és dicsőségével együtt, hogy tulajdonosi hatalmat gyakoroljon fölötte, egyben annak adhassa, akinek akarja. Amikor Jézus Krisztusnak ezt mondta, hogy „… mert nékem adatott” egyszerűen hazudott. Nem igazán áll távol tőle ez a mentalitás. Jézus Krisztus egy alkalommal így beszélt róla:

„… Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (Jn 8, 44)

Tehát Urunk eleve a „hazugság atyjának” nevezte őt.

Mivel ennek ellenére – különféle tévtanítások következtében – sokakban él az a téves szemlélet, hogy a Föld mégiscsak Sátán tulajdona, talán jogosan gondoljuk, hogy nem mindenkit elégít ki az az egyszerű kijelentésünk, hogy ez nincs benne a Bibliában, ezért a továbbiakban igyekszünk mindazokat a bibliai Igehelyeket bemutatni, amelyek eleve kizárják, hogy bárki bármikor Sátán tulajdonába adta volna a Földet, illetve az afeletti uralkodás jogát. Ezzel nem pusztán a tulajdonviszonyokra kapunk megfelelő választ, hanem egyúttal megértünk majd számos olyan Sátán uralmával kapcsolatos bibliai kijelentést is, amelyet esetleg eddig homály fedett, vagy fel sem figyeltünk rá.

Menjünk vissza egészen a teremtésig!

„És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” (1. Móz 1, 3)

Állíthatja-e valaki, hogy a Teremtő Isten az ördög részére teremtett világosságot, Napot, Holdat, vizeket, erdőket, mezőket, állatokat? Amikor pedig először szóba kerül az ember teremtése, ezt írja a Biblia:

„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék… mind az egész földön… És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá…” (1 Móz 1, 26, 28)

Világosan kiolvasható az Igékből, hogy az ember teremtésekor nem az ördögnek adatott a Föld (személye a teremtéskor szóba sem került), hanem egyértelműen az embernek, az emberiségnek. És neki sem tulajdonba adatott, hanem csupán használatra. Haszonbérlői, szívességi használói vagyunk tehát az Isten által teremtett és az Isten tulajdonában lévő Földnek, ahol az egyedüli Úr az Isten.

„Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura…” (Mt 11, 25)

„Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek Ura…” (Apcsel 17, 24)

Tudjuk, hogy a Biblia Isten üdvtervével foglalkozik, minden benne van, ami ahhoz szükséges, hogy a bukott ember elkerülhesse a kárhozatot. De nem szól sok olyan dologról, amire az ember bár kíváncsi, mégsem kap rá választ, mert Isten – végtelen bölcsességéből eredően – ezt így tartotta jónak. A Prédikátor könyvében ezt olvassuk:

„A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.” (Préd 1, 9)

Mit enged sejtetni a Szentlélek ezekkel a sorokkal? Hogy elképzelhető: már előttünk is élt valamiféle civilizáció a Földön, de kell ezt tudnunk? Hasznos ez a tudás az üdvösségünk szempontjából? Ha ezt tudná valaki, akkor talán hamarabb megtérne? Ha már idéztük a teremtést, vegyük még egyszer szemügyre a róla írottakat, most más nézőpontból, már a Prédikátor könyvében olvasottak ismeretében!

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” (1 Móz 1-3)

Vizsgáljuk meg a „vala” szót, mit is fejezhet ez ki! Tudni kell, hogy a héberben (csaknem a teljes Ószövetség héberül íródott) nincs semmiféle kifejezés a „volt”, „van”, „lesz” vagy „lett” szavakra. Olvashatjuk tehát a fenti Igeszakasz egyik Igéjét így is: „… A föld pedig kietlen és puszta volt.” Ez így helytelen, miután ezt Ézsaiás Igéje cáfolja:

„Mert így szól az Úr, a ki az egeket teremté; Ő az Isten, a ki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté (nem kietlennek teremtette lásd Új ford. Biblia) azt…” (Ézs 45, 18)

Mivel annak, hogy: „… A föld pedig kietlen és puszta van.” nyelvtanilag semmi értelme, szintén értelmetlen éppen a teremtéskor arról beszélni, hogy: „… A föld pedig kietlen és puszta lesz.” Így utolsó lehetőségként ez kínálja magát: „… A föld pedig kietlen és puszta lett.” Más Bibliakutatók álláspontjával megegyezően mi is azt állítjuk, hogy az 1 Móz 1, 1 és az 1, 3 versek időpontja között, tehát a kezdetben való teremtés és a világosságot elrendelő isteni szózat között történt valami olyasmi, amiről nem ír részletesen a Biblia.

