Kedves Testvérünk!

A Máté evangéliuma 16. rész, 13. versében (Mt 16, 13) a következőt olvashatjuk:

„Mikor pedig Jézus Czézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?”

Amikor Jézus önmagáról beszélt, rendszerint ezt a melléknevet használta: az Emberfia, vagy embernek Fia. Elképzelhető, hogy ezzel alkalmanként Önmaga ember voltát is hangsúlyozni kívánta, valószínűbb azonban, hogy e megjelöléssel utalni akart lényének földöntúli voltára, személyének mennyei jellegére. (A zsidók által jól ismert régebbi iratokban, Dániel próféta ír egy olyan mennyei személyről, aki emberi alakban, mint egy ember fia jelenik meg Isten előtt, és kivételesen nagy hatalmat kap Istentől. Dán 7, 13-14). János viszont, Jézus szeretett tanítványa, evangéliumában, Ige névvel illeti Jézust, amivel azt kívánja érzékeltetni, hogy Jézus, Isten Igéje, Isten kijelentője, és Benne teljesedett be Isten szava és ígérete. Az Úr Jézus Krisztus Istenként és emberként való földi megjelenéséről is ő ad egyértelmű leírást.

„Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige… Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett… És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1, 1,3,14)

A fenti idézet szerint, János azt állítja a földön szolgálatot teljesítő názáreti Jézusról, hogy a mennyben Ő volt Isten Igéje (szava és ígérete), személye már a kezdetek óta létezett és Istennél, Istennel élt. Azt is állítja, hogy az Úr Jézus Krisztus nem csupán részese a teremtésnek, hanem minden Ő általa teremtetett, nélküle semmi sem. Sőt az idézett versekből megtudjuk, hogy a mennyei Ige testté lett, testi formát öltött magára, emberi alakban eljött hozzánk a földre, s nem csupán látogatást tett, hanem tartósan itt élt. Az ember Jézus, bűn nélküli volt, telve kegyelemmel, irgalmassággal, szeretettel.

Bár János apostol, e sorokat Jézus halála és feltámadása után jegyezte le, vizsgáljuk meg, hogy a megtapintható, megérinthető, jótevő, názáreti Jézust, az embernek Fiát, ugyan kinek mondhatták, kinek tarthatták hazájában, Izraelben. Hisz maga Jézus is ezt kérdezi a Czézárea Filippi felé vezető úton. Idézzünk most ismét János evangélistát! (Jn 1, 4,5,10,11)

„Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt… A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadták be őt.”

Miért állítja János, és miért állítjuk mi magunk is, hogy az övéi nem fogadták be Őt? Hiszen ugyanebben a Bibliában ezt írja Márk evangélista:

„Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind ő hozzá vivék a betegeseket és az ördöngösöket. És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben sínlődnek vala, és sok ördögöt kiűze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket,… Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imátkozék. Simon pedig és a vele lévők utána sietének. És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres… És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem. Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyujtva megérinti őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És a mint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság és megtisztula.” (Mk 1, 32-37, 40-42)

A fenti sorokból úgy tűnik, szerették Jézust, felettébb népszerű volt az emberek között. Gyógyításainak se szeri, se száma. Megnyitotta a vakok szemét, Nainban, egy temetési menethez csatlakozva feltámasztotta az özvegyasszony halott fiát, máshol egy 12 éves halott kisleány életét adta vissza. Betániában, tömegek láttára, a négy nappal korábban eltemetett Lázárt élesztette fel, és szólította ki a sírból. Ennyi jótett és csodatétel után, lehetett bárkinek rossz véleménye Jézusról? Miért olvassuk mégis azt, hogy sajátjai nem fogadták be, amikor éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk?

