Kedves Testvérünk!

Izrael területének jelentős része sziklás hegyekkel és homokdűnékkel tarkított, sivatagos vidék. Eredetét tekintve, maga a sivatagos puszta is a sziklákból származik, hiszen a homok nem más, mint a sziklák, erózió okozta apró málladéka, morzsaléka. Miután Izrael tengerparti vidék, sokat fúj ott a szél, ezért gyakoriak a homokviharok. Ilyenkor a szél felkapja a homokot, nekivágja a szikláknak, tovább aprítva azokat, majd máshol szétszórja, elejti az imént még magasban kavargó homokot. Így fordulhat elő, hogy ahol most homok van, ott régen még kemény szikla volt, tehát sok helyen, a homokréteg alatt, sziklát találunk.

Amikor Izraelben háborúskodások folytak, a vert seregek maradékai, többnyire a magas sziklákra húzódtak fel, ott kerestek menedéket, védelmet, hiszen itt kevésbé érezték sebezhetőnek magukat. Innen tudták szemmel tartani ellenfelüket. Hasonló célból, sokszor előfordult, hogy az üldözők is egy-egy sziklán telepedtek meg. Az Ószövetségben olvashatjuk, hogy Saul és Dávid küzdelmei is, túlnyomórészt ilyen helyeken folytak.

„És elméne Saul az ő embereivel együtt, hogy megkeresse őt (Dávidot). Dávidnak azonban megizenték, és ő leszállott a kőszikláról, és Máon pusztájában tartózkodék. Mikor pedig meghallotta Saul, üldözé Dávidot Máon pusztájában. És Saul a hegynek egyik oldalán méne, Dávid és az ő emberei pedig a hegynek másik oldalán. És épen, amikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elől, és Saul és az ő emberei már körül is kerítették Dávidot és az ő embereit, hogy megfogják, akkor érkezék egy követ Saulhoz, mondván: Siess és jöjj! Mert a Filiszteusok betörtek az országba. Akkor megtére Saul Dávid üldözéséből, és a Filiszteusok ellen ment. Azért hívják azt a hegyet a menekülés kősziklájának.” (1 Sám 23, 25-28)

Tehát a hegyeket alkotó sziklák, gyakran jutottak stratégiai szerephez Izrael történelmében, mint természetes erősségek. Látható, megtapintható megjelenésükön túl, olykor képes értelemben is szerepelnek a Szentírásban, éppen hatalmasságuk, oltalomként való alkalmasságuk, szilárdságuk, keménységük, rendíthetetlenségük miatt.

„Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és Saul kezéből. És monda: Az Úr az én kösziklám és kőváram, és szabadítóm nékem. Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Pajzsom nekem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én idvezítőm, a ki megszabadítasz az erőszakosságtól. Az Úrhoz kiáltok a ki dícséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.” (2 Sám 22, 1-4)

Az Újszövetségben, Pál apostol, amikor a zsidó nép pusztai vándorlásáról ír, magát az Úr Jézus Krisztust nevezi kősziklának. (1 Kor 10, 3-4)

„És mindnyájan egy lelki eledelt ettek, és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából amely követi vala őket: e kőszikla pedig a Krisztus volt.”

Olvassuk el még egyszer: „ittak a lelki kősziklából”! Véletlen talán, hogy Jézus, a következőket mondta, a samáriai asszonynak, Jákób kútjánál?

„… Mindaz a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik. Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik, hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” (Ján 4, 13-14)

Jézus, Jeruzsálemben, a lombsátor ünnep utolsó napján, amikor a hivatalos papság, a nép előtt, liturgikusan megáldotta Izrael ivóvizét, felállt és így kiáltott:

„… Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Ján 7, 37-38)

Jézus Krisztus itt, az évszázadokkal korábban élt, és az Izrael szerte jól ismert, hatalmas Ézsaiás próféta soraira hivatkozott, amikor így fogalmazott: „a mint az írás mondotta”.

„És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint a vízforrás, a melynek vize el nem fogy.” (Ézs 59, 11)

Az Írás szerinti kőszikla tehát, megszemélyesítve, az Úr, Aki vezérlő, szabadító, élő vizet adó örök forrás, Aki ínség idején képes a lelket megelégíteni, és a talpon maradás érdekében, képes a csontot is megerősíteni. A fentiek összefoglalásaként bátran kijelenthetjük, hogy az Újszövetségbeli Úr, és a kőszikla nem más, mint maga az Úr Jézus Krisztus. A következő Igéket Máté evangéliumából idézzük:

„Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! Megyen be a mennyek országába, hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben próféltáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kősziklára építette az ő házát. És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát. És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, és összeomlott, és nagy lett annak romlása.” (Mt 7, 21-27)

Jézus Krisztus e beszédében kemény szavakkal választja szét a vallásoskodó, ájtatoskodó, kegyeskedő, bűneikben élő, körmeneteken, vallási ünnepeken mégis bűnbánó képpel megjelenő, színlelésből mások előtt hosszan imádkozó, önmagukat hívőként mutogató, soha meg nem igazult, hamis keresztyéneket, azoktól, akik az Úr Jézus Krisztus előtt valóban megvallották és megbánták bűneiket, megtértek, megkeresztelkedtek és megigazultan újjászülettek, Isten akarata szerint. Olvastuk: csak az megy be a mennyek országába, „a ki cselekszi” a mennyei Atyja akaratát. – mondta Jézus Krisztus. Aki hallgatja az Úr Jézus Krisztus beszédeit, de az abban foglaltakat nem cselekszi meg, hasonlatos a bolond emberhez, akinek hamar összeomlik a háza, és lesz nagy romlása, mert fövenyre, tengerparti homokra, nem szilárd talajra építette a házát.