Sátán, akit Isten valószínűleg nagy tekintélyű tisztségre szánt, elképzelhető, hogy valamiféle hatalmat kapott a „kezdetben” teremtett Föld vonatkozásában. Ha jól értelmezzük az Ézsaiás 14-ben írottakat, akkor éppen e hatalomban elkövetett fennhéjázása, felfuvalkodottsága, gőgje okozta bukását, és hozta be a bűnt a világmindenségbe.

„… ezt mondád szívedben… az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet… hasonló leszek a Magasságoshoz… A kik látnak, rád tekintenek, és elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója… A ki a föld kerekségét pusztasággá tette…” (Ézs. 14, 13-14, 16-17)

Nem zárható ki, hogy Sátán egykor (kezdetben) szerepet kapott a földi történések irányításában, de közreműködése felette károsnak bizonyult és olyan kaotikus állapotokat, pusztulást okozott, hogy attól „… A föld pedig kietlen és puszta lett.” Ha tehát valaha adatott is valamiféle hatalom számára a Földön, a Teremtő Isten a sötétség helyett immáron világosságot akart látni itt, a továbbiakban. Amennyiben Sátán ezekután még bármiféle jogot is képzelt (képzel) magának bizonyos dolgok felett, tudomásul kell vennie, hogy felfuvalkodottsága, valamint az angyalseregek egy részének Isten ellen történő fellázítása és megrontása miatt (is) örökre kivettetett a mennyből (Luk 10, 18). Ez számára azt jelenti, hogy (ha átmenetileg még meg is tűrik eseti jelenlétét a mennyben, de) a továbbiakban ott már semmiféle szolgálatára senki nem tart igényt. Pusztulást okozó ténykedése után láthatta, hogy (amire ő képtelen lett volna) a káoszból a Teremtő Isten mindent újjá tudott teremteni, és nem is egyedül, hiszen a teremtésben alkotó munkájával Isten Fia is aktívan közreműködött (Péld 8, 22-30), ráadásul immáron számára teremtetett minden!

„Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek (érte van minden Új ford. Biblia). Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Róm 11, 36)

Isten Fiának teremtetett tehát minden, és Övé a dicsőség! Nem Sátáné. Ki állíthatja ezekután, hogy a Föld jelenleg Sátán tulajdona?

Nem szabad viszont elfelejtenünk, hogy az Újszövetség több helyen is állítja, hogy Sátán „e világ fejedelme”. Keressünk ki két Igehelyet, amelyekben Jézus Krisztus nevezi így Sátánt!

„Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme…” (Jn 14, 30)

A másik Igehely, amikor a Szentlélek elküldéséről és küldetéséről beszél. Azt mondja, hogy amikor majd eljön a Szentlélek, meggyőzi a világot a bűn, az igazság és az ítélet tekintetében.

„(Az) Ítélet… hogy e világnak fejedelme megítéltetett.” (Jn 16, 11)

Hogyan kell hát helyesen értelmeznünk ezeket az Igéket?

Sátán miután kivettetett a mennyből (Luk 10, 18) a levegőt és a Földet tette meg fáradhatatlan tevékenysége színhelyének. Az efézusi levélben és Péter első levelében így olvashatunk róla:

„… a levegőbeli hatalmasság fejedelme” (Ef 2, 2)

„… a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (kit nyeljen el Új ford. Biblia). (1 Pét 5, 8)

Sátán a teremtés után a kígyóba bújva (1 Móz 3, 1) álnokságával bűnre csábította Évát, ezáltal ő okozta Ádámnak, és rajta keresztül az egész emberiségnek a bukását. A mennyei magasságok után ő hozta be a bűnt mostmár, az emberek világába is.