Bizony Jézus megítélése nem volt egységes. A nép lelkesedett érte, hiszen a fentieken túl, volt eset, hogy csodatételként kenyeret és halat osztott részükre, betegeiket meggyógyította, még azokat is, akiket az ördög nyomorgatott, szertejárt, és jót tett mindenkivel. Szeretetből és szánalomból gyógyított, mert meg tudott indulni az emberek nyomorúságán, elesettségén. Emellett állandóan tanította a sokaságot, hiszen jövetelének egyik célja ez volt. Hirdette Isten országát, Isten jóságát és szeretetét a világ iránt, a megtérést, a bűnök bocsánatát, a megigazulást. Esetenként szembeszállt népe művelt írástudóival, tanítóival, rámutatott hiányosságaikra, tévtanításaikra. Különösen keményen ostorozta a vallási vezetőket, állítva, hogy ostoba és gyakran betarthatatlan előírásaikkal, hitetlenségükkel, kapzsiságukkal, képmutatásaikkal, sötétségben tartják a népet, és elzárják előlük az üdvösség útját. A nép királlyá akarta Jézust választani, a nép vezetői pedig attól félve, hogy Jézust előbb-utóbb, akár egy római megszállásellenes mozgalom élére állítja a nép, és Izrael leigázása még erőteljesebbé válik, egy idő után már Jézus megölését tervezték. Volt ebben egy nagyfokú irigység is a nép vallási vezetői részéről, hiszen látták, hogy saját tanítványaik száma és tekintélyük folyamatosan csökken, miközben Jézus népszerűsége és követőinek száma, rohamosan növekszik.

Jézus nem akart király lenni, a nép olyan földi királya, akit csak orvosként, gyógyítóként tisztel a nép, illetve azt a csodatévőt látja benne, aki esetenként jól tudja lakatni őket. És nem akart a hódító rómaiakkal sem szembeszállni. Jézus, elsődlegesen Izraelt, akarta helyreállítani, az Isten útjaihoz, parancsolataihoz való visszaigazodás szükségességét hirdette. Ezt nem ismerte fel a nép, de még a nép vezetői sem. E területen vagy érdektelenséggel, vagy leküzdhetetlen ellenállással találkozott Jézus. Mint Isten küldöttét, mint Isten Fiát, mint az Istennel való megbékélésre hívó Messiást, Izrael nem fogadta be Jézust, elutasította. Izrael nem akart megtérni. A Máté evangéliuma szerint így panaszkodik Urunk: (Mt 23, 37)

„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá, és te nem akartad.”

Máshol ezt olvassuk: (Luk 19, 41-44)

„És amikor közeledett, látván a várost, sírt azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e mostani napodon is, a mik néked a te békességedre valók! De most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek terád napok, mikor a te ellenségeid te körűlted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és minden felől megszorítanak téged, és a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned, és nem hagynak te benned követ kövön, mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.”

Ennyi ismeret után, térjünk vissza Jézus eredeti kérdéséhez és folytassuk a Biblia olvasását!

„…Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?”

„Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illyésnek, némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem?” (Mk 16, 13-15)

Keresztelő János volt az, aki felkészítette Izrael népét, Jézus Krisztus eljövetelére. Mielőtt Jézus megkezdte munkálkodását, ő keresztelte meg Jézust a Jordán vizében (ő merítette be), majd Isten bárányának nevezte Urunkat, aki hordozza a világ bűneit. Keresztelő Jánost lefejezték, de a nép várta a feltámadását, ezért gondolták, hogy Jézus maga a feltámadott Keresztelő János. Illés, Izraelnek egy korábbi prófétája volt, úgy tartják, hogy az ő ismételt eljövetele előzi meg Isten Felkentjének, a Messiásnak (görögül Krisztusnak) az érkezését. (Mal 4, 5) Jeremiás szintén egy hatalmas prófétája volt Izraelnek. Működésének egy része egybeesett azzal, amikor Izrael ugyanúgy egy idegen hatalom megszállása alatt volt, mint Jézus idejében.

