Kedves Testvérünk!

Tudjuk, hogy Salamon király uralkodását követően Izrael kettészakadt. Egy idő elteltével az északi országrészt elfoglalták az asszírok, a déli országrészt pedig a káldeusok. Ez utóbbiak Nabukonodozor vezetésével, nem csupán megszállták ezt az országrészt (Júdeát), hanem lerombolták annak fővárosát (Jeruzsálemet), azon belül a zsidók legszentebb helyét, a templomot is. Magukkal vitték a templom kincseit, és magukkal hurcoltak több ezer zsidó foglyot Babilonba. Az elhurcoltak között volt a királyi vérből való, nemesi származású fiatalember, Dániel is, akit néhány társával együtt arra szemeltek ki, hogy majd egyszer a királyi palota szolgálatába állnak. Ezért megkülönböztetett bánásmódban részesültek, megtanították őket a káldeusok nyelvére, de mindenféle tudományra és bölcsességre is tanították őket, úgyhogy néhány év után már a babiloni bölcsek közé tartoztak.

„És Nabukodonozor uralkodásának második esztendejében álmokat láta Nabukodonozor, és nyugtalan lőn az ő lelke, és álma félbeszakadt. És mondá a király, hogy hívjanak írástudókat, varázslókat, bűbájosokat és Káldeusokat, hogy fejtsék meg a királynak az ő álmait; és bemenének azok, és állának a király elé. És monda nékik a király: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem megtudni az álmot. És mondák a Káldeusok a királynak sziriai nyelven: Király, örökké élj! mondd meg az álmot a te szolgáidnak, és megjelentjük az értelmét.” (Dán 2, 1-4)

Nabukonodozor arra gondolt, hogy amennyiben elárulja, hogy mit álmodott, ezek a bölcsek azt mondanak neki, amit akarnak, félrevezethetik, esetleg szándékosan be is csaphatják őt. Igazából úgy győződhetne meg tudásukról és szándékaikról, ha előbb a bölcsek megmondanák, hogy mi volt az ő álma.

„… Ha tehát meg nem mondjátok nékem az álmot és annak értelmét, darabokra tépettek, és a ti házaitok szemétdombokká tétetnek. Ha pedig az álmot és annak értelmét megjelentitek: ajándékokat, jutalmat és nagy tisztességet vesztek tőlem; ezért az álmot és annak értelmét jelentsétek meg nékem.” (Dán 2, 5-6)

„Felelének a Káldeusok a királynak, és mondák: Nincs ember a földön, a ki a király dolgát megjelenthesse: mivelhogy bármilyen nagy és hatalmas király sem kívánt még egyetlen írástudótól, varázslótól és Káldeustól sem ilyen dolgot. Mert a dolog, a mit a király kíván, igen nehéz, és nincs más, a ki azt megjelenthesse a király előtt, hanemha az istenek, a kik nem lakoznak együtt az emberekkel.” (Dán 2, 10-11)

A királyt, aki Babilonban élet-halál ura volt, úgy elöntötte a méreg, hogy megparancsolta a bölcsek azonnali kivégzését. Ennek a megtorlásnak nyilván Dániel és társai is áldozatul estek volna. Sikerült elintéznie, hogy a király elé járulhasson, és kérte a királyt, hogy adjon részére egy kis időt, és ő megmondja a királynak, hogy mit álmodott, és mi annak a jelentése. A király, Dániel szavára elhalasztotta a bölcsek kivégzését.

„Ekkor Dániel haza méne, és elmondá e dolgot Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az ő társainak: Hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot e titok végett, hogy el ne veszszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt. Akkor Dánielnek megjelenteték az a titok éjjeli látásban.” (Dán 2, 17-19)

Dániel nagyon jól tudta, hogy a király kérésének teljesítése, miszerint az álom értelmének megfejtése mellett, azt is meg kell mondaniuk, hogy mit álmodott, emberileg lehetetlen. Ezért fordult Ábrahám, Izsák és Jákób Istenéhez. Bízott abban, hogy Atyái Istene, minden titok ismerője, a segítségére siet. És nem is csalódott, éjjeli látomásban megkapta, hogy mit álmodott a király, és mi az álom jelentése.