Mást mond Urunk azokról, akiknek a megigazult szívében, már a Szentlélek lakik. Őket ahhoz a bölcs emberhez hasonlítja, aki nem a laza homokra, hanem a kősziklára építette házát.

Izraelben szokás volt, hogy a ház alapjának készítésekor olyan mélyre ástak le a homokba, hogy elérjék az alatta lévő kemény, sziklás talajt, ilyenkor a házat valóban kősziklára építették. Inkább többet fáradoztak, de mindenképpen megérte, mert legalább stabil alapokon állt a ház, s nem kellett félni, amikor „ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert a kősziklára építtetett.”

Mesélte egy Amerikában élő testvérünk, hogy megfigyelte a városukban (Denverben) folyó építkezéseket. Ott hatalmas felhőkarcolókat építenek. Először is, a bámészkodók szeme elől elkerítik az építési területet. Azután hónapokon át jönnek, mennek a teherautók, kamionok és az erőgépek, de az építményből még mindig nem látszik semmi. Alapoznak, és alapoznak. Olyan stabil alapot kell készíteniük, hogy a ház meg ne süllyedjen, el ne dőljön, egyszóval össze ne omoljon, sem földrengéstől, sem egyéb természeti csapástól. És láss csodát, amikor „kibújik” a föld alól az építkezés, szinte csak egy röpke idő, és készen áll máris a hatalmas épület. Náluk ilyen nagy dolog az alapozás, ilyen fontos, hogy milyen alapon áll a ház.

Mit ígér az Úr Jézus Krisztus? Hogy amíg a fövenyre építkező, bolond ember háza hamar összedől, a kősziklára építő, bölcs ember háza, ugyanazoktól a házszaggató erőktől, nem dől össze. Aki az Úr Jézusra alapozza az életét, akinek az Úr Jézus a fundamentuma, az megmarad, akinek nem, az sokszor már az első fuvallattól elvész. Idézzünk egy rövid, de annál jelentőségteljesebb Igét, a Példabeszédek könyvéből!

„A mint a forgószél ráfuvall, már oda van az istentelen, az igaznak pedig örökké való fundamentoma van.” (Péld 10, 25)

Élt a szomszédunkban egy középkorú, gazdag kereskedő. Egyszer megmutatta az egyik hatalmas raktárát, ahol vagonszámra állt, rakodólapokon, a zsákokban tárolt só. (Az árufajtát tanításunkban megmásítottuk.) Minden pénzét ebbe fektette, sőt, még nagyobb hitelt is vett fel a bankoktól, mert biztos helyről tudja, hogy hamarosan sóhiány lesz az országban, mondása szerint: mindjárt itt a „sómizéria.” Olyan drága lesz a só, mint az arany. Ekkor ő előjön, és a készletét majd, „viszik, mint a cukrot”. Úgy meggazdagodik, hogy azt sem tudja, mit kezdjen a sok pénzével. Sajnos nem jött be a számítása. Különféle külgazdasági okok, és belföldi értékesítési nehézségek miatt, a só ára, ahelyett, hogy emelkedett volna, váratlanul jelentősen úgy lecsökkent, hogy remény sem látszódott arra, hogy valaha is visszaemelkedik, legalább a régi szintre. Egyik reggel meghallottuk, hogy szomszédunk idegileg úgy megroppant, hogy önkezével vetett véget életének, saját padlásán. Sorsa visszafordíthatatlan, Istentelenül halt meg, elvitte őt az első forgószél. Életét nem a kősziklára alapozta.

Vizsgáljuk meg most az Úr Jézus példázatát egy másik szempontból is! Azt már láttuk, hogy mit ígér a bölcs házépítőknek. Lássuk, mit nem ígér! Nem ígéri, hogy a környezetében nem lesz szakadó, ömlő, viharos eső. Nem ígéri, hogy ahol a háza van, nem önt ki a folyó, elkerüli házát az árvíz, vagy a pusztító szökőár. Nem ígér szélcsendet az Úr, sőt elmondja, hogy a szelek vadul támadják majd házát, döngetik, fel akarják borítani, tépik a tetejét. Azaz a hívő keresztyén se számoljon azzal, hogy majd őt nem érik bajok, az ő életében nem lesznek gondok, őt nem érinti egy gazdasági válság, ő nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy elveszíti az állását, hogy kirabolják, vagy őt meg sem érintheti egy betegség, egy haláleset. De ő nem roppan össze ezektől a bajoktól, neki van támasza, vigasztalója, helyreállítója, Kősziklája.

Szeretett Testvérünk! Ha a lelki Kőszikla az életed alapja, ne félj! Az Írás mondja: az Úr szolgája „Ha elesik is, nem terűl el, mert az Úr támogatja kezével.” (37. Zsolt 24)