Kedves Testvérünk!

Amikor a „három királyok”-ról hallunk, minden bizonnyal Gáspár, Menyhért, Boldizsár jut eszünkbe, azok a „királyok”, akik a messze földről érkeztek, hogy Betlehemben megláthassák és megajándékozhassák Izráel újszülött királyát, a csecsemő Jézust. Igaz, hogy ezek a „három királyok” nem is voltak királyok, és a nevüket még csak nem is említi a Biblia, mégis tudjuk, hogy kik ők, és hogy életük során egy adott alkalommal mit cselekedtek. Mi most három olyan királyról szeretnénk írni, akik közül kettőt a Bibliából ismerhetünk, egyiküket pedig a közelmúlt történelméből. Mindhármuk életében találtunk egy olyan közös mozzanatot, amely úgy köti őket össze, mint az említett „három királyokat”. Ha személyes kapcsolatban nem is álltak egymással, hiszen időben ugyancsak távol éltek egymástól, valahol valamit egyszer egyformán cselekedtek és egyformán gondoltak. Ez fűzi őket egybe, ebben áll egymással való hasonlatosságuk, sőt emiatt alakult úgy a sorsuk, ahogy alakult. Mutatkozzanak be most ők maguk, hogy azután a sorsukkal kapcsolatos végkifejletet a Bibliából ismerhessük meg, illetve szem-és fültanúként mi írhassuk le saját ismereteink alapján. Szólaljon meg először az a személy, aki hármuk közül a legrégebben élt, és saját korának tagadhatatlanul a leghatalmasabb uralkodója volt! Álljon előttünk most a nagy király!

Nabukodonozor vagyok, a világ leghatalmasabb királya. Nagyságom az égig ér, hatalmam a föld határáig. A káldeusok nagy királyának Nabopalasssszarnak a fia vagyok. A hatalmas babilóniai birodalom építését már apám megkezdte, de az én uralkodásom ideje alatt lett belőle a világ leggazdagabb és legfélelmetesebb, legnagyobb birodalma. Még csak koronaherceg voltam, de már akkor megvertem Nékó egyiptomi fáraó hadseregét az Eufrátesz melletti Karkemisnél (Kr.e. 605-ben), és addig üldöztem, amíg mind egy szálig le nem mészároltam őket. Az új fáraó seregét is tönkrezúztam, ennek következtében Egyiptom soha többé nem tehette be a lábát Ázsiába. Szíriát és Palesztinát (Izráelt) is elfoglaltam. Jeruzsálemben leromboltam a zsidók híres királyának, Salamonnak a templomát is, elhoztam a templom valamennyi kincsét, és tízezrével hoztam onnan foglyokat magammal (Kr.e. 587-ben). Tirusz királyát is legyőztem. Senki nem tudott ellenállni hódításaimnak. Olyan fővárost építettem népemnek, hogy az egész világ csodálhatta. Babilonban több százezren laknak. Huszonöt kapuja van, nyolc temploma, az egész olyan, mint egy kész meseváros. Kettős fallal vettem körül, védőbástyái százötven méter magasak, csak a külső fal építéséhez több mint százhatvanmillió égetett agyagtéglát használtam fel. A belső kapukat mázas cseréppel díszítettem. De építettem egy kőhidat is az Eufráteszre, olyan kőhidat, amilyet még senki, soha nem épített, és megszabályoztam ezt a nagy folyót, gátakat építettem mellé, hogy soha ne önthesse el áradásával a várost. Méd feleségemnek pedig, hogy ne legyen honvágya, a zagroszi hegyek és erdők mintájára függőkerteket építettem. Ezeknek is csodájára jár az egész világ! Láthatjátok, egész királyságom egy hatalmas uralkodó nagyszerű alkotása!

Íme, a második király!