„… Áldá akkor Dániel az egek Istenét. Szóla Dániel, és monda: Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké: mert övé a bölcseség és az erő. És ő változtatja meg az időket és az időknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat; ád bölcseséget a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek. Ő jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja mi van a setétségben; és világosság lakozik vele! Néked adok hálát, atyáimnak Istene, és dicsérlek én téged, hogy bölcseséget és erőt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, a mit kértünk tőled; mert a király dolgát megjelentetted nékünk!” (Dán 2, 19-23)

Dániel újabb engedélyt kér, hogy a király elé járulhasson. A király fogadta őt, és ha eleinte kétkedik is, de kíváncsian várta, hogy vajon mit mond neki ez a fiatal bölcs.

„… A titkot, a melyről a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak; De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt: Néked, oh király! gondolataid támadtak a te ágyadban a felől, hogy mik lesznek ez után, és a ki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz. Nékem pedig ez a titok nem bölcseségből, a mely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak és te megértsed a te szívednek gondolatait.” (Dán 2, 27-30)

Az uralkodóknak általában nagy gondja, hogy mi történik azután, ha meghalnak. Ki örökli a királyságot, s az hogyan sáfárkodik majd? Darabokra szakad-e a nagy igyekezettel, sok háborúval felépített birodalma, vagy esetleg tovább erősödik? Megbecsült lesz-e, fennmarad-e az ő neve az utódok körében, vagy csupán a porba íródva örökre a feledés homályába merül? És egyáltalán, támad-e még más birodalom ő utána? Vége lesz-e egyszer a történelemnek, s ha igen, milyenek lesznek az utolsó napok, mi történik majd az utolsó napokban? Ezeken töprengett a király. Dániel elmondta, hogy ezeket a dolgokat emberek, legyenek azok akármilyen okosak is, előre nem láthatják. Ezek titkok. „De van Isten az égben, a ki a titkokat megjelenti;…” És Isten úgy döntött, hogy ezeket a titkokat Nabukodonozor királynak, megjelenti. (És így nekünk is, hogy el tudjunk igazodni a történelemben. Dicsőség Istennek!)

„Te látád, oh király, és ímé egy nagy kép; ez a kép, mely hatalmas vala és kiváló az ő fényessége, előtted áll vala, és az ábrázata rettenetes volt. Annak az álló képnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből, Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának. Nézed vala, a míg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az álló képet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat. Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, a mely leüté az álló képet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet. Ez az álom,…” (Dán 2, 31-36)

A király egy hatalmas állóképet, egy hatalmas szobrot látott, amelynek nagy volt a fényessége, „és az ábrázata rettenetes volt.” Különös szobor lehetett, miután különféle anyagok alkották. Feje színaranyból készült, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből, lábszárai vasból, míg lábfejei vasból és cserépből (agyagból, sárból) készültek. Egyáltalán nem állhatott stabilan, kiegyensúlyozottan ez a szobor. Eléggé ingatag lehetett, sőt egyenesen a feldőlés fenyegette, hiszen a nehezebb fajsúlyú anyagok mind felül, amíg a könnyebb anyagok mind alul helyezkedtek el. Ugyanígy látható, hogy fentről lefelé haladva, egyre értéktelenebbek azok az anyagok, amikből a szobor készült. Amíg a fejet színarany, a lábfejeket már csak cserépanyag alkotja. Különös szobor volt.

Egyszercsak, anélkül, hogy azt emberi kéz érintette volna, jött egy nagy kő, vagy szikladarab, és ledöntötte ezt az iszonyatos ábrázatú szobrot. „Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak.” A kő pedig egy olyan nagy heggyé növekedett, hogy betöltötte az egész földet. Gondolhatjuk, mit érezhetett a király. Igen, ezt láttam amikor feküdtem az ágyamon, és azon gondolkodtam, mi lesz ezután és „… mi lészen az utolsó napokban.” Igen, pontosan ezt láttam. De mi lehet ennek a jelentése?

