Kedves Testvérünk!

Zákeusról a Lukács evangéliumában olvashatunk, íme így szólnak a 19. rész, 1-10 versek:

„És bemenvén (Jézus), általméne Jérikhón. És ímé vala ott egy ember, a kit nevéről Zákeusnak hívtak, és az fővámszedő vala, és gazdag. És igyekezék Jézust látni, ki az, de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt. És előrefutván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa, mert arra vala elmenendő. És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá, mert ma nékem a te házadnál kell maradnom. És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt. És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra. Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak a felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! Mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.”

Az Igéből három dolgot tudunk meg Zákeusról: gazdag volt, foglalkozására nézve fővámszedő és alacsony termetű. A történet szempontjából valamennyi nagy jelentőséggel bír. Gazdag volt, tehát valószínűleg nagy és szép házzal rendelkezett, nyilván ehhez jókora föld is tartozott, lehettek állatai, béresei, szolgái, cselédei. Nyilván bővölködött egyéb javakban is, lehettek arany és ezüst tárgyai, ékszerei, és ezek mellett még sok pénze.

Tellett mindenre Zákeusnak, hiszen mint olvastuk, kifejezetten jó állása volt. A vámszedők akkoriban a római megszállók részére szedték az adót és a vámot. Ez az állás kifejezetten ellenszenves volt a zsidók számára, hiszen az adók és vámok behajtásával egy idegen hatalmat szolgáltak, tevékenységükkel saját népüket sarcolták, és Rómát gazdagították. Egyéb okból sem szerették a vámszedőket. Korruptnak, csalónak és minden tekintetben megbízhatatlannak tartották őket, olyannyira, hogy még a legegyszerűbb bírósági eljárásokban sem vehettek tanúként részt, hiszen úgysem lett volna igaz, amit vallanak. A vámszedőknek természetesen megszabták a rómaiak, hogy egy-egy szállítmány, vagy termésmennyiség, kifogott halmennyiség, stb. után, mennyi vámot, vagy adót kell beszedniük, majd a római hatóság részére leadni. A vámszedők viszont annyit szedtek, amennyit akartak, sok esetben „patvarkodással”, veszekedéssel, erőszakkal. Tevékenységük gyakorlatilag ellenőrizhetetlen volt, vita esetén pedig megvédte őket munkaadójuk. Ha másért nem, hát azért, mert a kicsalt többletből mindig juttattak valamennyit római feletteseiknek. Nyilván lehetett velük egyezkedni is, meg lehetett vesztegetni őket. A termést, jó pénzért le lehetett tagadni, az eseményeket meg nem történtté tenni, megmásítani. Így a vámszedők látványosan meggazdagodtak. Zákeus nem is akármilyen vámszedő volt, hanem ő a ranglétrán már feljebb haladt, ő már fővámszedő volt. Nagyon szerethették a rómaiak, nyilván nagyon ügyesnek, talpraesettnek és eszesnek találták. Mindezt Zákeus névvel kellett megélnie, ami a zsidók nyelvén azt jelentette: ártatlan, tiszta.

Kicsi termete még tovább ronthatott a megítélésén, így még csak azt sem lehetett róla mondani, hogy szép és derék ember, valószínűleg az asszonyok is kinevették, gúnyolódhattak rajta a háta mögött. Ha termetéből eredően vám, vagy adóvitába keveredett, mindenkor a római katonáknak kellett védelmükbe venni, hiszen önmagát aligha tudta volna megvédeni.

És egyszercsak, ez a mindenki által megvetett és kigúnyolt Zákeus, tudomást szerzett arról, hogy a Názáretből való Jézus ő előtte megy majd el. Nagyon szerette volna látni, hogy ki ez az ember, fiatal vagy idős, alacsony vagy magas, egyszerű, hétköznapi megjelenésű, vagy valami különlegesség. Valószínű, hogy Zákeus már sok mindent hallott felőle, de most személyesen is látni akarta. Ki lehet az, aki mindenféle betegséget meg tud gyógyítani, aki még a vakok látását is vissza tudja adni, aki ki tudja űzni az emberekből az ördögöket, és azok engedelmeskednek neki, aki még a halottat is vissza tudja hozni az életbe, aki azt mondja, hogy ő a világ világossága, aki azt állítja, hogy az Isten az ő Atyja, és aki azt állítja, hogy a mennyből jött, és joga van ahhoz, hogy megbocsássa a bűnöket? Ezt a személyt Zakariás feltétlenül látni akarta. „És előrefutván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa, mert arra vala elmenendő.”