I. Heródes Agrippa, Nagy Heródes unokája, Galilea negyedesfejedelme, Palesztina (Izráel) királya vagyok. Származásom és méltán megszerzett hatalmam és gazdagságom feljogosít arra, hogy a legnagyobbak közé soroljam magam. Edomita családból származom. Nagyapám, Nagy Heródes, Galilea első helytartója volt, majd a zsidók királya lett. Ő építette fel a császár tiszteletére Cezárea városát, de számtalan építészeti remekműve máig látható. Ezek közül is a legszebb a jeruzsálemi templom, amely vetekszik a Salamon király által épített egykori templom monumentalitásával és szépségével. Nagyapám halálát követően az országot a rómaiak három fia között osztották fel. Így lett Arkhelaus: Júdea, Samária és Idumea királya, Antipás: Galilea és Perea királya, apám Fülöp pedig a többi terület királya. A hatalmat tőle örököltem (Kr.u. 37-ben), de kiváló politikus lévén három éve (Kr.u. 41-ben) megszereztem végre nagyapám, Nagy Heródes egész birodalmát, így én is egész Palesztina királya lehetek. Szándékomban áll birodalmam további megerősítése, Jelenleg Tirusz és Szidónia iránt táplálok ellenséges érzéseket, de az országomon belüli széthúzásokat és lázadásokat sem tűröm, valamennyi lázadóval, legyen az akár vallási felforgató is, kegyetlenül leszámolok. Alattvalóim megfelelően hűségesek, szeretnek és nagyra becsülnek, csúsznak-másznak előttem, megkapom tőlük az elvárt tiszteletet és a kiérdemelt dicsőséget.

Íme, a harmadik király!

1922-ben születtem Jeruzsálemben, orosz zsidó bevándorlók gyermekeként, a nevem Jichák Rabin. 73 éves vagyok, a Munkapárt elnöke, egyben Izráel miniszterelnöke. Iskoláim után hosszú éveket töltöttem a hadseregben. Az államalapítást követő 1948-as háborúban megkaptam a Függetlenségi Háború Hőse kitüntetést, majd hamarosan egy katonai brigád parancsnoka lettem, később a közép-és dél-izráeli csapatok hadműveleti parancsnokaként harcolhattam Izráelért. Az 1967-es dicsőséges Hatnapos Háborúban már az egész hadsereg főparancsnokaként vettem részt. A háború után diplomáciai pályára léptem, dolgoztam az USA-ban is, mint hazám nagykövete, de miután itthon beléptem a Munkapártba, parlamenti képviselő, majd miniszter lettem Golda Meir kormányában. A Jom Kippuri Háborút követően, Meir asszony lemondása után én lettem Izráel állam miniszterelnöke. Mivel legfontosabb feladatomnak mindig azt tartottam, hogy országunkban béke legyen, azonnal megkezdtem a szomszédos arab országokkal – akár területi engedményekért is cserében – a béketárgyalásokat. Ezek a tárgyalások szépen haladtak előre. Sajnos időközben Jasszer Arafat vezetésével megalakult hazánkban egy kifejezetten Izráel ellenes terrorista szervezet, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ), így mostmár egy komoly belső ellenséggel is számolhattunk. Családi problémáim miatt ugyan fel kellett adnom a miniszterelnöki posztomat, de hazám iránt érzett odaadó szeretetemet soha. 1987-ben kitört a palesztin felkelés, az Intifáda. Ekkor hadügyminiszter voltam, a harc helyett mégis a béketárgyalások híveként ismerhettek. Azt szerettem volna, ha a palesztinok egy hiteles vezetéssel kormányt alakítanak, amellyel mostmár terrorfenyegetettség nélkül tárgyalhatnánk a békéről. 15 év után sikerült újra a Munkapárt élére állnom és megnyerve a választásokat újra én lettem, másodszor is, az ország miniszterelnöke. Simon Perez külügyminiszterrel, azonnal hozzáláttunk Izráel és a szomszédos arab államok közötti végleges békekötés feltételeinek kidolgozásához, illetve egy békeszerződés tető alá hozásához Jasszer Arafattal, a PFSZ vezetőjével. Sajnos ez utóbbit a hazai szélsőséges nacionalisták nem nézték jó szemmel, ők a PFSZ-szel történő béketárgyalások helyett inkább a szervezet elleni totális leszámolás hívei voltak. Ennek ellenére az Arafatnak megelőlegezett bizalom látványos eredményeket hozott: Megalakult a Palesztin Autonómia, 1994-ben pedig megszületett a békekötés Jordániával, sőt az Izraelt eddig blokád alatt tartó országok egymás után ismerték el és létesítettek diplomáciai kapcsolatokat országunkkal. Felbecsülhetetlenül nagy eredménynek tartom és egyben álmaim beteljesülésének, hogy Jasszer Arafat és munkatársam Simon Perez, velem együtt vehette át 1994-ben a Béke Nobel-díjat. Sikerült elhoznom tehát a békét Izráelnek, munkálkodásom eredményeként végre békességben élhetnek Izráel fiai.

