Kikről mondta ezt Jézus Krisztus?

2010 január 10 · 23 perc elolvasni

Kedves Testvérünk!

Mi a megtérésünk óta ugyanazt a Bibliát használjuk. Mondhatjuk, hogy mára már eléggé „romokban hever”, mégsem szeretnénk egy újabbat használatba venni, mivel ez a régi számtalan olyan aláhúzást, félszavas megjegyzést, kiegészítést, dátumot és egyéb számunkra fontos bejegyzést is tartalmaz, amelyeket különféle okok miatt már nem szívesen nélkülöznénk. Gyakran segítenek ezek egy-egy Ige megtalálásában, hiszen tudjuk, hogy valahol ott jobbra fent kell lennie a Zakariás könyvében ennek az éppen keresett Igének, sőt emlékszünk, hogy zöld színű sorkiemelővel van megjelölve, mert akkoriban ilyen színűt használtunk, még oda is írtuk, hogy… És lám megvan a keresett Ige! Találunk olyan húsz évvel korábbi bejegyzést is, az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt, ami így olvasható: ez a zsidó népre vonatkozik. Máshol: ez a Gyülekezetre vonatkozik. Megint máshol: ez a végidőkben élő keresztyénekre vonatkozik, de valamikor áthúztuk és odaírtuk, hogy a zsidó népre vonatkozik, de azt is korrigáltuk, és az utolsó érvényes megjegyzés: a Gyülekezetre vonatkozik. Találunk sok ehhez hasonló bejegyzést, amit soha nem javítottunk át, viszont mai ismereteinkkel már tudjuk, hogy helytelen az akkori bejegyzésünk.

Emlékszel még az etióp kincstárnok történetére?

„… az ő szekerén ül vala, és olvasá Ésaiás prófétát. Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez! Filep azért oda futamodván, hallá, a mint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, a mit olvasol? Ő pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem?… Kérlek téged, kiről mondja ezt a próféta? Magáról-é, vagy más valakiről?” (Apcsel 8, 28-31, 34)

Szeretnénk most az ilyen jellegű eligazodáshoz legalább egy maréknyi segítséget adni azok számára, akik most küzdenek olyan nehézségekkel, mint a kincstárnok, vagy éppen mi a korábbi évek folyamán. A Máté evangéliumából kiválasztottunk egy olyan „Igecsokrot” (Igeszakaszt), amelyben annakidején gyakran mi is csak találgattuk, hogy: kikről mondta ezt Jézus Krisztus, kikről beszélt, esetleg éppen rólunk? Idézzük fel azt a jelenetet, amikor Jézus Krisztus kijőve a jeruzsálemi templomból, tanítványaival az Olajfák hegyén beszélgetett! Ebben az egy beszélgetésben Urunk egy hatalmas, átfogó tanítást adott sok olyan szereplővel, akik kiléte nehézséget jelenthet még a nem „kezdő” hívők számára is.

„És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit. Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik. Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?” (Mt 24, 1-3)

Amikor a tanítványok mutogatták Jézus Krisztusnak a templom impozáns épületeit, szinte az örökkévalóságig megmaradó szilárd és hatalmas, kiválóan illesztett, rendíthetetlennek vélt köveit, Jézus Krisztus azzal csendesítette el lelkesedésüket, hogy szemükre vetette, nem látnak a dolgok mögé. „… Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” Nem látjátok, ti sem látjátok – futhatott át Jézus Krisztus gondolatain, – ti sem ismeritek fel az idők jelét? Ha elvetett engem ez a nép, az Isten népe, nem ismerte fel meglátogatása idejét, és a pogányok kezébe adnak engem, akik megölnek, talán büntetlen maradhat ez a nép? Higgyétek el, itt kő kövön nem marad majd, itt olyan nagy lesz a nyomorúság, hogy azt elképzelni sem tudjátok!

Egy kis idő múlva, amikor már az Olajfák hegyén tartózkodtak, a tanítványok Jézus Krisztus köré sereglettek, és megkérdezték: „… Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?”

