Kedves Testvérünk!
Készülj arra, hogy tanításunk lényegesen terjedelmesebb a megszokottól!
Az elragadtatással kapcsolatban alapvetően kétféle nézet létezik. Az egyik nézet szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt következik be, a másik szerint a nagy nyomorúság után. Mindkét nézetnek voltak és vannak lelkes védelmezői, akik saját logikai érveik mellett természetesen a Biblia Igéivel támasztják alá érvelésüket. Gyakran találkozunk azzal a furcsa helyzettel is, hogy az egyes Igék kétféle értelmezéséből eredően, az egyik nézet képviselői ugyanazzal az Igével védik és erősítik álláspontjukat, amellyel a másik oldal éppen a sajátját védi és erősítgeti. Nem állítjuk, hogy mi ezeknek a nézetkülönbségeknek egyszer és mindenkorra véget tudunk vetni, de jelen átfogó tanításunkkal igyekszünk majd e területen egy kis rendet rakni, hogy az igazán érdeklődők részére megadhassuk az elragadtatás (nagy nyomorúság idejéhez viszonyított) bibliailag legvalószínűbb időpontját.
Már az elején szeretnénk rögtön leszögezni, hogy ha valaki nem ismeri ezt az időpontot, attól még – egyáltalán nem kockáztatva az üdvösségét – nagyon kedves tanítványa lehet az Úr Jézus Krisztusnak. Keresésünk, kutatásunk viszont egy újabb lehetőség arra, hogy kifejezzük Urunk iránti érdeklődésünket. Egyúttal azt gondoljuk, hogy egy újjászületett keresztyén számára öröm, ha szellemi világossága folyamatosan növekszik azáltal, hogy egyre jobban megismeri az Úr Jézus Krisztus és az Általa küldött Szentlélek tanításait, kijelentéseit, kinyilatkoztatásait.
Nem titkoljuk, hogy a mi álláspontunk szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt lesz. Tanításunk célja, hogy érveink felsorakoztatásával bizonyítsuk állításunk helyességét, megbízhatóságát, megdönthetetlenségét.
1. Az elragadtatás
Az újjászületett hívő keresztyének (a Gyülekezet tagjai) jól látják, hogy az emberiség nem a globális felmelegedés vagy az éghajlatváltozás miatt, esetleg pénzügyi, gazdasági összeomlások miatt, hanem alapvetően az elszaporodott bűn miatt került nehéz helyzetbe. Minden más már csak ennek a következménye. Mára az emberiség egy olyan globális méretű kaotikus állapotban van, amelyet már képtelen orvosolni, fékezni, kézben tartani. Az emberi természet annyira megromlott, degenerálódott, hogy Isten számára az ember, mint teremtmény, sajnos többségében értéktelenné, utálatossá, kacattá, szemétté vált, a szellemvilág előtt pedig rossz példává. Az Isten rendje elleni lázadást a Teremtő Isten, egy idő után már nem nézi tétlenül, megleckézteti engedetlen teremtményeit. Egy komoly, pusztító, iszonyatos ítéletsor vár a közeljövőben erre a bűnös és parázna emberiségre. Istenünk haragjának kifejezése lesz ez az utolsó időkben, az Úr napján. A jó hírünk viszont, hogy ez az ítélet a földön élő szenteket, újjászületett keresztyéneket (a Gyülekezetet) nem érinti majd. Talán igazságos lenne, hogy akik az Úr Jézuséi, ugyanazt a haragot, ítéletet és szenvedést éljék majd át, mint azok a bűnösök, akik soha nem akartak az Isten tetszésére élni? Nem.
„Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által, a ki meghalt érettünk…” (1 Thessz 5, 9-10)
„Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.” (Róm 5, 9)
Az emberiség történetében egyszercsak végbemegy majd egy olyan esemény, amely bár Isten részéről előre kijelentést nyert, mégis váratlanul tör rá a világra. Ez az esemény az a bizonyos elragadtatás, amely a Teremtő Isten világkorszakot lezáró ítéletének bevezető akkordja lesz, az Úr napján. Már az ítéletsor első eseménye is villámként csap le az emberiségre! „Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.” – mondta Jézus Krisztus a tanítványainak. (Luk 21, 35)
„Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” (1 Thessz 4, 16-17)
Hamarosan bekövetkezik tehát egy olyan drámai esemény, amelynek során az Úr Jézus Krisztus (anélkül, hogy letenné a földre a lábát), alászáll a mennyből és kihívja, kirendeli, kiparancsolja, kiragadja, feltámasztja sírjaikból mindazokat, akik életük során az Őbenne való hitben éltek, azaz a holtak közül, feltámadással begyűjti az Övéit. De e nap drámájaként nemcsak a Krisztusban elhunyt halottak feltámadása és mennybe menetele történik majd meg, hanem a világ számára további döbbenetként, mi, akik élő szentekként, újjászületett, megigazult keresztyénekként akkor testben élünk, szintén felvétetünk a földről. (1 Thessz 4, 16-17) Miként a feltámadott halottak, mi is egy új, örökkévaló mennyei testet kapunk (átváltozunk egy szempillantás alatt /1 Kor 15, 52/), felemelkedünk, és a levegőégben találkozunk Megváltó Istenünkkel, a Fiú Istennel, az Úr Jézus Krisztussal. Ezt a feltámadást, átváltozást, felemeltetést és az elénk jövő Úr Jézus Krisztussal történő találkozást nevezi a Biblia elragadtatásnak. Valamennyien együtt megyünk a mennybe, az Atyához.
Szellemi látásunk szerint ezután kezdődik a világ történelmének legborzalmasabb időszaka, a Fenevad (Antikrisztus) korszaka, ezen belül pedig a „nagy nyomorúság”. Ez az időszak hét évig tart, ez alatt Isten kitölti a haragját, és apokaliptikus – a Jelenések könyvében leírt – jelenségek közepette az emberiséget példátlan méretű csapásokkal bünteti. A nagy nyomorúság előli elragadtatás egyik célja ezért az, hogy az Úr Jézus Krisztus kimentse a Gyülekezetet az eljövendő harag időszakából, hiszen Isten nem haragra rendelte e népet.