Íme, a három király! Szándékosan saját magukkal mondattuk el dolgaikat, hogy megfigyelhessük, hogyan élték meg a velük történteket, hogyan látták helyzetüket. A sorrendet meghagyva térjünk most vissza királyságukhoz!

Kétség sem fér Nabukodonozor hatalmához, mint hódítóhoz, mint uralkodóhoz. És egyszercsak a rettenthetetlen nagy király kapott egy álmot. A babilóniai bölcsek nem tudták megfejteni a király álmát, erre egyedül Dániel, a fogságában lévő zsidó próféta volt csak képes. Nézzük, mit látott álmában a király, és mit mondott az álom jelentéséről neki Dániel!

A király egy hatalmas fát látott álmában. Nagy volt a fa és erős, magassága az égig ért, és még a föld széléről is látható volt. Levelei szépek voltak és gyümölcse sok, róla evett minden élő. És ímé: egy Vigyázó és Szent szállt le az égből, és így szólt: Vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az ő ágairól! De gyökerét hagyjátok meg a földben, és láncokba verve égi harmattal öntözzétek, és a barmokkal együtt legelje a föld füvét. Emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék neki, és hét idő múljék el így felette. A Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és akinek akarja, annak adja azt.

Dániel tudta, hogy az életével játszik, ha elmondja az álom jelentését, de erőt vett magán és így szólt a királyhoz:

„… Uram, az álom szálljon a te gyűlölőidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre! A fa, a melyet láttál… Te vagy az, oh király… Hogy pedig láta a király Vigyázót és Szentet leszállani az égből, és azt mondá: Vágjátok le a fát és pusztítsátok el azt; de gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és vas és ércz lánczokba verve a mező füvén, és égi harmattal öntöztessék és a mezei barmokkal legyen része, a míg hét idő múlik el felette; Ez a jelentése, oh király, és a felséges Isten végezése ez, a mely bekövetkezik az én uramra, a királyra, És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a te lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és égi harmattal öntöznek téged, és hét idő múlik el feletted, mígnem megérted, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja. Hogy pedig mondák, hogy a fa gyökereinek törzsökét hagyják meg: országod megmarad néked, mihelyest megismered, hogy az Ég uralkodik.” (Dán 4, 16-17, 19, 20-23)

Tizenkét hónap múlva a nagy király, palotája egyik teraszáról egy alkalommal széttekintett, és látva csodálatos városát, erős falait, bevehetetlen erődítményeit, érckapuit, szebbnél szebb templomait, lakóépületeit, ékes palotáit, utánozhatatlan függőkertjeit, elégedetten szólalt meg:

„… Nem ez-é ama nagy Babilon, a melyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére? Még a szó a király szájában volt, a mikor szózat szálla le az égből: Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled. És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és hét idő múlik el feletted, a míg megesméred, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja. Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték, és füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntözteték az ő teste, mígnem szőre megnöve, mint a saskeselyű tolla, és körmei, mint a madarakéi.” (Dán 4, 27-30)

Hét év telt így el. Fejezzük be Nabukodonozor történetét később elmondott saját szavaival!