„… oh király! királyok királya,… Te vagy az arany-fej. És utánad más birodalom támad, alábbvaló mint te; és egy másik, egy harmadik birodalom, rézből való, a mely az egész földön uralkodik. A negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas; mert miként a vas széttör és összezúz mindent; bizony mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja. Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejéből, a mint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel. És hogy a lába ujjai részint vas, részint cserép: az a birodalom részint erős, részint pedig törékeny lesz. Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.” (Dán 2, 37-43)

Dániel elmondta a királynak, hogy az ő birodalma után tovább halad a történelem, újabb és újabb birodalmak jönnek. Némelyik erősebb és hatalmasabb lesz, mint az övé volt, azonban Isten kijelentése szerint, az idő előrehaladtával, ezek a birodalmak Isten megítélése szerint egyre értéktelenebbek, egyre alábbvalóak lesznek. Ha Babilon volt az arany, az utolsó napokban fennálló, már csak annyit ér Isten szemében, mint a cserép, mint az agyag, vagy mint a sár. Ezt az utolsó birodalmat, amelyet különböző népek alkotnak majd, az erő és a törékenység egyaránt jellemzi majd.

Mai történelmi ismereteinkkel tisztán láthatjuk, hogy a babiloni (arany) birodalmat, röviddel Nabukodonozor halála után, a méd-perzsa (ezüst) birodalom követte, amely még Dániel életében leigázta a káldeusokat, elfoglalta a bevehetetlennek tartott Babilont is. (Az elhurcolt zsidó foglyok ebben az időszakban térhettek vissza hazájukba.) Ezt a perzsa dominanciával uralkodó birodalmat hódította meg macedóniai Nagy Sándor, azaz következett a görög (réz) birodalom. A görögöket később a rómaiak igázták le, akiket keménységük és fegyvereik anyaga miatt vas-ként mutat be a látomás szerinti szobor. Ez a birodalom mint ismeretes, a történelem folyamán vallási okok miatt, Róma és Bizánc központtal, kettészakadt. Egy világkorszak lezárásaként, hátra van még egy utolsó birodalom színre lépése. Ez, mint olvashattuk, a vas keménységével és az agyag (sár) értéktelenségével rendelkezik majd. Népek szövetségéből álló, társadalmilag és erkölcsileg teljesen degenerálódott, kimondottan bukásra ítélt birodalom lesz. Kibontakozása már napjaink történelme. A birodalom vezetése az utolsó napokban egy több főből álló csoport (több király) kezében összpontosul majd.

„És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké. Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lészen; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme.” (Dán 2, 44-45)

Ha az emberek az utolsó idők próféciáiról hallanak, csak mosolyognak. Bűneik miatt olyan távolra szakadtak már Istentől, olyan nagy a lemaradásuk, hogy számukra Isten Igéi már átláthatatlanok és miután saját ideológiákat állítottak fel maguknak, Isten kijelentései már nem is érdeklik őket. Ha azt mondjuk, hogy napjainkban az utolsó olyan emberek vezette birodalom kialakulásának lehetünk éppen szemtanúi, ami után már nem jön újabb, nem hiszik el. Meg sem hallják. Utána nézni, utána olvasni, erről elbeszélgetni pedig restek, sőt ha nem is mondják ki, de megvetik azokat akik ilyen „maradi” elméletekkel foglalkoznak. Mégis azt kell mondanunk, nekünk van igazunk, akik elfogadjuk Isten Igéit. A Biblia írásai, mint azt fentebb olvashattuk, igazolják, hogy a világtörténelem Isten kijelentései szerint halad, a szálakat Ő tartja a kezében. Azokat, akik a kijelentésektől elfordítják a fülüket hamarosan nagy meglepetés éri. „Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz érintése nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg… a mi majd ezután lészen;”

Eljön az a pillanat, amikor a Teremtő Isten úgy gondolja, hogy mint az özönvíz idejében, ismét be kell avatkoznia az emberiség történelmébe. Emberi segítség nélkül Ő maga rombolja majd le a régi birodalmak maradványait, és az éppen fennálló utolsó birodalmat is, annak összes társadalmi, gazdasági, ideológiai, kulturális, vallási stb. hagyományaival, értékrendjével együtt. Mivel azokban semmiféle értéket nem talál, azokból semmit nem kíván átmenteni egy új világkorszakra. „… és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak.”