2. Jézus Krisztus próféciája
Idézzük fel együtt azt a jelenetet, amikor Jézus Krisztus kijőve a jeruzsálemi templomból, tanítványaival az Olajfák hegyén beszélgetett!
„És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit. Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik. Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?” (Mt 24, 1-3)
Amikor a tanítványok mutogatták Jézus Krisztusnak a templom impozáns épületeit, szinte az örökkévalóságig megmaradó szilárd és hatalmas, kiválóan illesztett, rendíthetetlennek vélt köveit, Jézus Krisztus azzal csendesítette el lelkesedésüket, hogy szemükre vetette, nem látnak a dolgok mögé. „… Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” Nem látjátok, ti sem látjátok – futhatott át Jézus Krisztus gondolatain, – ti sem ismeritek fel az idők jelét? Ha elvetett engem ez a nép, nem ismerte fel meglátogatása idejét, és engem halálra adnak a pogányok kezébe, talán büntetlen maradhat ez a nép? Higgyétek el, itt kő kövön nem marad majd, itt olyan nagy lesz a nyomorúság, hogy azt elképzelni sem tudjátok!
Egy kis idő múlva, amikor már az Olajfák hegyén tartózkodnak, a tanítványok Jézus Krisztus köré sereglettek, és megkérdezték: „… Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?”
Figyeld meg, hogy a tanítványok HÁROM kérdést tettek fel Jézus Krisztusnak! ELSŐ kérdésük nyomán arra szerettek volna választ kapni, hogy mikor történik meg, hogy csodálatos templomuk semmivé lesz, azaz mikor lesz úgy, hogy „… Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” MÁSODIK kérdésükben aziránt érdeklődnek, hogy mi lesz a jele Uruk eljövetelének, és HARMADIK kérdésük arra vonatkozott, hogy mi lesz a jele a világ végének. (Az eredeti görög szövegből tudjuk, hogy itt nem fizikai megsemmisülésre vonatkozott a kérdés, hanem egy adott világkorszak lezárására. Magyarul ma így tennénk fel érthetőbben ezt a kérdést: Mi lesz a jele annak, hogy ez a világkorszak lezáródik?)
Akik jó szándékból bár, – és többnyire valóban előnyünkre – részekre osztották a bibliai Igéket, azok jelen esetben (sajnos) nem a tanítványok által feltett kérdések és az arra adott válaszok szerint bontották fel a leírtakat. Engedd meg, hogy mi – természetesen az írott Igék legkisebb sérelme nélkül – most elvégezzük a kérdések és válaszok szerinti részekre bontást, illetve csoportosítást! Az ELSŐ kérdés tehát így hangzott: „… Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek?…” A kérdésre adott válasz a 24. rész, 4-35-ig terjedő verseiben található. A MÁSODIK kérdés így hangzott: „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” A kérdésre a választ a 24. rész, 36-51-ig és a 25. rész, 1-30-ig terjedő versek tartalmazzák. A HARMADIK kérdés így hangzott: „… és (micsoda jele lesz) a világ végének?” A kérdésre a választ a 25. rész, 31-46-ig terjedő versek tartalmazzák. Ezzel a bontással a válaszok könnyebben elkülöníthetők és felismerhetők. (Érdemes ezeket a tól-ig határokat megjelölni a Bibliában!) Haladjunk most végig a feltett kérdéseken és az azokra adott válaszokon!
Az ELSŐ kérdésre Jézus Krisztus figyelmeztetőül elmondta tanítványainak, hogy sok hitető jön majd Ő utána, tehát jól figyeljenek. Hallanak majd országok és nemzetségek (etnikumok) közti háborúkról és háborúk híreiről, de ne rémüljenek meg, ezeknek meg kell történniük. Amikor viszont már éhínségek, döghalálok, járványok, földrengések lesznek mindenfelé, akkor azok már egy nyomorúságos idő kezdetét jelzik. (Ez nyilván érint valamennyi földi lakost függetlenül attól, hogy hívő, vagy nem hívő, pogány vagy zsidó.)
„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Mt 24, 9-14)
Az akkori nyomorúságnak több oka lesz. (A Gyülekezet ekkor már nem lesz itt a földön. Azonnal bizonyítjuk!) A világot meghódítani akaró Fenevad üldözni kezdi az Isten által saját papságául kiválasztott 144000 zsidót (Jel 7, 2-8), mivel ők szembeszálltak istentelen új tanaival. De üldözni kezdi a ténykedésük hatására megtért és újjászületett keresztyéneket is, függetlenül attól, hogy azok zsidókból vagy pogányokból lettek-e keresztyének. Sokakat meg is öl közülük. A Fenevad mindezek mellett, a Hamis próféta és a világ királyai közreműködésével a teljes zsidóság ellen, Izráel ellen fordul. Ehhez Isten is hozzájárul, harag lesz ezen a népen (Luk 21, 23), mert ezek a bosszúállás napjai Izráel fiain (Luk 21, 22), szelekciójukra megtisztításuk érdekében kerül sor. (Zak 13, 8-9) Ez az időszak hét évig (más értelmezés szerint csak három és fél évig) tart, ez alatt Isten kitölti a haragját, és apokaliptikus – a Jelenések könyvében leírt – jelenségek közepette az emberiséget, különösképpen a Fenevad birodalmát példátlan méretű (égi) csapásokkal bünteti. Jézus Krisztus mondta:
„… az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” (Luk 21, 26)
„És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba; És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, a ki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától: Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel 6, 15-17)
„… akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.” (Mt 24, 21-22)
Olvashattad: „… az emberek elhalnak a félelem miatt” „… az egek erősségei megrendülnek.” Olyan nyomorúság lesz „… a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” Ezeket azért soroltuk fel, hogy bemutathassuk milyen nagy szeretettel lesz akkor (is) az Úr Jézus Krisztus a Gyülekezete iránt, hogy mindezek elől a nehézségek elől kimenti a földről! Csak megismételni tudjuk korábbiakban írott kérdésünket: „Talán igazságos lenne, hogy akik az Úr Jézuséi, ugyanazt a haragot, ítéletet és szenvedést éljék majd át, mint azok a bűnösök, akik soha nem akartak az Isten tetszésére élni?”