Figyeljük meg, hogy a tanítványok HÁROM kérdést tettek fel Jézus Krisztusnak! Először arra szerettek volna választ kapni, hogy mikor történik meg, hogy csodálatos templomuk semmivé lesz, mikor lesz az, hogy „… Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.” Második kérdésükben aziránt érdeklődnek, hogy mi lesz a jele Uruk eljövetelének, és harmadik kérdésük arra vonatkozott, hogy mi lesz a jele a világ végének. (Az eredeti görög szövegből tudjuk, hogy itt nem fizikai megsemmisülésre vonatkozott a kérdés, hanem egy adott világkorszak lezárására. Magyarul ma így tennénk fel érthetőbben ezt a kérdést: Mi lesz a jele annak, hogy ez a világkorszak lezáródik?)

Akik jó szándékból bár, – és többnyire valóban előnyünkre – részekre és versekre osztották a bibliai Igéket, jelen esetben (sajnos) nem a tanítványok által feltett kérdések és az arra adott válaszok szerint bontották fel a leírtakat. Engedtessék meg, hogy mi – természetesen az írott Igék legkisebb sérelme nélkül – most elvégezzük a kérdések és válaszok szerinti részekre bontást, illetve csoportosítást! Az első kérdés tehát így hangzott: „… Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek?…” A kérdésre adott válasz a 24. rész, 4-35-ig terjedő verseiben található. Ez lenne egy egység. A második kérdés így hangzott: „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” A kérdésre a választ a 24. rész, 36-51-ig és a 25. rész, 1-30-ig terjedő versek tartalmazzák. Ez ismét egy egység lenne. A harmadik kérdés így hangzott: „… és (micsoda jele lesz) a világ végének?” A kérdésre a választ a 25. rész, 31-46-ig terjedő versek tartalmazzák. Ez lenne a harmadik egység. Ezzel a bontással a válaszok és a szereplők is könnyebben elkülöníthetők és felismerhetők. (Érdemes ezeket a tól-ig határokat megjelölni a Bibliában!) Haladjunk most sorrendben végig a tanítványok által feltett kérdéseken és az azokra adott válaszokon!

Az ELSŐ kérdésre Jézus Krisztus figyelmeztetőül elmondta tanítványainak, hogy sok hitető jön majd Őutána, tehát jól figyeljenek. Hallanak majd országok és nemzetségek (etnikumok) közötti háborúkról és háborúk híreiről, de ne rémüljenek meg, ezeknek meg kell történniük. Amikor viszont már éhínségek, döghalálok járványok, földrengések lesznek mindenfelé, (Ez nyilván érinti a zsidókat és a velük egyidőben élő valamennyi földi lakost is, függetlenül attól, hogy hívő, vagy nem hívő.)

„Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért. És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De a ki mindvégig állhatatos marad, az idvezül. És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” (Mt 24, 9-14)

Az ismertetett Igeszakasz részben a végidőkben élő, Isten által elpecsételt 144000 keresztyén zsidó mellett a hitetlen és keresztyénné lett zsidók üldöztetéséről, kitartásáról vagy elbukásáról, pusztulásáról szól (utal erre a „sok hamis próféta” kijelentés), de szól az azokban az időkben élő újjászületett keresztyének esetenként mártírságig tartó üldözéséről is. Ez a nagy nyomorúság időszaka.

Számtalan egyéb Igehelyből előre látjuk, hogy a zsidó népből csak a nagy nyomorúság alatt újjászületett keresztyén zsidók egy része éli túl ezt az időszakot, illetve az az Isten által elpecsételt 144000 keresztyén zsidó, akit Isten már idejekorán kiválasztott. A zsidó népből bizony az Úr Jézus Krisztus eljöveteléig mindenki más elpusztul. (Ilyen kijelentéseknél mindenkor csak a felnőtt lakosságról szólunk. A túlélők között természetesen lesznek még „fiak és leányok” is, amint azt az Ez 14, 22-ben olvashatjuk.) Az Úr Jézus Krisztus visszajövetelét szintén kevés újjászületett keresztyén láthatja meg, csak aki elkerülte a mártírhalált. Az eseményeknek sok pogány túlélője lesz, nekik viszont ítélőszék elé kell majd állniuk, ahol a győztesen visszatérő Úr Jézus Krisztus dönt további életükről, vagy halálukról. Visszatérve a nagy nyomorúság idejére: addig soha nem tapasztalt erővel és mértékben hirdettetik az Isten evangéliuma a világon bizonyságul minden népnek, és akkor jő el (tehát amikor a nyomorúság a legnagyobb lesz, amikor az evangélium a legnagyobb erővel hirdettetik) a vég – mondta Jézus Krisztus tanítványainak az Olajfák hegyén.