„És az idő elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges Istent, és dícsérém és dicsőítém az örökké élőt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről-nemzedékre áll. És a föld minden lakosa olyan mint a semmi; és az ő akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, a ki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél? Abban az időben visszatére hozzám az én értelmem, és országom dicsőségére az én ékességem, és méltóságom is visszatére hozzám, és az én tanácsosaim és főembereim fölkeresének engem, és visszahelyeztettem az én országomba, és rendkívüli nagyság adatott nékem. Most _azért_én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, a kik kevélységben járnak, megalázhatja.” (Dán 4, 31-34)

Térjünk vissza most I. Heródes Agrippa, Nagy Heródes unokája történetéhez! Hatalmát jórészt származásának köszönhette, de hozzájárult ahhoz kifejezetten jó politikai érzéke, Rómával ápolt kapcsolata, és nem utolsósorban keménykezűsége. Mit is mondott az ország belbiztonságával kapcsolatban? „… az országomon belüli széthúzásokat és lázadásokat sem tűröm, valamennyi lázadóval, legyen az akár vallási felforgató is, kegyetlenül leszámolok.” Nem említette, de mi a Bibliából tudjuk róla, hogy:

„… elkezde kegyetlenkedni némelyekkel, a gyülekezetből valók közül. Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel. És látván, hogy ez tetszik a zsidóknak, föltette magában, hogy elfogatja Pétert is… Kit el is fogatván, tömlöczbe veté… Heródes pedig mikor előkérte őt és nem találta (mivel az Úr angyala éjszaka kiszabadította Pétert), kivallatván az őröket, parancsolá, hogy kivégeztessenek…” (Apcsel 12, 1-4, 19)

I. Heródes Agrippa király azzal sem dicsekedett, hogy az ő nagyapja volt az a személy, aki Betlehem környékén hatalomféltésből kiirttatott minden kétesztendős, és attól fiatalabb fiúgyermeket (Mt 2, 16), hogy elpusztítsa Izráel újszülött Messiását, Isten Fiát. De arról sem számolt be, hogy egyik nagybátyja (Antipás) fejeztette le Keresztelő Jánost, egyben ez a nagybátyja játszotta Poncius Pilátus kezére Jézus Krisztust.

„Heródes pedig ellenséges indulattal vala a tirusiak és sidoniak iránt; de azok egyakarattal eljövének ő hozzá, és Blástust, a király kamarását megnyervén, békességet kérének, mivelhogy az ő tartományuk a királyéból élelmeztetik vala. Egy kitűzött napon pedig Heródes királyi ruhájába felöltözve és székibe ülve nyilvánosan szóla hozzájuk. A nép pedig felkiálta: Isten szava ez és nem emberé. És azonnal megveré őt az Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsőséget; és a férgektől megemésztetvén, meghala.” (Apcsel 12, 20-23)

Ezekután lássuk, mi történt Jichák Rabinnal! Hogyan hangzottak utolsó mondatai, amit a bemutatkozáskor mondott? „Felbecsülhetetlenül nagy eredménynek tartom és egyben álmaim beteljesülésének, hogy Jasszer Arafat és munkatársam Simon Perez, velem együtt vehette át 1994-ben a Nobel Békedíjat. Sikerült elhoznom tehát a békét Izráelnek, munkálkodásom eredményeként végre békességben élhetnek Izráel fiai.”

A rabini külpolitika megítélése – mint olvashattuk – nem volt egységes Izráelben. Az ellenzéki pártok az Arafattal történő különféle megállapodásokat még úgy-ahogy elfogadták volna, de azt, hogy Rabin, cserében a békéért át akarja engedni Szíriának a Golán fennsíkot, már a teljes jobboldal elutasította. A belpolitikai feszültség csúcspontján, 1995. november 4-én Rabin Munkapártja kétszázezer fős, hatalmas békedemonstrációt tartott Tel-Avivban, a rabini politika támogatására. A gyűlést élőben közvetítette az izraeli köztelevízió is. Néhány órával később mi magunk is láthattunk részleteket a felvett anyagból.