Mégis vannak, akik azt vallják, hogy a Gyülekezetnek ugyanúgy át kell élnie a nagy nyomorúságot, mint Izráelnek, Isten népének. Szerintük az elragadtatás a nagy nyomorúság után lesz. Téves tanításukra a következő választ tudjuk adni: Izráelt, amiért megszegte az Istennel kötött szövetséget és teljesen elvilágiasodott, tehát megbotlott (Róm 11, 11), Istennek meg kell tisztítania a bűneitől, hogy az ősatyák számára és a számukra adott ígéreteket beteljesíthesse, illetve ha népét abba a státuszba akarja helyezni, amelyre kiválasztotta és amelyre szövetségre lépett vele. (Mármint, hogy Isten örök papsága lesznek.) Tehát Izráelt meg kell tisztítani. Ezzel szemben a Gyülekezetet nem kell megtisztítani, de még csak megpróbálni sem, mivel – az Igék alapján – a Gyülekezet egyszer s mindenkorra már tiszta, hiszen az Úr Jézus Krisztus megszentelte „… megtisztítván a víznek feredőjével az Ige által,…” (Ef 5, 26). Ha tehát a gyülekezet tiszta, miért kellene a nyomorúság kohójába vetni? – kérdezzük saját szavaikkal azokat, akik ott szeretnék látni a Gyülekezetet ilyen-olyan összetákolt indokaik alapján. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a Gyülekezet az Úr Jézus Krisztus Teste (Kol 1, 23), sőt Önmaga (Apcsel 9, 4), hogyan gondolhatnánk akár egy percig is, hogy beviszi a saját Testét a nyomorúság kohójába? És ha olvastuk, hogy mindez a nagy nyomorúság ráadásul a Bárány haragja, vajon miért tenné ki ennek a haragnak az Úr Jézus Krisztus (a Bárány) Önmagát, saját Testét, Menyasszonyát!
Akik amellett kardoskodnak, hogy a Gyülekezetnek ugyanúgy át kell élnie a nagy nyomorúságot, mint mindenki másnak, tehát azt állítják, hogy a Gyülekezet elragadtatására majd csak a nagy nyomorúság után kerül sor, gyakran azzal az Igével hozakodnak elő, hogy már Pál is megmondta: „… sok háborúságon (nyomorúságon) által kell nékünk az Isten országába bemennünk.” (Apcsel 14, 22) Mi ezzel a megállapítással teljes mértékben egyetértünk, csakhogy ezt a sok nyomorúságot a hívő a napi helytállása során, a megszentelődés folyamatában, a bűn és Sátán elleni harcban, óemberével való háborúskodásában éli át. Napi nyomorúságunk, hogy megvetnek, lenéznek, elfordulnak tőlünk ismerőseink, barátaink, rokonaink. Kitaszítottak vagyunk a világban. Nyomorúság látni a kihűlt, keresztyénnek mondott alvó összejöveteleket, helyi gyülekezeteket. Nyomorúság látnunk a minket körülvevő erkölcsi fertőt, elsilányosodást, degenerációt, hazugságot, gúnyt, Isten Igéi iránti teljes közömbösséget. Akik Pál apostol szavait a végidők nagy nyomorúságára alkalmazzák, azok bizonyára elfelejtették, hogy Pál apostol ezt a kijelentését (Apcsel 14, 22) megkövezése után tette, ezért kizárt dolog, hogy az Antikrisztusi végidőkről beszélt volna, amikor hittestvérei éppen a testét beborító sebeit borogatták.
Térjünk vissza eredeti témánkhoz! Számtalan ószövetségi Igehelyből előre tudjuk, hogy a zsidók közül csak azok láthatják meg az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelét, akik ez alatt a hétéves időszak alatt újjászületnek, és nem szenvednek mártíromságot, valamint túlélik az égi csapásokat és az általános zsidóüldözést is, továbbá azok a zsidók, akiket az Isten már idejekorán kiválasztott saját céljaira (144000). E népből bizony az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljöveteléig mindenki más elpusztul, tehát csak az igazak léphetnek be az 1000 éves Békebirodalomba, hogy azután a feltámadt zsidó szentekkel együtt az Úr Jézus Krisztus papságaként szolgáljanak ebben a birodalomban. (Ilyen kijelentéseknél mindenkor csak a felnőtt lakosságról szólunk. A túlélők között természetesen lesznek még „fiak és leányok” is, amint azt az Ez 14, 22-ben olvashatjuk.)
A pogányok közül az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelét azok az újjászületett keresztyének láthatják meg, akik elkerülik a mártírhalált és túlélik az égi csapásokat is. Ők, mint igazak, az igaz zsidókkal együtt beléphetnek az 1000 éves Békebirodalomba. Az eseményeknek lesznek még további pogány túlélői (ők is meglátják majd Urunk dicsőséges visszajövetelét). Ezek egy részének (akik nem tértek meg /1 Thessz 1, 8/, és a nagy nyomorúság alatt részt vettek a keresztyének üldözésében) ítélőszék elé kell majd állnia, ahol a győztesen visszatérő Úr Jézus Krisztus azonnali kárhozatra ítéli őket. (Az Izráelre támadó népeket már dicsőséges visszajövetelekor, a Fenevaddal vívott háborúban elpusztítja az Úr Jézus Krisztus /Zak 12, 9/.) Azoknak a pogányoknak, akiknek nem kell ítélőszék elé állni, azok hitetlen pogányként lépnek majd be a Békebirodalomba. Ők azok, akik különféle okokból kimaradtak a Fenevad keresztyének elleni, illetve Izráel elleni harcából.
Visszatérve a nagy nyomorúság idejére: akkor, addig soha nem tapasztalt erővel és mértékben hirdettetik majd az Isten evangéliuma a világon bizonyságul minden népnek, és akkor jő el a vég (tehát amikor a nyomorúság a legnagyobb lesz, amikor az evangélium a legnagyobb erővel hirdettetik) – mondta Jézus Krisztus tanítványainak az Olajfák hegyén.