Akkor romboltatik le itt (Jeruzsálemben) minden, akkor nem marad itt kő kövön. Kérdéseikből jól látva Jézus Krisztus, hogy a tanítványok a végidőkről érdeklődnek, az utolsó napok eseményeire kíváncsiak, így ki sem tért arra, hogy például a templom már korábbi időben (i. u. 70-ben) lerombolásra kerül, de nem szólt a zsidók évszázadokon, évezredeken át tartó szétszórattatásáról, üldöztetéseiről, a hatalmas áldozattal járó holokausztról, a templom végidőkben történő ismételt felépítéséről és újbóli pusztulásáról sem, hiszen ezek csak közbenső események. Jézus Krisztus, a tanítványok kérdéseire válaszolva csak a végső idők jeleit és történéseit sorolva így folytatta:

„Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen: (Dániel 9, 27-nél: iszonyatos bálvány, lásd új ford. Biblia)… Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;… Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.” (Mt 24, 15-16, 20-21)

Ez az Igeszakasz kizárólag a zsidó népre vonatkozik, hiszen a templom (amely a szent hely) Jeruzsálemben volt, Júdea izraeli terület, és miután alig lesz ideje a benne lakó népnek a menekülésre – viszont a tél Izraelben is hideg – imádkozniuk kell, hogy ne télen kelljen menekülniük. És azért is imádkozniuk kell, hogy a menekülésük napja ne szombatra essen, mivel ez pihenőnap, és a zsidó ember, ha a törvényt be akarja tartani, ezen a napon egy adott (rövid) távolságtól többet nem tehet meg. Nyilvánvaló, hogy a szombatnak ez a törvénye csak a zsidókat érinti. Ha soronkívül belelapozunk a Lukács evangéliumába, ott még azt is olvashatjuk, hogy az isteni bosszúállás napjai ezek Izráel népén (Luk 21, 22), nagy harag lesz ezen a népen. (Luk 21, 23) Megismételjük, ez az Igeszakasz a zsidó népre vonatkozik.

Jézus Krisztus (első) válaszában kitért arra is, hogy ezekben az utolsó napokban minden eddigit felülmúl majd a félrevezetés, a megtévesztés, a hazugság és a csalás, hiszen tudjuk, ez az időszak a Fenevad (Antikrisztus) és egyben az emberiség legsötétebb időszaka lesz.

„Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig… Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.” (Mt 24, 29-31, 34-35)

Az Úr Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelére Jeruzsálemben kerül sor. (Zak 14, 4) Visszatérése, éppen a világméretű evangéliumhirdetés következtében egyáltalán nem lesz váratlan, csak a megtéretlen antikrisztusi népek számára, akik a visszatéréséről szóló beszédekben, próféciákban nem hittek. A választottak (144000) és az időközben (zsidókból és pogányokból) újjászületett keresztyének szinte napra pontosan ki tudják majd számítani az Úr Jézus Krisztus visszajövetelét, hiszen a Biblia egyértelműen megadja a Fenevad uralkodási idejét. Támpont lehet a hétéves szerződés megkötésének, illetve a Jeruzsálemben ismételten bevezetett áldozat-bemutatások erőszakkal történő megszüntetésének időpontja is. (Dán 9, 27)

Többször szerepel ebben az Olajfák hegyén adott tanításban a „választottak” kifejezés. Először a Mt 24, 22-ben, itt az áll, hogy miattuk rövidülnek meg a napok, másodszor a Mt 24, 24-ben, ahol azt találjuk, hogy a hamis krisztusok és a hamis próféták még a választottakat is igyekeznek megtéveszteni, harmadszor a Mt 24, 31-ben, ahol azt olvashattuk, hogy a nagy hatalomban és dicsőségben visszatérő Úr Jézus Krisztus „… elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig”. Kategórikusan ki kell jelenteni, hogy mindhárom esetben az Isten által elpecsételt 144000 keresztyén zsidóról van szó, akiket Isten a maga számára elkülönített (kiválasztott). Tekintettel arra, hogy ezek nem mind Izráel területén éltek és munkálkodtak a Fenevad uralkodása idején, az Úr Jézus Krisztus haladéktalanul gondoskodik az ő összegyűjtésükről. A nagy nyomorúság előtt vagy alatt újjászületett keresztyéneket, függetlenül attól, hogy zsidók vagy pogányok, a Biblia elhívottaknak, kihívottaknak nevezi. (Ha viszont választott „népről”, vagy „nemzetségről” olvasunk, akkor az az Ószövetségben kizárólag a zsidó népet jelenti, míg az Újszövetségben megszűnik ez a kizárólagosság, és választott nemzetségnek mondja a Biblia – 1 Pét 2, 9 szerint – a Gyülekezetet is.)