Sátán azzal, hogy az embert bűnre csábította, lefektette egy olyan szellemi világrendszer alapját, amelynek valóban ő a fejedelme! Ennek a világrendszernek nem csupán zsarnoki fejedelme, hanem istene is (2. Kor 4, 4). Ez a világrendszer a sötétség és bűn világrendszere, a hazugság és lázadás világrendszere, valamennyi gonoszság világrendszere. Ennek a világrendszernek valóban Sátán a fejedelme, részben mint alapító, részben, mint aki e témákban a legjobb, mert ő a leggonoszabb, a leghazugabb, a legalattomosabb. Bukott angyalaival, démonaival egy olyan szellemi világot hozott létre és tart fenn, ami az erőszak, kapzsiság, önzés, nagyravágyás és bűnös kívánságok alapelvein, és szellemiségével „… most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.” (Ef 2, 2) Ez a világ érthető módon gyűlöli Istent, gyűlöli az Úr Jézus Krisztust és gyűlöli a Szentlelket, gyűlöli a világosságot, megveti Isten igazságát. Sátán, Istennek az emberiség megmentésére irányuló munkája ellen harcol. Ha tehetné elpusztítaná az újjászületett hívőket, a Krisztus Testét, a Gyülekezetet, hiszen annak tagjai, mind az ő ellenségei, mert hitrejutásukkal kiléptek az ő világából, a továbbiakban nem őt szolgálják, nem az ő világát erősítik, nem az ő világából valók. Amikor Jézus azt mondta a tanítványainak, hogy:

„Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból… azért gyűlöl titeket a világ.”(Jn 15, 18-19)

Ezekkel a szavakkal azt jelentette ki tanítványai számára Jézus Krisztus, hogy ők már nem tartoznak az alá a szellemi világrendszer alá, amelynek fejedelme, ura és istene maga Sátán! Aki viszont élete során nem tér meg és nem születik újjá, nem lesz az Úr Jézus Krisztusé, az életét Sátán szolgájaként éli le, és bűneiben hal meg. Végső helye a kárhozat lesz.

Az Úr Jézus Krisztus az ezeréves Békebirodalom megalapításával ezt a világrendszert fogja felszámolni (megszünteti Sátán fejedelemségét) és ezeréves uralma végeztével (Sátán elpusztítását követően) létrejön majd egy új, örökérvényű kormányzati rendszer, amelyben az (Atya-)Isten lesz az egyedüli és kizárólagos Úr. (Dániel 2, 44, és 7, 18, 22, 27)

„… új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.” (2. Pét 3, 13)

Számunkra mindezek csak a jövő reménységei. Mi még ebbe a sötét sátáni rendszerbe születtünk bele és ebben a világrendszerben nevelkedtünk. Ebben éltünk mindnyájan, a testünk kívánságainak, és hiábavaló gondolatainknak engedelmeskedve mindaddig, amíg az irgalmas Isten akaratából újjászülethettünk. (Ef 2, 3-4) Újjászületett életünkkel viszont testben továbbra is ebben a sötétség erői által uralt világrendszerben kell élnünk, kitéve Sátán szüntelen vádlásának, hazugságainak (aki esetenként a világosság angyalának adja ki magát /2. Kor 11, 14/), és ki vagyunk téve a gonoszság erői állandó szellemi és fizikális zaklatásainak is. Az újjászületett keresztyének harcáról ezt olvashatjuk az efézusi levélben:

„Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef 6, 12)

Sajnos az öntelt, testies hívők közül sokan alulmaradnak ebben a harcban. Különféle okok miatt hitükben csalódnak és hajótörést szenvednek a hit vonatkozásában, testies vágyaik miatt visszaaraszolnak evilági életükhöz, folytatják egykori bűnös életüket, újra Sátán fogságába kerülnek, Isten szemében ismét a sötétség világrendszerének halottjai lesznek. Bár az Úr Jézus Krisztus meg tudná menteni őket, de ők nem igénylik már ezt a segítséget. Más a helyzet a hitben erős, aktívan szolgáló, folyamatosan gyümölcsöt termő igaz hívőkkel. Sátán zaklathatja őket, és mindennapi életüket megnehezítve zaklatja is, de erőt venni képtelen rajtuk, mert Isten:

„Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.” (Kol 2, 14-15)

Jézus Krisztus egy alkalommal ezt mondta tanítványainak:

„Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.” (Luk 10, 19)

Halála és feltámadása után a mennybe menetelekor pedig külön megerősítette a tanítványoknak és nekünk is, hogy jól értsük, kié a hatalom a Földön (is):

„… mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28, 18)

Pál apostol küldetését így határozta meg az Úr Jézus Krisztus:

„Megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek, Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.” (Apcsel 26, 17-18)

Fentiek után úgy gondoljuk, sikerült bebizonyítanunk, hogy a Föld nem Sátán tulajdona, hazudott amikor ezt a kijelentést tette a pusztában Isten Fiának. Bukása után semmiféle jogosultságot nem kapott semmiféle hatalomra. Egy időlegesen megtűrt, mennyből kivetett teremtmény, aki képességeit Isten ellen veti latba. Magaválasztotta munkaterületén gonosz szövetségeseivel dicsőségre szomjasan egy olyan sötét és gonosz birodalmat hozott létre, amelyben megpróbálja immáron Isten emberi teremtményeit is saját zsarnoki rendszerébe becserkészni, és általuk önmagát mind nagyobb hatalomra, isteni szintre emelni. Sajnos hozzá kell tennünk, hogy munkasikereihez, világrendszerének fenntartásához maga az ember is nagyban hozzájárul. A történelem során milliárdokban mérhető azoknak az embereknek a száma, akik jobban szerették, vagy szeretik napjainkban is a sötétséget, mint a világosságot, mert gonoszak a cselekedeteik.

„Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek.” (Jn 3, 20)

E gonosz emberek nem hallgatnak a Teremtő Isten folyamatos figyelmeztetésére, a Szentlélek és a Gyülekezet hívogatására:

„És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És a ki hallja, ezt mondja: Jövel! És a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (Jel 22, 17)

Ezek az Istent elutasító emberek inkább hisznek a „hazugság atyjának”, a nagy megtévesztőnek, aki leginkább azzal téveszti meg őket, hogy azt terjeszti magáról, hogy ő nincs is, ő nem létezik, ő csak egy kitalált valaki, akit lehet gúnyolni, vörösnek és szőrösnek, lólábakkal és lópatával ábrázolni, aki a szurkot kevergeti a pokolban. Ezt a képet látják maguk előtt az e világrendbe többé-kevésbé jól beilleszkedett bűnös emberek, akik a maguk kis stiklijeikkel, csalásaikkal, át nem gondolt bűneikkel jól vannak. Akik azt hiszik, hogy csak az a bűn, amit a földi hatóságok lelepleznek, mivel Teremtőjük igazságrendszerére oda sem figyelnek. Így aztán tudtukon kívül, esetleg kisebb-nagyobb átmeneti örömökért Sátán elkötelezett alattvalóivá válnak, és a végük az örök szenvedés, az örök halál lesz.

Ránk, újjászületett keresztyénekre, akiket Jézus Krisztus a saját vérével megváltott és megtisztított, nem ez a sors vár.

Befejezésül adjunk hálát Mennyei Atyánknak,

„… ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; A ki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába; Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata.” (Kol 1, 12-14)

Egyben – kijelölve feladatunkat – így szól hozzánk a Szentlélek által:

„Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pét 2, 9)

Szeretett Testvérünk!

Örvendezz az Úr Jézus Krisztusban, aki az életét adta azért, hogy felismerhesd a te Teremtő Istenedet, és felismerhesd ennek a jelenlegi világrendszernek a sötétségét, és tarthatatlanságát, amelybe beleszülettél. Az életét adta azért, hogy olymértékben meggyengítse, lerombolja e világ fejedelmének birodalmát, hogy te az Isten Fiába vetett hit segítségével kiszabadulhass abból, és eljuthass az örökkévaló mennyek országába. Ámen.