Akkor romboltatik le itt (Jeruzsálemben) minden, akkor nem marad itt kő kövön. Kérdéseikből jól látva Jézus Krisztus, hogy a tanítványok a végidőkről érdeklődnek, az utolsó napok eseményeire kíváncsiak, így ki sem tért arra, hogy például a templom már egy korábbi időben (i. u. 70-ben) lerombolásra kerül, de nem szólt a zsidók évszázadokon, évezredeken át tartó szétszórattatásáról, üldöztetéseiről, a hatalmas áldozattal járó holokausztról, a templom végidőkben történő ismételt felépítéséről és újbóli pusztulásáról sem, hiszen ezek csak közbenső események. Jézus Krisztus, a tanítványok kérdéseire válaszolva csak a végső idők jeleit és történéseit sorolta. Így folytatta:
„Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen: (Dániel 9, 27-nél: iszonyatos bálvány, lásd új ford. Biblia)… Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;… Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” (Mt 24, 15-16, 20-21)
Ez az Igeszakasz a zsidó népre vonatkozik. A templom (amely a szent hely) Jeruzsálemben van, Júdea izraeli terület, és miután alig lesz ideje a benne lakó népnek a menekülésre – viszont a tél Izraelben is hideg – imádkozniuk kell, hogy ne télen kelljen menekülniük. És azért is imádkozniuk kell, hogy a menekülésük napja ne szombatra essen, mivel ez pihenőnap, és a zsidó ember, ha a törvényt be akarja tartani, ezen a napon egy adott (rövid) távolságtól többet nem tehet meg. Nyilvánvaló, hogy a szombatnak ez a törvénye csak a zsidókat érinti.
Jézus Krisztus válaszában kitért arra is, hogy ezekben az utolsó napokban minden eddigit felülmúl majd a félrevezetés, a megtévesztés, a hazugság és a csalás, hiszen tudjuk, hogy ez az időszak a Fenevad (Antikrisztus) és egyben az emberiség legsötétebb időszaka lesz.
„Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig… Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” (Mt 24, 29-31, 34-35)
Az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelére Jeruzsálemben kerül sor. (Zak 14, 4) Visszatérése, éppen a világméretű evangéliumhirdetés következtében egyáltalán nem lesz váratlan, csak a megtéretlen antikrisztusi népek számára, akik a visszatéréséről szóló beszédekben, próféciákban nem hittek. A választottak (144000) és az időközben (zsidókból és pogányokból) újjászületett keresztyének szinte napra pontosan ki tudják majd számítani az Úr Jézus Krisztus visszajövetelét, hiszen a Biblia egyértelműen megadja a Fenevad uralkodási idejét. Támpont lehet a hétéves szerződés megkötésének, illetve a Jeruzsálemben ismételten bevezetett áldozat-bemutatások erőszakkal történő megszüntetésének időpontja is. (Dán 9, 27) Micsoda öröm lesz, ha számításaikkal ellentétben egy kicsivel hamarább menekülhetnek meg, hiszen olvastuk: „… megrövidíttetnek majd azok a napok.”
A MÁSODIK kérdés így hangzott: „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” Jézus Krisztus a legdrámaibb, legmarkánsabb, „kézzelfogható” jelként az elragadtatást adta meg. Ebből ismerhetik fel az Övéi, (először feltámadnak a halottak… Thessz 4, 16), hogy eljött az Úr, illetve, hogy az Úr jött el, nem más. Ez az esemény kizárólag Őhozzá köthető.
„Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.” (Mt 24, 40-41)
„… azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.” (Luk 17, 34)
Természetesen részletesen beszélt nekik az előjelekről is. Jézus Krisztus a válaszában elmondta, hogy ez az eljövetele váratlanul történik majd, meglepetésszerűen. Ennek a napnak, ennek az órának, eltérően dicsőséges visszajövetelétől, bár lesznek határozott jelei, de előre kiszámítható, pontos időpontra mutató jele nem lesz.
„Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24, 36-39)
„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” (Mt 24, 42-44)
Miután Jézus Krisztus azt mondta mellételepedett tanítványainak, hogy: „… nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.” – egyértelműen kijelenthetjük, hogy üzenete mindazokhoz szólt, akik bárhol, bármely időben Őt Uruknak fogadták vagy fogadják el, tehát szavaival a jelenlévő tanítványain túl valamennyiünket éberségre szólított fel. Jusson eszünkbe a fügefa esete! Mindig kell, hogy legyen rajta gyümölcs. Éréstől a következő érésig. (Mt 21, 18-19) Minden keresztyénnek mindig gyümölcsöket kell teremni, folyamatosan munkában kell lennie. Soha nem szabad meglankadnia, elaludnia.
„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 24, 45-51)
Jézus Krisztus azt is mondta a tanítványoknak, hogy:
„Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé. Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond. A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat; Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe! Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.” (Mt 25, 1-7)
Válaszolt Jézus Krisztus a tanítványok kérdésére? Hogyan szólt a kérdés pontosan? „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” De mennyire, hogy válaszolt! Elmondta, hogy abból tudhatjuk meg, hogy Ő nemsokára eljön, hogy:
- éhínségek, döghalálok járványok, földrengések lesznek „mindenfelé”. Tehát ezek az események a vég felé haladva, mintegy előjelként, egyidőben jelennek meg, mind nagyobb intenzitással és fokozódó gyakorisággal. (Napjainkban.)
- az emberek esznek, isznak, házasodnak, férjhez mennek, élik hétköznapi életüket, mint Noé napjaiban. „És nem vesznek vala észre semmit,…” Amíg Noé a bárka építésével foglalkozott, nyilván elmondta az embereknek, hogy miért építi azt, addig az újjászületett keresztyének Isten országa építésén fáradoznak megtérésre hívogatva az embereket. „És nem vesznek vala észre semmit,…” Az Istenhittől való tömeges elszakadást, az Isten dolgai iránt való érdeklődés teljes hiányát adja meg tehát eljövetelének másik előjeléül Jézus Krisztus. Lukács evangéliumában (Luk 18, 8) ezt kérdezi: „… az embernek Fia mikor eljő,… talál-é hitet e földön?” (Napjainkban.)
- újabb előjel: a hívők elbizonytalanodnak, miután késik az Uruk. Lassanként felhagynak a világtól való elfordulásukkal, visszaaraszolnak a hitetlenek szokásaihoz. Még rosszabb, hogy egymás hitét, szolgálatát, hitbeli látását, esetenként állhatatosságát kezdik bírálgatni, marcangolni. „És az ő szolgatársait verni kezdené,…” (Napjainkban.)