A MÁSODIK kérdés így hangzott: „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” Jézus Krisztus a legdrámaibb, legmarkánsabb, „kézzelfogható” jelként az elragadtatást adta meg. Ebből ismerhetik fel majd az Övéi, hogy eljött az Úr, (látható módon először feltámadnak a halottak…), illetve, hogy az Úr jött el, nem más. Ez az esemény kizárólag Őhozzá köthető.

„Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.” (Mt 24, 40-41)

Máshol ezzel egészíti ki az Ige: „… azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.” (Luk 17, 34)

Természetesen részletesen beszélt nekik az eljövetelét megelőzően tapasztalható előjelekről is. Jézus Krisztus a válaszában elmondta, hogy ez az eljövetele váratlanul történik majd, meglepetésszerűen. Ennek a napnak, ennek az órának, eltérően dicsőséges visszajövetelétől, bár lesznek határozott jelei, de előre kiszámítható, pontos időpontra mutató jele nem lesz.

„Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül. A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Mt 24, 36-39)

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” (Mt 24, 42-44)

Miután Jézus Krisztus azt mondta a mellételepedett tanítványainak, hogy: „… nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.” – egyértelműen kijelenthetjük, hogy üzenete mindazokhoz szólt, akik bárhol, bármely időben Őt Uruknak fogadták vagy fogadják el, tehát e szavaival a jelenlévő tanítványain túl valamennyiünket éberségre szólított fel. Jusson eszünkbe a fügefa esete! Mindig kell, hogy legyen rajta gyümölcs. Éréstől a következő érésig. (Mt 21, 18-19) Minden keresztyénnek mindig gyümölcsöket kell teremni, folyamatosan munkában kell lennie. Soha nem szabad meglankadnia, elaludnia.

„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 24, 45-51)

Jézus Krisztus azt is mondta a tanítványoknak, hogy:

„Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé. Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond. A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat; Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe! Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.” (Mt 25, 1-7)

Válaszolt Jézus Krisztus a tanítványok kérdésére? Emlékszünk még hogyan szólt a kérdés pontosan? „… és micsoda jele lesz a te eljövetelednek?…” De mennyire, hogy válaszolt! Elmondta, hogy abból tudhatjuk meg, hogy Ő nemsokára eljön, hogy:

Úgy gondoljuk sok és elégséges jelét adta eljövetelének Jézus Krisztus. A tíz szűz példája annyira közismert, hogy nem folytatjuk az ismertetését, véleményünk szerint a lényeget kiemeltük belőle.

Jézus Krisztus egy újabb példázattal folytatta a tanítását.

„Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.” (Mt 25, 14-19)

Mielőtt továbbhaladnánk, térjünk ki egy gondolat erejéig arra, hogy miért kaptak egymástól eltérő mennyiségű pénzt a szolgák, miben különböztette meg őket egymástól az uruk? Így olvastuk: „… átadá nékik… kinek-kinek az ő erejéhez képest”. Az új ford. Biblia ezt így fordítja: „… kinek-kinek képessége szerint”. Az eredeti görög szövegből viszont így is fordítható: „… kinek-kinek a lehetősége szerint”. Valamennyi fordítás hibátlan, mi azonban a harmadik fordítást tartjuk leginkább alkalmasnak, hogy a példázatban meghúzódó lényeget megértsük. Olvassuk tovább!