Az összejövetel végén egy énekesnő, aki Rabin egyik oldalán állt az emelvényen, a tömeggel együtt elénekelte azt az Izráel-szerte népszerű Békedalt, amelynek a szövegét még a dicsőséges Hatnapos Háborúban írta egy elesett fiatal katona mielőtt meghalt volna, egy fűszállal és saját vérével. Az énekesnő rábírta Rabint, hogy énekeljen vele ő is, holott élete során Rabin soha nem volt hajlandó mások előtt énekelni. Az énekesnő Rabin elé tartotta a szöveget, mire Rabin benyúlt a belső zsebébe, és elővette onnan a dal szövegét. Tehát készült rá, hogy itt és most, ebben az eufórikus hangulatban ő is énekelni fog. A vérrel írott dal lényegében arról szól, hogy ne csak beszélj, ne csak „papolj” a békéről, hanem tégy is érte. A közös éneklés után Rabin, mielőtt lejött volna az emelvényről, odalépett a mikrofonhoz és csak annyit mondott: Én nemcsak „papolok” nektek a békéről, meg is fogom azt nektek teremteni. Ezután a miniszterelnök a gépkocsijához tartott, amikor egy vallási fanatikus több lövéssel megsebesítette. Néhány órával később Jichák Rabin belehalt sérüléseibe.

Bepillantást kaphattunk három király életébe, életük egy-egy rövidke szakaszába. Nabukodonozor saját érdemének tartotta sikereit, öntelt lett és felfuvalkodott. Úgy gondolta tőle már nincs nagyobb hatalmasság, nincs nagyobb úr, elégedettségében Istennek hitte már magát. Bár kapott egy álombeli intelmet, de annak kijelentéseit dölyfösségében félresöpörte, gondolatai máshol jártak. Isten ugyan megkegyelmezett neki, meghagyta az életét, de csúfosan megalázta. Meg kellett tanulnia a leckét. Megalázottságban töltött hét évnek kellett eltelnie az életéből addig, amíg ki tudta mondani: „… én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, a kik kevélységben járnak, megalázhatja.”

I. Heródes Agrippa hasonló hibába esett, sikerei teljében olyannyira felfuvalkodott, hogy amikor alattvalói istenné kiáltották ki, a legtermészetesebben fogadta szavaikat, méltatásukat nem utasította vissza, és a nyilvánosság előtt „… nem az Istennek adá a dicsőséget; és a férgektől megemésztetvén, meghala.”

Rabin valóban sokat fáradozott azon, hogy a zsidó nép békességben élhessen végre atyái földjén. Tudnia kellett volna viszont, hogy nem csak saját sorsa, de népe békéje is a Teremtő Isten, Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének kezében van. Most minden hatalom mennyen és földön egyaránt az Úr Jézus Krisztusé. Saját személyét és lehetőségeit alaposan túlbecsülte, amikor a közös éneklés után kijelentette: „Én nemcsak „papoltam” nektek a békéről, hanem meg is fogom azt nektek teremteni.” Erre már nem kapott lehetőséget. Túl messzire ment ő is.

Szeretett Testvérünk!

A Jelenések könyvében is lesz egy olyan király (az Antikrisztus, vagy más néven a Fenevad), aki még az iménti három királytól is magasabbra emeli a székét, beül majd a jeruzsálemi templomba, és istenként mutogatja magát. (2. Thessz 2, 4) Bizonyára olvastad már, számára sincs kegyelem. Ő lesz az, „… a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével.” (2. Thessz 2, 8) Soha ne feledd el Teremtő Istenünk örökérvényű kijelentését:

„Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom…” (Ézs 42, 8)