- „akkor” – mondta Jézus Krisztus tovább sorolva az eljövetelére utaló előjeleket – sokan vallják majd magukat keresztyénnek, de egy részüknek nincs olaj a lámpásában, nincs bennük Szentlélek (ők a bolond szüzek). Ők nem láthatják meg Isten országát, nem mehetnek be amikor megjön a vőlegény, amikor eljön az Övéiért (az okos szüzekért) az Úr Jézus Krisztus. Az okos szüzek tehát az újjászületett keresztyének, a bolondok pedig azok az álkeresztyének, látszatkeresztyének, akik bár igaz keresztyénnek mutatták magukat, de valójában soha nem voltak igazán kíváncsiak a vőlegényre. Róluk írja Pál apostol: „Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét…” (2. Tim 3, 5) Megtagadták a Szentlelket, megtartóztatták magukat a Szentlélektől, semmibe vették, káromolták. (Napjainkban.)
- „akkor” a hosszú várakozástól még az igazak, az újjászületett keresztyének is „elalszanak”, de a Szentlélek kiáltására azonnal megelevenednek. (Napjainkban.) Jó ha tudjuk, hogy az újjászületéskor történő Szentlélekkel való egyszeri betöltekezés csak arra elegendő egy hívő számára, hogy elkerülje a kárhozatot. Fontos, hogy esetenként újra és újra megteljen Szentlélekkel (Ef 5, 18, 2. Tim 1, 6), hogy elejét vegye a csüggedésnek, hogy megértse az Írásokat, hogy mindjobban megszentelődhessen, hogy időben felismerhesse az ellenség csapdáit, hogy megfelelő gyümölcsöket teremhessen, hogy lagymatag keresztyénné ne váljon, azaz „el ne aludjon”. Szép dolog ha időben felébred, de az alvással eltöltött, eltékozolt idő már többé nem jön vissza.
És hogy eljött az Úr, annak pedig az lesz a jele, hogy „akkor” egyes személyek eltűnnek, elragadtatnak, tehát felvétetik a Gyülekezet. (reményeink szerint: napjainkban.)
Úgy gondoljuk sok és elégséges jelét adta eljövetelének Jézus Krisztus. A tíz szűz példája annyira közismert, hogy nem is folytatjuk az ismertetését, véleményünk szerint a lényeget már kiemeltük belőle.
Jézus Krisztus viszont egy újabb példázattal folytatta tanítását:
„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” (Mt 25, 14-19)
Mielőtt továbbhaladnánk, térjünk ki egy gondolat erejéig arra, hogy miért kaptak egymástól eltérő mennyiségű pénzt a szolgák, miben különböztette meg őket egymástól az uruk? Így olvastuk: „… átadá nékik… kinek-kinek az ő erejéhez képest”. Az új ford. Biblia ezt így fordítja: „… kinek-kinek képessége szerint”. Az eredeti görög szövegből viszont így is fordítható: „… kinek-kinek a lehetősége szerint”. Valamennyi fordítás hibátlan, mi azonban a harmadik fordítást tartjuk leginkább alkalmasnak ahhoz, hogy a példázatban meghúzódó lényeget megértsük. Olvassuk tovább!
„És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” (Mt 25, 20-23)
Hármuk közül az első két szolgát megdicsérte az ura, mint olvashattuk, ugyanazokkal a dicsérő szavakkal, sőt ugyanazzal a jutalommal illette mindkettőt függetlenül attól, hogy távollétében nem egyenlő mértékben gazdagították őt. (Hiszen ő is tudta, hogy valami miatt nem voltak azonosak a lehetőségeik.) Ha tovább olvasnánk a példázatot, megtudhatnánk, hogy a harmadik szolga feddést kapott, mivel nem forgatta a rábízott pénzt, hanem elrejtette, így semmi haszna nem származott belőle urának. „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak.” (Mt 5, 15)
Tanításában rámutatott Jézus Krisztus, hogy eljövetelekor valamennyi szolgája elbírálásánál az egyetlen szempont a hűség lesz. Hogyan bánt, mennyire hűségesen a rábízott értékekkel, hogyan „forgatta” azt, mennyire volt Ura hasznára? Mit tett az ajándékba kapott hittel, a kapott ajándékokkal és áldásokkal, a reábízott evangéliummal, hogyan élt a lehetőségeivel? Aki hűséges volt, ahhoz így szólt példázatbeli ura: „… menj be a te uradnak örömébe.” A haszontalan szolgáról viszont így rendelkezett:
„Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 25, 28-30)
Ezekkel a fenti példázatokkal azt kívánta bemutatni Jézus Krisztus, hogy az Ő eljövetelét megelőzően milyen állapotban lesznek azok, akik Őt vallják Uruknak. Mint láttuk, „akkor” lesznek hűséges és kevésbé hűséges szolgák, lesznek jó szolgák és elvilágiasodott, egymást kritizáló szolgák, lesznek Szentlélekkel betöltekezett és Szentlélek nélkül élő szolgák, lesznek akik (évszázadokon át aludtak, de) a legsötétebb időben meghallják a közeledő vőlegényről szóló figyelmeztetést és igyekeznek folyamatosan megtelni Szentlélekkel, azonnal rendbe hozzák lámpásaikat, hogy tisztán láthassák a vőlegényt és a bemenetelre méltók legyenek. Ha egyéb dolgok mellett keresztyén köreinkben ilyen állapotokat vélünk felfedezni, az annak a jele már, hogy hamar eljön az Úr Jézus Krisztus. És mi éppen ilyen állapotokat látunk, ezért hirdetjük mindenfelé az Úr Jézus Krisztus közeli, Gyülekezetéért való eljöttét. Neked is.
Ha átgondoljuk Jézus Krisztusnak a második kérdésre adott válaszát megállapíthatjuk, hogy a Gyülekezetéért való eljövetelét egy „lagymatag”, csendes történelmi közegbe helyezi, amikor, elvilágiasodnak, ásítoznak, el-elbóbiskolnak az övéi. Hol hallunk itt menekülésről, hegyekbe való futásról, üldözésről, mártíromságról, égi csapások sorozatáról vagy éppen világot megrengető evangélizációról? Az Úr Jézus szavait mi kellően erős pillérnek tartjuk a nagy nyomorúság előtti elragadtatás megértéséhez és annak tanításához.