Az Úr Jézus Krisztus végül is nem csalódhatott a tanítványok válaszában. (Az, hogy mekkora keserűséget érezhetett, csak elképzelni tudjuk.) Immáron három éve tanítja Izraelt és ott tart, hogy a feltámadott Keresztelő Jánost vélik csupán felfedezni Benne? Vagy Illés prófétát, esetleg Jeremiást, vagy más korábban élt személyt? Hát hiába volt eddig minden, hát senki nem értette meg a tanításait, Igehirdetésit, példázatait, személyes bizonyságait? Hányszor tette ki magát életveszélynek, hányszor kellett menekülnie, hányszor akarták megkövezni a tanításai miatt? „Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem?”

„Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.” (Mt 16, 15-17)

Micsoda öröm, micsoda kárpótlás! A tanítványok nevében Péter azt mondja, hogy Te vagy a Krisztus. Íme a népből egy ember, aki tudja, hogy kivel beszél, kit hallgat. És ha Péter ezt mondja, ezt elfogadják a többiek is, ő a szószólójuk. Péter, Jézus csodatételeinél mindig jelen volt, beszédeit figyelmesen hallgatta. Ha Jézus menekülni kényszerült, oltalmazta Őt. Ha Jézus feladatot bízott rá, engedelmesen végrehajtotta. Péter erős testalkatú, kemény, mindenfajta szeszélyes időjárásnak kitett, családos halászember volt. És íme, ő hajt fejet először Jézusnak. A Felkent Jézusnak. Ez a kemény ember. És hogy örül Jézus! Tudja, hogy Péter ezt nem hallhatta egyetlen embertől sem. Izraelben még senki nem mondta Jézusról, hogy Ő a Messiás, a Megváltó, a Felkent Üdvözítő. Péter ezt csak Istentől tudhatja, ezt részére csak a Mennyei Atya jelenthette ki. Micsoda nagy dolog! (Nem tudjuk mennyire közismert, Péter lesz az a későbbiek során, aki Jeruzsálemben, nagy tömeg előtt Pünkösdkor, elsőként hirdeti az evangéliumot, bizonyítja a keresztre feszített názáreti Jézus Istenségét, eljövetelének és halálának szükségszerűségét. Hirdeti Jézus feltámadását és a Benne való hit üdvözítő voltát. További munkásságával is az Úr Jézus Krisztust szolgálja, élete mártírhalállal ér véget, keresztre feszítik, feleségével együtt.)

Gondolatban most távolodjunk el, térben és időben, a Jézus és tanítványai közti beszélgetés eredeti helyszínétől! Ha most tőled kérdezné meg az Úr Jézus Krisztus, hogy te kinek mondod Őt, mit válaszolnál? Kicsoda neked Ő?

Hogy segítsünk, idézzünk fel a Bibliából néhány olyan kijelentést, amelyet földi jelenléte során, maga az Úr Jézus Krisztus mondott. Ezeket nem csupán Izraelnek mondta, hanem mindenkinek szólóan és örök érvényűen.

„Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” (Jn 3, 17)

„… Az az Isten dolga (akarata), hogy higyjetek abban, a kit ő küldött.” (Jn 6, 29)

„… Én vagyok a világ világossága, a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8, 12)

„… Én vagyok a feltámadás és az élet, a ki hisz énbennem, ha meghal is él.” (Jn 11, 25)

„… Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.” (Jn 14, 8)

„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11, 28)

„… ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek, se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet. Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak, kiknek nincs tárházuk, sem csűrük, és az Isten eltartja őket: mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál?… Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok, és ne kételkedjetek. Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik, a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre. Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.” (Lk 12, 22-31)

„Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10, 11)

„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azt cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.” (Jn 15, 13-14)

„… Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28, 18)

Szeretett Testvérünk!

Az olvasottaknak és ezeknek a felsorolt Igéknek az ismeretében, te mit tartasz Róla, te kinek mondod az Úr Jézus Krisztust? Számodra ki Ő?

Mi, Őt az Isten Fiának, Megváltó Istenünknek mondjuk.