Bizonyára sejtjük már, hogy a kő, amely végleg megsemmisíti mindazt amit az emberiség addig büszkén vállalt és magáénak tudott, nem más, mint maga az Úr Jézus Krisztus. Eljövetelével egy csapásra véget vet annak a világkorszaknak, amely világkorszakból már teljesen kiszorult az Isteni akarat, amelyben az emberiség Isten szeretetét megvetve, Istent megtagadva, az utolsó napokra mérhetetlenül gonosszá vált. Hagyta magát félrevezetni, és ostoba módon inkább az ördögre hallgatott, és az ördög igájába hajtotta a fejét.

Emlékezzünk, hogyan olvastuk! „És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át.” Az Úr Jézus Krisztus megalapítja a földön a Békebirodalmat, („… nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet.”) és személyes jelenlétével Jeruzsálemből, hatalmas királyként kormányozza majd birodalmát. Ez a birodalom soha meg nem romlik és más népre soha át nem száll. Dániel mindebből nyilván csak annyit mondott el a királynak, amennyit a kijelentésből megtudott. Ő még nem említhette Jézus Krisztus személyét, ő egyelőre csak azt tudhatta, hogy lesz egyszer egy kő (-szikla).

„Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Istenetek, ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot! Akkor a király fölmagasztalá Dánielt, és sok nagy ajándékot ada néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek előljárójává tevé őt. Dániel pedig a király udvarában vala.” (Dán 2, 47-49)

Huszonöt évvel később, Babilóniában, Dánielnek is támadtak látomásai a fekvőhelyén. Látta, hogy négy állat jön fel a tengerből. Az első olyan volt, mint az oroszlán, a második medvéhez, a harmadik pedig párduchoz hasonlított.

„Ezek után látám éjszakai látásokban, és ímé, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkivül erős; nagy vasfogai valának, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözék mindazoktól az állatoktól, a melyek előtte valának, és tíz szarva vala néki.” (Dán 7, 7)

„… bizonyosat kívánék tudni a negyedik állat felől, a mely különbözék mindamazoktól, és rendkivül rettenetes vala;…” (Dán 7, 19)

„… A negyedik állat negyedik ország (birodalom) lesz e földön, a mely különb lesz minden országnál, és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt. A tíz szarv pedig ez: Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánok, és az különb lesz mint az előbbiek… És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; …De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elveszszen. Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének; az ő országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik.” (Dán 7, 23-27)

Nabukodonozorhoz hasonlóan Dániel is a végidőkről kapott kijelentést. Ő állatok képében látta a birodalmakat, akik törnek, zúznak, pusztítanak, ölnek. Ha a Dániel könyve 7. részét áttanulmányozzuk, hosszas leírást találunk az állatok külső megjelenéséről és jelleméről is. Ezek tüzetesebb vizsgálata arra alkalmas, hogy méginkább felismerjük mindazokat a birodalmakat, amelyekről már a király látomásánál szóltunk. Dánielt leginkább az utolsó állat érdekelte. Saját látomásában is meggyőződhet arról, hogy az utolsó időben tíz király kezében összpontosul majd a hatalom, de mégis lesz egy, aki még őket is felülmúlva, immár istenként emeli magát mindenek fölé (a Jelenések könyve szerinti Fenevad). „… De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy… végleg elveszszen. Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének…”

A Dániel részére adott próféciákkal Isten kiegészítette a királyi látomást, az egyes részletek megvilágításával pedig kifejezte az Őhozzá mindvégig hűséges Dániel iránti szeretetét. Próféciáival egyben útmutatást adott mindazoknak is, akik majd a végidőkben élnek és szeretnék megérteni a körülöttük zajló eseményeket, illetve érdeklődnek Teremtő Istenük üdvterve iránt.

Szeretett Testvérünk!

Ne feledd, Dániel sokat imádkozott azért, hogy, megérthesse Istenünk titkait! Ez a lehetőség számodra is nyitva áll. Kérdd az Úr Jézus Krisztust, hogy te is minél jobban el tudj igazodni napjaink eseményeiben, jelentse ki számodra az eljövendő eseményeket a Szentlélek által!