Amikor Jézus ment valahová, mindig nagy sokaság követte. A szűkebb és tágabb tanítványi köréhez tartozók mellett, sokan mentek Vele olyanok, akiket meggyógyított, de olyanok is esetleg, akik éppen azért követték, hogy előbb-utóbb a közelébe férkőzhessenek és kérjék a meggyógyításukat. Voltak, akiket Jézus tanításai vonzottak, tetszett nekik az Isten országáról való beszéd, elgondolkozhattak a példázatain. Az iránta érdeklődők egy része városról-városra követte, mások annak a településnek voltak a lakosai, ahol Jézus éppen áthaladt. Így lehetett ez Jerikó esetében is, ahol Zákeus lakott. És a tömegből valaki észrevehette, hogy a fővámszedő felmászott egy fára, és rejtve, onnan leskelődik. Nevethettek rajta, és valószínűleg szóltak erről Jézusnak is. „… feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá, mert ma nékem a te házadnál kell maradnom.”

Azt hinnénk, hogy Zákeus zavarba jött, elpirult, szégyellte, hogy leleplezték, esetleg igyekezett úgy tenni, mint aki nem is hallotta Jézus szavait, vagy azt sem tudná, miről van szó, ezzel szemben, hogyan olvastuk: „És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt.”

Joggal feltételezhető, hogy Zákeus nagyon örült Jézus szavainak. Nagyon örülhetett annak, hogy ez a híresség Jerikóban éppen őt választotta ki arra, hogy meglátogassa, hogy nála vendégeskedjen. Micsoda elégtétel lehetett számára, hogy megvetettsége ellenére, Jézus éppen ő iránta tanúsít érdeklődést, éppen vele akar együtt lenni, beszélgetni, sőt az egész éjszakát az ő házában kívánja eltölteni. Olvashattuk, azonnal befogadta Jézust. „És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra.”

Szinte látjuk magunk előtt, hogyan szalad rövidke lábaival Zákeus a házához, azonnal utasítja cselédeit, szolgáit, teríteni hamar, állatokat vágni, vacsorát készíteni, mert idejön a názáreti Jézus, itt száll meg, nálam száll meg! Jézus hamar odaérhetett, tanítványaival bement a házba, a sokaság egy része szétszéledt, mások kíváncsisággal telve, letelepedtek a ház körül, közel a bejárathoz. Kezdetét vette a vendégség. „Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak a felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.”

Jókedv és nevetés, csend és döbbenet. Micsoda? Egy vámszedő osztogatni, jótékonykodni akar? Arról beszél, hogy a vagyona egy részét, sőt a felét, a szegényeknek adja? Ha pedig valaki úgy vette, hogy tőle Zákeus jogtalanul szedte be az adót, vagy a vámot, vagy többet szedett be az előírtnál, akkor ő annak négyszeresét adja vissza. Hihetetlen, ez képtelenség, ilyen nincs! – értetlenkedhettek ámultan az ajtó előtt álló kíváncsiskodók. És Zákeus szavait tett követte. Talán levett a falról egy értékes szőnyeget, és az addig mögötte megbújó titkos rejtekhelyről számolatlanul vette elő a pénzt, és vitte az ajtóhoz, és osztogatta az embereknek. A bent ülők közül, Zákeushoz fordulva, Jézus törte meg a csendet. „Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! Mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.”

Isten, a Mózesnek adott törvényekben rendelkezett arról, hogy mi történjék akkor, ha egy zsidó ember honfitársát meglopja, megzsarolja. (3 Móz 5, 20-24) Az ilyen vétek, eleve az Úr elleni véteknek minősült, és a törvény megszegése miatt, bűnnek számított. Azt pedig tudjuk, hogy aki a törvénynek csak egyetlen előírása ellen is vétett, az halálos bűnt követett el. Ha Zákeus esetére vonatkoztatjuk ezt, belátható, hogy fővámszedői tevékenységének az a része, amikor nem a megszabott, rómaiak által diktált módon, hanem saját meggazdagodása érdekében cselekedett, tehát többnyire erőszakosan meglopta, kirabolta, megzsarolta honfitársait, Isten előtt halálos bűnnek számított. Zákeus üdvössége odaveszett. És mit tett Zákeus? Jézus jelenlétében rádöbbent, hogy ő egy bűnös ember. Előállt, és ígéretet tett arra, hogy azoknak, akiknek kárt okozott, mindent visszafizet, sőt jóvátételként nem csak az előírt egy ötöddel fizet vissza többet, hanem négyszer annyit ad vissza, sőt még a vagyonát is megossza a szegényekkel. Megbánta bűneit, és „…előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak a felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak!” A bűnös Zákeus tehát megtért, elfogadta Isten fennhatóságát, és a törvény betartásával kimutatta Ábrahám, Izsák és Jákób Istenébe vetett hitét. Jézus szavaival élve, Zákeus is Ábrahám fia lett, hitbeli örököse, áldott utóda. Ettől az időponttól illett csak személyiségéhez a neve, Zákeus, ami a zsidók nyelvén, azt jelentette: ártatlan, tiszta.

Kedves Testvérünk! Mit üzen nekünk, mai embereknek ez az Ige, milyen tanúságokat vonhatunk le Zákeus történetéből?