„És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe. Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.” (Mt 25, 20-23)

Hármuk közül az első két szolgát megdicsérte az ura, mint olvashattuk, ugyanazokkal a dicsérő szavakkal, sőt ugyanazzal a jutalommal illette mindkettőt függetlenül attól, hogy távollétében nem egyenlő mértékben gazdagították őt. (Hiszen ő is tudta, hogy valami miatt nem voltak azonosak a lehetőségeik.) Ha tovább olvasnánk a példázatot, megtudhatnánk, hogy a harmadik szolga feddést kapott, mivel nem forgatta a rábízott pénzt, hanem elrejtette, így semmi haszna nem származott belőle urának. „Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak.” (Mt 5, 15)

Jézus Krisztusnak ebből a példázatából arra következtetünk, hogy Ő az elragadtatáskor legfontosabb szempontként a hűséget fogja figyelembe venni. A hűséges felvétetik, a hűtlen pedig nem. Vizsgálat tárgya lesz, hogy az illető mennyire volt hűséges szolgája az urának, mennyire élt az ő akarata szerint, hogyan bánt, mennyire hűségesen a felismert vagy rábízott értékekkel, hogyan „forgatta” azt, mennyire volt ura hasznára? Mit tett a kapott áldásokkal, hogyan élt lehetőségeivel? Meggyőződésünk, hogy minden újjászületett keresztyén részese lesz az elragadtatásnak. Aki hűséges volt, ahhoz így szólt példázatbeli ura: „… menj be a te uradnak örömébe.” A haszontalan szolgáról viszont így rendelkezett:

„Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van. Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 25, 28-30)

Kik a történet szereplői? Ugyanazok, mint a tíz szűz példázatában, azzal az eltéréssel, hogy ott Jézus Krisztus a vőlegény, itt pedig Ő a talentumokat osztogató távol élő ember.

Ezekkel a példázatokkal azt kívánta bemutatni Urunk, hogy az Ő eljövetelét (az elragadtatást) megelőzően milyen állapotban lesznek azok, akik Őt vallják Uruknak, illetve az elragadtatásban részesülők kiválogatásánál mi lesz a legfőbb szempont. Mint láttuk, „akkor” lesznek hűséges és kevésbé hűséges szolgák, lesznek jó szolgák és elvilágiasodott, egymást kritizáló szolgák, lesznek Szentlélekkel betöltekezett és Szentlélek nélkül élő szolgák, lesznek akik (évszázadokon át aludtak, de) a legsötétebb időben meghallják a közeledő vőlegényről szóló figyelmeztetést és igyekeznek folyamatosan megtelni Szentlélekkel, azonnal rendbe hozzák lámpásaikat, hogy tisztán láthassák a vőlegényt és a bemenetelre méltók legyenek. Ha egyéb dolgok mellett keresztyén köreinkben ilyen állapotokat vélünk felfedezni, az annak a jele, hogy hamar eljön az Úr Jézus Krisztus.

A HARMADIK kérdés így hangzott: „… és (micsoda jele lesz) a világ végének?” Tudjuk, hogy a nagy nyomorúság végén az Úr Jézus Krisztus nagy hatalommal és dicsőségben visszajön a földre. Dicsőséges visszajövetelét követően, miután az ellenség támadása alól felszabadította Izráelt, elpusztította a Fenevadat és a Hamis prófétát, 1000 évre megkötöztette Sátánt, egy különleges eseményre kerül sor. Ezzel az eseménnyel, egy Általa meghozott népek feletti ítélettel zárul le ez a világkorszak.

„Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” (Mt 25, 31-34)

„Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.” (Mt 25, 41)

Az ítélet felettébb szigorú. Élet, vagy halál. Valaki vagy bemehet az Úr Jézus Krisztus Békebirodalmába, vagy az örök tűzre kerül, mint a Fenevad és a Hamis próféta. Akik az örök tűzre jutnak azok már az ezeréves Békebirodalom utáni, nagy fehér királyi szék előtti végítéletnél sem lesznek jelen, ők már itt elnyerik méltó büntetésüket. Tetteik, az Úr Jézus Krisztus szemében annyira súlyosak, hogy közvetlenül és soron kívül a kárhozatba jutnak.

Vegyük észre azt is, hogy a „népek” lettek az Úrként visszatért Jézus Krisztus elé az ítéletre felsorakoztatva, azaz a pogány népek. (A zsidók, Jézus test szerinti rokonai, úgynevezett „atyámfiai” nem.) Szellemi látásunk szerint azok a pogány népek kerülnek itt (mind) megítélésre, akik a Fenevad időszakában belekeveredtek az Izráel és a keresztyének elleni háborúskodásba.