A HARMADIK kérdés így hangzott: „… és (micsoda jele lesz) a világ végének?” Tudjuk, hogy a nagy nyomorúság végén az Úr Jézus Krisztus nagy hatalommal és dicsőségben visszajön a földre. Dicsőséges visszajövetelét követően, miután az ellenség támadása alól felszabadította Izráelt, harcoló csapataival együtt elpusztította a Fenevadat és a Hamis prófétát, 1000 évre megkötöztette Sátánt, egy különleges eseményre kerül sor. Ezzel az eseménnyel, az Általa meghozott népek feletti ítélettel zárul le ez a világkorszak. A harmadik kérdésre adott válasz viszont már nem tartozik az elragadtatás témaköréhez, ezért erre a továbbiakban nem térünk ki. E rész elemzését egy Izráel jövőjéről szóló Igével zárjuk:
„Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde.” (Ézs 2, 2-3)
3. A thesszalonikaiak gondja
A Thesszalonikában élő keresztyének úgy tapasztalták, akkora üldöztetésben és nyomorúságban élnek, hogy úgy vélik, ez már a nagy nyomorúság. Miután ők tudták(!), hogy a nagy nyomorúság előtt meg kell történnie az elragadtatásnak, megrémültek a gondolattól, hogy az elragadtatás esetleg anélkül, hogy ők azt észre vették volna, már megtörtént, és ők itt maradtak, nem kellettek az Úr Jézus Krisztusnak. Második levelében Pál (többek között) hittestvérei ez irányú összezavarodott gondolatait igyekezett helyreigazítani. Íme néhány sor a levélből!
„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképen…” (2. Thessz 2, 1-3)
Pál azt írta, hogy ne hagyjátok elhitetni magatokat „… mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja.” Mármint dicsőséges eljövetelének, visszajövetelének „ama” napja. Mintha azt mondaná: Hol van még az? Ezzel szemben az elragadtatás időpontját (a thesszalonikaiakkal együtt) annyira várta, hogy (bár mint látjuk majd, eszével belátta, hogy az még egy távoli időpont) de szíve mélyén remélte, hogy az még az ő életében következik be! Hogy is írta éppen a thesszalonikaiakhoz írott előző levelében? „… feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban; Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt…” (1. Thessz 4, 16-17) Megismételjük: „Azután mi, a kik élünk.” Már a keresztyénség korai szakaszában is ebben reménykedve, így köszöntötték a hittestvérek egymást: Marana tha! (A mi Urunk jön, közel az Úr. /1 Kor 16, 22/) Tehát nagyon remélték, hogy hamar eljön értük az Úr Jézus Krisztus.
A thesszalonikaiak zavarát éppen ez képezte. Mivel először az elragadtatásnak kellett volna eljönnie, hogyan lehetséges, hogy ők már a nagy nyomorúságban élnek? Ha viszont már abban élnek, akkor mostmár az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele következik, hol van hát a megígért elragadtatás? Vagy tényleg itt maradtak, nem kellettek? Idegesek voltak.
Levelében Pál azzal nyugtatta meg őket, hogy elismételte számukra az eseményeknek azt a sorrendjét, amit már korábbi ottjártakor is elmondott nekik (2. Thessz 2, 5), csak azóta vagy elfelejtették, vagy valaki összezavarta őket. Nézzük át mi is most ezt a sorrendet, egyben javasoljuk ismételt áttekintésre mindazoknak, akik az eddig írottak után még mindig úgy gondolják, hogy a Gyülekezet itt lesz a földön a nagy nyomorúság idején!
Pál először is szétválasztotta egymástól az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelét és a Hozzávaló gyülekezésünk (elragadtatás) eseményét. Az elragadtatással nem foglalkozott, annak közeli időpontját mindenki várta és ismerte, viszont megnyugtatta hittestvéreit, hogy amiben élnek, az még nem a nagy nyomorúság időszaka, tehát (nem volt még meg az elragadtatás és) az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele még ugyancsak odébb van.
„… Mert nem jön az el addig, (Krisztusnak ama napja) mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik (a Fenevad) a bűn embere, a veszedelemnek fia, A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát. Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék?” (2. Thessz 2, 3-5)
Pál sorolta, hogy az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele előtt, még előbb egy hittől való nagymérvű elfordulásnak, egy világméretű hitehagyásnak kell bekövetkeznie, és még el kell jönnie a bűn emberének is, a Fenevadnak (Antikrisztusnak), aki Istenként imádatja majd magát. Pál fel is rója a hittestvéreknek, – mint írtuk – hogy elfelejtették már ezt a tanítást, hiszen amikor náluk járt ezeket már világosan elmondta nekik. Nézzük, mit írt még Pál!
„És most tudjátok, mi tartja vissza, (a Fenevad eljövetelét) a miért csak a maga idejében fog az megjelenni… a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,…” (2. Thessz 2, 6-9)
Pál világosan leírta, hogy ez a világot pusztító Fenevad, akit az Úr Jézus Krisztus majd megsemmisít, csak azután jöhet el amikor a Gyülekezet már „félretolatott”. Előbb annak el kell mennie, „… félre kell az útból tolatnia”, és csak utána jöhet nyíltan elő az Antikrisztus. Addig nem. Miért? Hát éppen azért, hogy Krisztus Teste már ne legyen itt abban a hitetésekkel, hazugságokkal, félrevezetésekkel üldöztetésekkel és égi csapásokkal teljes nyomorúságos időszakban. Részletesebben szólnia sem kellett erről, hiszen a thesszalonikaiak jól értették Jézus Krisztus tanításának ezt a részét.