Lehetsz akármilyen rossz, istentelen, embertársaidat félrevezető, erőszakos, hazug, becstelen, tolvaj, iszákos, vagy parázna, az Úr jézus Krisztus „…azért jött… hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.” Ha lát egy eltévelyedett, megtört lelket, nem bünteti, nem vádolja, nem nehezíti tovább a sorsát. Így olvashatjuk Ézsaiás könyvében: (Ézs 42, 3)

„Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki…”

Az Úr Jézus nagyon jól tudja, hogy a bűnös ember szenved. Zákeus hiába rendelkezett vagyonnal, hiába látszott rajta, hogy jól van, nem volt boldog. Szenvedett megalázóan kis termetétől, szenvedett az emberek gúnyolódásától, az emberek megvetésétől, gyűlöletétől, fenyegetésétől, átkától. Soha egy kedves szót nem kapott senkitől, nem szerette őt senki. Annál keményebb lett, sokszor agresszivitással pótolhatta hiányosságait, néha erőn felül kellett harcolnia, de nem csupán az emberekkel, hanem néha önmagával is. Hidd el, szenvednek az alkoholisták, a drogosok is, a félrecsúszott életűek, mind. Ha nem is vallják be, de szerencsétlennek érzik magukat. Az Úr Jézus viszont, látva istentelen életüket, és látva végzetüket, inkább szánja őket, részvétet érez irántuk, mert Ő az elesettek barátja is.

„A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.” (Jób 6, 14)

Az Úr Jézus Krisztus senkit nem kárhoztat az élete során, legyen az akár a legelvetemültebb is, hanem szeretetéből eredően megpróbál inkább a bűnös segítségére lenni.

„Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” (Jn 3, 17)

„Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű. Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.” (145. Zsolt 8-9)

Emlékszel még, mit kellett cselekednie Zákeusnak ahhoz, hogy létrejöjjön Jézussal való találkozása? „És igyekezék Jézust látni, ki az,…felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa,…” Zákeus bizonyára már sok mindent hallott Jézusról, mint azt már írtuk. Egy ideig, mint szóbeszédet, mint üres fecsegést, elengedhette ezeket a füle mellett. Később, miután már egyre-másra, egyre sűrűbben jöttek a hírek Jézus cselekedeteiről és tanításairól, Zákeus fejében különös gondolatok kavaroghattak. Ki ez a Jézus? Annyi mindent mondanak Róla. Még azt is, hogy „fentről”jött, talán Istentől… Azt mondják, megbocsátja a bűnöket is, és hogy ilyenkor a bűnösök meggyógyulnak. De hát ez lehetetlen, hiszen a bűnöket csak Isten bocsáthatja meg. Ki lehet ez a Jézus? És mint olvashattuk, kíváncsisága olyan erős volt, hogy képes volt felmászni egy útszéli fára, hogy szemügyre vehesse az arra járó Jézust.

Zákeusban komoly érdeklődésnek kellett tehát kialakulni, hogy találkozhasson Isten Fiával. Ha ő le tudta győzni szégyenét, a jerikóiak gúnyolódását, miután „előrefutván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa,” az Úr Jézus Krisztus azonnal megszólította „és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá, mert ma nékem a te házadnál kell maradnom.” Ha Zákeus egyet „lépett” az Úr Jézus felé, az Úr Jézus azonnal „lépett” Zákeus felé. Jézus mondja:

„… a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.” (Péld 8, 17)

Az Úr Jézus Krisztus azért jött el a földre, hogy a bűnösöket megbékéltesse Istennel, hogy a megromlott, istentelen ember is üdvözülhessen, megtérés és újjászületés által. Ha nem vetette meg Zákeust sem, ne félj, téged sem vet meg, még ha Isten nélkül, bűnben jársz is, de az Istennel való találkozásért, neked is tenned kell valamit. Oda kell figyelned azok beszédére, akik hitükkel, s az abból fakadó szeretetükkel bizonyságot tesznek neked az Úr Jézus Krisztusról. Meg kell hallgatnod őket, mert azt tanítja a Biblia, hogy:

„…a hit hallásból van,…” (Róm 10, 17)

Csakhogy tudd, ha ezt is elmulasztanád, még mindig van lehetőséged arra, hogy találkozz az Úr Jézus Krisztussal. Ő nem adja fel, hogy megmentsen téged. Megkereshet, megszólíthat téged a legváratlanabb pillanatban is. Akár álmodban, akár egy emberen keresztül, akár e sorok által, és kifejezheti feléd azt a vágyát, hogy Ő szeretne veled vacsorázni, ha nem is olyan formában, mint Zákeussal, de szeretne veled beszélgetni, sőt szállást keres nálad.

„Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel.” (Jób 33, 29)

Szeretett Testvérünk! Zákeushoz hasonlóan, te se szalaszd el a lehetőséget, hiszen már annyi mindent tudsz az Úr Jézus Krisztusról! Ha még nem tetted volna meg, fogadd be hamar a házadba, fogadd be a szívedbe! Térj meg, hogy újjászülethess! Hogy leessenek rólad a bűn láncai, hogy úgy örvendezhess, mint a történetünkben szereplő aprócska Zákeus.