Nézzük hát, kik állnak az Úr jobb oldalán (juhok), azaz kik mehetnek be a Békebirodalomba! Lássuk, kikről beszélt itt Jézus Krisztus! Itt állnak azok a pogányok, akik ebben a nehéz és nyomorúságos időszakban megtértek és újjászülettek, vállalva még annak a kockázatát is, hogy hitükért esetleg az életükkel fizetnek majd. Ők az igazak, „… én Atyámnak áldottai…” – fordul feléjük az Úr Jézus Krisztus az ítélkezéskor. „… örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” Ők nemcsak az üldöztetéseket élték túl, de túlélték mindazokat az égi csapásokat is, amelyeket az Úr Jézus Krisztus szabadított rá a földre. Saját megpróbáltatásaik mellett még arra is futotta erejükből, hogy segítsék a 144000 elpecsételtet és a szintén újjászületett zsidó hittestvéreiket is.

„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna? És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.”(Mt 25, 35-40)

Nézzük hát, kik állnak az Úr bal oldalán (kecskék), azaz kik nem mehetnek be a Békebirodalomba! Az ő osztályrészük a kárhozat. Lássuk, kikről beszélt itt Jézus Krisztus! Itt állnak a felsorakoztatott pogányok közül azok, akik ebben a nehéz és nyomorúságos időszakban nem tértek meg, mert nem hallgattak a 144000 elpecsételtre, de nem hallgattak a munkálkodásuk következtében megtért zsidó és pogány keresztyénekre sem, sőt a Fenevaddal együtt mindvégig a mennyek Istenét káromolták, még a földet ítéletként sújtó csapások miatt is. (Jel 16, 9, 11, 21) Hogyan olvastuk? „Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.” (Mt 25, 41)

„Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked? Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.” (Mt 25, 42-46)

Ha alaposabban tanulmányozzuk ezt az utoljára idézett Igét, észre kell vennünk, hogy az Úr bal oldalán állók kissé értetlenül fogadják az Úr Jézus Krisztus szavait, amikor sorolja az ellenük szóló vádat. „Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.” Azonnal felelnek: „… Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?” Mondj egy példát – folytathatnák – mikor nem szolgáltunk neked!? Mi mindvégig támogattuk az Úr nevében azokat, akiket sújtottak a természeti csapások, pénzzel is támogattuk a szegényeket, az éhezőket, gyűjtést rendeztünk és ruhacsomagokat állítottunk össze részükre, befogadtuk a hajléktalanokat, mit tehettünk volna az Úr nevében még többet, mit nem tettünk meg? Felel nekik az Úr Jézus Krisztus: „Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.” Jót tettetek, jót tettetek, jók voltatok, soroljátok. De közben besúgtátok, feladtátok az enyéimet, zsidókat és pogányokat egyaránt, hagytátok üldözni őket, szánakozás nélkül segédkeztetek elfogásukban, összegyűjtésükben. Elnéztétek szenvedésüket, kínzásukat, kivégzésüket, sőt segédkeztetek is ebben. Úgy tettetek, mintha nem láttatok és nem hallottatok volna semmit. Pedig tudjátok meg, hogy ők valamennyien az „… én Atyámnak áldottai…”, vagy zsidó testvéreim voltak. Ti pedig gonoszak voltatok velük. „… Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre,…” (Mt 7, 21-23) Kik voltak tehát az Úr Jézus Krisztus baloldalán állók? Ők voltak azok, aki istentelenségük mellett azzal tetézték be gonoszságukat, hogy szemet hunytak a nagy nyomorúság alatti irgalmatlan keresztyénüldözés felett, vagy éppen segédkeztek, aktívan részt is vettek abban.

Szeretett testvérünk! Reméljük segítségedre voltunk ezzel a tanításunkkal, érthetőbb és áttekinthetőbb lett, hogy kikről szólt Jézus Krisztus ebben az Olajfák hegyén elmondott beszédében. A Békebirodalomról szóló, egyik kedves Igénkkel köszönünk el most tőled.

„Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok; És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde.” (Ézs 2, 2-3)