Egyesek azt kérdezik tőlünk, hogy ha elmegy a Szentlélek a Gyülekezettel, akkor hogyan lesznek megtérők a nagy nyomorúság idején, hogyan igazul meg Izráel? Szeretnénk mindenkit emlékeztetni arra, hogy – csak az újszövetséget tekintve is – már az első Pünkösd előtt Keresztelő János anyja megtelt Szentlélekkel (Luk 1, 41), Keresztelő János apja (Zakariás) is megtelt Szentlélekkel, de maga Keresztelő János is (Luk 1, 15), hasonlóképpen Simon is (Luk 2, 25) és a názáreti Jézus is (Luk 3, 22). Azaz ők valamennyien Szentlélekkel betöltekezett személyek voltak, mielőtt „eljött” a Szentlélek Pünkösdkor. Ne feledjük, azon a nevezetes napon a Szentléleknek egy olyan erőteljes kiáradása történt, amilyen sem azelőtt, sem azóta nem történt. Mint láthattuk, ez nem jelentette azt, hogy előtte nem munkálkodott a Szentlélek a földön. És azt sem jelenti, hogy ha el is menne a Gyülekezettel, utána nem munkálkodhatna majd tovább. Ezt korlátozott képességű eszünkkel nehéz felfogni, ez bizony megalázza az értelmünket. De el kell fogadnunk, hogy „A szél fú, a hová akar,…” (Jn 3, 8) A szél görögül, az Újszövetség eredeti nyelvén szellemet is jelent, de még héberül is. Tehát az elragadtatás után is „oda fúj” a Szentlélek, ahová akar. Nem beszélve az Izráelnek megígért késői esőről.
4. Az éjszakai tolvaj képe
Kedves Testvérünk! Úgy gondoljuk eljött az ideje, hogy tisztázzuk, mit Jelent az a kifejezés, hogy az Úr napja. Ezt azért is tesszük, mivel az úgy jön el, mint az éjszakai tolvaj, azaz váratlanul, vagy szívesebben fogalmazunk úgy, hogy előre pontosan ki nem számítható módon. Váratlanul a hitetleneknek, nem váratlanul, de előre pontosan ki nem számítható módon az Újjászületetteknek. Azok, akik a nagy nyomorúság utáni időpontra helyezik az elragadtatás eseményét, gyakran érvelnek igazuk bizonyítása céljából ezzel a képpel. Azt állítják, hogy valamennyi Igehely, amelyikben szerepel az éjszakai tolvaj kifejezés, az mind az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelére (az Úr napjára) vonatkozik, ebből arra a következtetésre jutnak, hogy az elragadtatás is a dicsőséges visszajövetel eseményének része lesz, mivel arról is úgy ír a Biblia, hogy olyan váratlan lesz, mint az éjszakai tolvaj eljövetele. Szerintük az elragadtatás során csupán elébe megyünk az Úrnak, hogy fogadjuk Őt. (Számtalan olyan eseményről megfeledkeznek, mint például a Bárány menyegzője, aminek nyilván meg kell történnie a mennyben – a Biblia szerint – még az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele előtt, stb. de ezekbe már nem kívánunk e tanítás keretein belül elmélyedni.) Az alábbiakban kifejtjük, hogy álláspontunk szerint mit is takar az Úr napja kifejezés, illetve rávilágítunk arra, hogy mely Igék esetében vonatkozik az éjszakai tolvaj képe a dicsőséges eljövetelre, mint egyszeri eseményre.
Az Úr napja az a nap, amelyen a Teremtő Isten (Elohim), aki Ábrahám, Izsák és Jákób Istene (2. Móz 3, 15) tevőlegesen, nagy változásokat keltve beavatkozik az emberiség életébe, akár áldás, akár ítélet formájában. Az Újszövetség idejében ez a nap a Gyülekezet elragadtatásával kezdődik és a menny és föld megtisztításával ér véget, előkészületként az új ég és az új föld létrehozására. Mindez úgy lehetséges, hogy Istennél nincs idő, azaz „… egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.” (2. Pét 3, 8) Az Úr napját ezért földi szemmel úgy kell tekintenünk, hogy egy folyamat, egy időintervallum, amelyen belül lehet egy-egy jól elkülöníthető mozzanat, esemény is, de egyébként az Úr napja egy eseményhalmaz. Ha ezt megértettük, és segítségül hívjuk Isten Szentlelkét, Aki mindenre megtanít bennünket, és eszünkbe juttatja Jézus Krisztus beszédeit, sőt kijelenti nekünk az eljövendő dolgokat is, a továbbiakban nem tévedhetünk el a bibliai Igékben. Nézzünk meg –időrendi sorrendben – néhány meghatározó eseményt az Úr napján!
Ilyen tehát a Gyülekezet elvitele, az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetele, a Fenevad, a Hamis próféta és szövetségeseinek leverése (a megtisztított Izráel felszabadítása), a pogányok tömegszerű kárhozatra ítélése, maga az ezeréves Békebirodalom is az Úr napja, Sátán végső megítélése, az „általános” feltámadás és ítélet, a jelenlegi föld és ég tűz általi elpusztítása, előkészületként az eljövendő „Isten napjára.” (2. Pét 3, 12)
Nem lehet célunk most mindezek részletezése, de szükségesnek tartottuk tisztázni ezeket. Összpontosítsuk most már ezek után figyelmünket az éjszakai tolvaj kifejezések vizsgálatára! Öt „éjszakai tolvaj eset” van a Bibliában, igaz ezek egy része csak tolvajként van említve, de ez a lényegen nem változtat. Haladjunk ezeken röviden végig!
„Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” (Mt 24, 40-44)
Vitathatatlan, hogy ez az Igeszakasz az Úr napjáról szól, amikor felvétetik a Gyülekezet. Ezt a napot a Biblia Krisztus napjaként is ismeri. (2. Thessz 2, 2) Az éjszakai tolvaj emlegetésének célja a vigyázásra való intés Jézus Krisztus részéről, hiszen az a nap vagy óra valóban váratlan lesz. Elsődlegesen a hitetlen világ számára, de ők aligha foglalkoznak ezzel a vigyázásra intéssel, de váratlan lesz a hamis keresztyének (álkeresztyének, nem újjászületett, de önmagukat keresztyénnek vallók) számára is. Alapvetően őket figyelmezteti a tolvaj képpel Jézus Krisztus. Számunkra az elragadtatás egyáltalán nem lesz váratlan, miután mindennap várjuk. Igaz viszont, hogy azt a napot és azt az órát előre mi sem ismerjük pontosan. Csak a kijelentett előjelekből tudunk tájékozódni. A korábbiakban írottakkal is összhangban megállapíthatjuk, hogy ez az Igeszakasz nem az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajöveteléről szól
„Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel. Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek. De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé! Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.” (1 Thessz 5, 2-6)
Annak ellenére, hogy itt is szerepel a tolvaj képe vitathatatlan, hogy ez az Igeszakasz is az Úr napjáról szól, mégpedig arról a kiemelkedő eseményéről, amelynek alkalmával felvétetik a Gyülekezet. Szintén vigyázásra int. Az újjászületettekről, mint a világosság fiairól szól, akiket az a nap nem ér majd váratlanul. A békesség és biztonság emlegetése hasonlít Jézus Krisztus beszédének arra a részére, amikor Noé napjairól beszélt. Ettek, ittak, adtak vettek… semmit nem vettek észre.
„Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, a kik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek. Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (Jel 3, 1-3)
Ez az Igeszakasz csak valószínűsíthető, hogy az Úr napjáról szól, hiszen mint írtuk az egy folyamat. De miután ez az Igeszakasz nem kötődik egyetlen kiemelkedő eseményhez sem, csupán egy instrukciót és a továbbiakban általános figyelmeztetést tartalmaz, ezért részletes elemzésébe nem bocsátkozunk.
„A hatodik angyal is kitölté az ő poharát a nagy folyóvízre, az Eufrátesre; és kiszárada annak vize, hogy a napkelet felől jövő királyoknak út készíttessék. És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat; Mert ördögi lelkek azok, a kik jeleket tesznek; a kik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára. (Imé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, a ki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.) Egybegyűjték azért őket a helyre, a melyet zsidóul Armageddonnak neveznek.” (Jel 16, 12-16)
Ez az Igeszakasz kifejezetten Úr napjáról szól, viszont szintén nem egy kiemelkedő eseményhez kapcsolódik, ezért ennek az Igeszakasznak a részletes elemzésébe sem bocsátkozunk. Annyit megemlítünk, hogy a nagy nyomorúságbeli hitetlenek részére szól a figyelmeztetés, figyelmüket ráirányítva arra, hogy „… eljövök, mint a tolvaj”, utalva ezzel az Úr Jézus Krisztus dicsőséges és számukra váratlan eljövetelére. (Csak érdekességként írjuk le, hogy a nagy nyomorúság alatt sokan kutatják majd a Szentírást. Dániel könyvében olvashatjuk, hogy „… Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.” /Dán 12, 4/) Az Igeszakasz egyben kitartásra és éberségre szólítja fel a nyomorúságbeli keresztyéneket. Ekkor viszont a Gyülekezet már nincs itt a földön, mint azt a korábbiakban már bizonyítottuk.
„Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik. Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.” (2. Pét 3, 10-14)
Itt tagadhatatlanul az Úr napjáról írt Péter, amikor az egek és a föld is tűz által pusztul majd el. Tudjuk, hogy ez az Úr napjának utolsó eseménye, amikor letelik az 1000 éves Békebirodalom. Ekkor következik be Sátán végső megítélése, az „általános”, végső feltámadás és ítélet is, majd a jelenlegi föld és ég tűz általi elpusztítása, előkészületként az eljövendő „Isten napjára”, az idő nélküli örökkévalóságra (2. Pét 3, 12) Az Igeszakasz első mondatából a Szentlélek azt jelentette ki számunkra, hogy abban az időben is váratlan lesz „mint éjjeli tolvaj” az Úr napjának végső ítéletként való eljövetele azok számára, akik az 1000 éves Békebirodalom végén lázadásból a szabadjára engedett Sátántól megtévesztve immáron közvetlen az Úr Jézus Krisztus és szentjei ellen fordulnak. (Jel 20, 7-10) Az akkor élő szentekhez így szól az Ige: „Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét”, a végső beavatkozást, a végső ítéletet.
Az elemzések után minden elfogultság nélkül megállapíthatjuk, hogy összesen egy olyan Igeszakaszt találtunk, (a negyedikként bemutatottat) amely arra utalt, hogy az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele lesz majd annyira váratlan, mint az éjszakai tolvaj eljövetele. Ezekután egyáltalán nem értjük, némely hittestvérünk hogyan használhatja fel ezeket az Igeszakaszokat válogatás nélkül annak alátámasztására, hogy az elragadtatás az Úr Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelekor, azaz a nagy nyomorúság után lesz. De tényleg nem értjük.
Szeretett Testvérünk!
Tanításunk elején azt írtuk, hogy az elragadtatással kapcsolatban alapvetően kétféle nézet létezik. Az egyik nézet szerint az elragadtatás a nagy nyomorúság előtt következik be, a másik szerint a nagy nyomorúság után. Azt ígértük, hogy tanításunkkal igyekszünk majd e területen egy kis rendet rakni, hogy az igazán érdeklődők részére megadhassuk az elragadtatás (nagy nyomorúság idejéhez viszonyított) bibliailag legvalószínűbb időpontját. Reméljük mindvégig kitűnt írásunkból, hogy a mi álláspontunk és szellemi látásunk szerint az elragadtatásra a nagy nyomorúság előtt kerül sor, az Úr napja bevezető eseményeként. Azt is reméljük, hogy ez a várakozásunk nem alaptalan. Az e területen történő rendrakást azáltal próbáltuk elvégezni, hogy érveink felsorakoztatásával kitartóan igyekeztünk bizonyítani állításunk helyességét, megbízhatóságát, sőt megdönthetetlenségét.
Már az elején, leszögeztük, hogy ha valaki nem ismeri ezt az időpontot, attól még – egyáltalán nem kockáztatva az üdvösségét – nagyon kedves tanítványa lehet az Úr Jézus Krisztusnak. Ezt a nézetünket a továbbiakban is fenntartjuk. Még azt is van bátorságunk leírni, hogy – függetlenül attól, hogy mi magunk is igen sok munkát fektettünk a téma feldolgozásába, – az elragadtatásról szóló tan a sok közül csak egyetlen tana a Bibliának és annak (ha fontos is, de) nem központi témája. Ezért is olyan csekély azoknak az Igehelyeknek a száma, amelyekre támaszkodni tudtunk. Viszont amellett, hogy megpróbáltuk felkutatni ezeket az Igehelyeket és helyesen értelmezni, igyekeztünk nagyon sok további ismeretet is átadni neked, Isten Igéi iránt érdeklődő hittestvérünknek.