A 119. Zsoltár: imádság

2010 március 18 · 12 perc elolvasni

Kedves Testvérünk!

Kifejezetten, mindenki által ismert rész a Bibliában, amikor Jézus Krisztushoz fordul egyik tanítványa és kéri Őt, hogy tanítsa meg őket, hogyan kell imádkozni.

„És lőn, mikor ő imádkozék egy helyen, minekutána elvégezte, monda néki egy az ő tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni, miképen János is tanította az ő tanítványait.” (Luk 11, 1)

Ha most leírnánk, hogy Jézus Krisztus hogyan tanította őket, akkor azt mondanád, jó, jó ezt már ismerjük… Nincs valami új?

Mi úgy tartjuk, hogy nagyon sok ima van a Biblia ószövetségi könyveiben, különösen a Zsoltárok könyvében, ezért úgy döntöttünk, kiválasztunk ezek közül egy olyan zsoltárt, ami önmagában is egy gyönyörűséges ima, és e zsoltár segítségül hívásával imád felépítéséhez és szókincséhez egy olyan bőséges tárházat tesszünk lehetőségként eléd, amelynek segítségével, megfelelő alázattal, egyben nagy örömmel fordulhatsz mennyei Atyádhoz, és Fiához, az Úr Jézus Krisztushoz. Az általunk választott zsoltár, a 119. Zsoltár.

Mielőtt ennek szövegét szinte sorról sorra megnyitnánk előtted, elmondjuk, hogy mi szinte elemeire bontottuk ezt a zsoltárt, hogy még érdekesebb, tanulságosabb, követhetőbb, utólagos „újra szerkesztésével” céljainkra, tehát tanításra alkalmasabb legyen. Természetesen az újra szerkesztésünkkel sem a zsoltár lendülete, sem annak mondanivalója, ihletettsége, de még szókincse sem sérült. Előre szólunk, hogy az egyes szavak leírásánál is ragaszkodtunk a Bibliához, tehát követtük a fordítás helyesírását is. Lássuk mit tettünk valójában!

Először is a zsoltár szövegét öt csoportba válogattuk, azaz az egyes sorokat, mondatokat, gondolatokat megpróbáltuk a következő címszavak egyikéhez sorolni, illeszteni. Ezek a címszavak a következők: magasztalások (dicsőítések, dicséretek), hálaadások, megvallások, ígéretek és személyes kérések. Néhány esetben egy-egy Igét, annak tartalmi mondanivalóját figyelembe véve, kettő vagy néha még több címszó alá is besoroltunk, viszont az ismétlések elkerülése érdekében néhányat az ékesebben megfogalmazottak javára elhagytunk a zsoltárból. Az öt kategória szerinti csoportosítás mellett azért döntöttünk, mert alapvetően egy imának is ezekről kell szólnia, és ebben a sorrendben. Nyilván egy buszon, villamoson, favágás, vagy mosogatás közben, esetleg hirtelen támadt szükség esetén elmondott ima eltérhet és el is tér ilyen formaságoktól, de mi most egy 119. Zsoltár léptékeinek megfelelő „nagy ima” szerkezeti felépítéséről szóltunk.

A magasztalások (dicsőítések, dicséretek) kategórián belül, tovább rendszereztük a zsoltár szövegét, Isten beszédének, Igéinek, bizonyságainak, ítéleteinek magasztalására írott gondolatok szerint, illetve külön csoportosítottuk és szintén sorrendbe szedtük az Isten határozatainak, törvényeinek és igazságának magasztalására írott verseket, majd a cselekedetei dicsőítésével foglalkozókat gyűjtöttük össze, végül ebbe a csokorba helyeztük el mindazokat a magasztalással kapcsolatos részeket, amelyek arról szólnak, hogy a zsoltár írója – Isten magasztalásakor külön is – miben gyönyörködik. Néha egy Igét kénytelenek voltunk több felé tördelni, így az egyes mondatokon belüli vesszők, mondatvégi pontok gyakran nem a zsoltárban elfoglalt eredeti helyükön szerepelnek. Inkább az összeolvashatóságot helyeztük előtérbe. Minden további részletezés nélkül, „feldolgozás” során mindvégig ugyanezt az elvet követtük. Nézzük ezek után, hogy a zsoltár szerint milyen lehetőségeink vannak Istenünk magasztalására, a hálaadásra, hitünk megvallására, ígéreteink és kéréseink előterjesztésére!

Magasztalások (dicsőítések, dicséretek):

„Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által? Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened. Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél édesbb az, az én számnak! A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket, felettébb tiszta a te beszéded. Hajnal előtt felkelek, kiáltok hozzád; a te beszédedben van reménységem. Nyelvem a te beszédedről énekel, bizodalmam van a te igédben! A te igédben van az én reménységem, te igédnek summája igazság. Uram! örökké megmarad a te igéd a mennyben.

Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim Csodálatosak a te bizonyságaid. A te bizonyságaidat igazságban és hűségben jelentetted meg, és mindenek felett való egyenességben. A te bizonyságaidnak igazsága örökkévaló. Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy azokat örökké állandókká tetted.

A te szádnak törvénye jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst. Ajkaimmal hirdetem a te szádnak minden ítéletét. Tudom Uram, hogy a te ítéleteid igazak, a te ítéleteid szerint áll minden ma is; mert minden, a mi van, te néked szolgál. Igaz vagy Uram, és a te ítéleted igazságos, és a te igazságod ítélete mind örökkévaló. Naponként hétszer dicsérlek téged, a te igazságodnak ítéleteiért. Várom a te ítéleteidet!

A te határozataidról gondolkodom, és a te ösvényeidre nézek. Minden parancsolatod igaz. Nemzedékről nemzedékre van a te igazságod. Látom, minden tökéletes dolognak vége van, de a te parancsolatodnak nincs határa. Az én ellenségeimnél bölcsebbé teszel engem a te parancsolataiddal, mert mindenkor velem vannak azok. A te határozataidból leszek értelmes. A te igazságod igazság örökké, és a te törvényed igaz. Közel vagy te, Uram! és minden te parancsolatod igazság. Nagy a te irgalmasságod, Uram! A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van, és nincs bántódásuk, mert minden parancsolatod igaz. A te kegyelmeddel, oh Uram, teljes e föld. Jót cselekedtél a te szolgáddal, Uram, a te igéd szerint. Jó nékem, hogy megaláztál azért, hogy megtanuljam a te rendeléseidet. A te kezeid teremtettek és erősítettek meg engem; te erősítetted meg a földet és áll az.

Gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban. Gyönyörködöm a te rendeléseidben, a te parancsolataidban, a melyeket szeretek. Gyönyörködöm a te beszédedben, mint a ki nagy nyereséget talált. A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. A te törvényed nékem gyönyörűségem, a te parancsolataid gyönyörűségeim nékem. Ha nem a te törvényed lett volna az én gyönyörűségem, akkor elvesztem volna az én nyomorúságomban. Menedékem és paizsom vagy te, áldott vagy te, Uram!”

Hálaadások:

„Hálát adok néked tiszta szívből, hogy megtanítottál engem a te igazságod ítéleteire. Éjfélkor felkelek, hogy hálát adjak néked, igazságod ítéleteiért. Naponként hétszer dicsérlek téged, a te igazságodnak ítéleteiért. A te igédben van az én reménységem. Az én ellenségeimnél bölcsebbé teszel engem a te parancsolataiddal, mert mindenkor velem vannak azok. Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim. Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra. Minden gonosz ösvénytől visszatartóztattam lábaimat, hogy megtartsam beszédedet. Menedékem és paizsom vagy te!”

Megvallások:

„Ajkaimmal hirdetem a te szádnak minden ítéletét. Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban. A te határozataidról gondolkodom, és a te ösvényeidre nézek, gyönyörködöm a te rendeléseidben. Jövevény vagyok e földön. Elfogyatkozik az én lelkem, a te ítéleteid után való szüntelen vágyódás miatt. Megőriztem a te bizonyságaidat! A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Az igazság útját választottam; a te ítéleteid forognak előttem. Ragaszkodom a te bizonyságaidhoz. A te parancsolataidnak útján járok, ha megvigasztalod az én szívemet! Ímé, kivánkozom a te határozataid után; hiszen bizodalmam van a te igédben! Megtartom a te törvényedet mindenkor és mindörökké. Tágas téren járok, mert a te határozataidat keresem. A királyok előtt szólok a te bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg. Gyönyörködöm a te parancsolataidban, a melyeket szeretek. Felemelem kezeimet a te parancsolataidra, a melyeket szeretek, és gondolkodom a te rendeléseidről. A te beszéded megelevenít engem. Nem hajlottam el a te törvényedtől. Megemlékezem a te öröktől fogva való ítéleteidről Uram, és vigasztalódom. Uram! a te nevedről emlékezem éjjel, és megtartom a te törvényedet. Azt mondám Uram, hogy az én részem a te beszédeidnek megtartása. Meggondoltam az én útaimat, és lábaimat a te bizonyságaidhoz fordítom. Sietek, és nem mulasztom el, hogy megtartsam a te parancsolataidat. A te törvényedről el nem feledkezem. Éjfélkor felkelek, hogy hálát adjak néked, igazságod ítéleteiért. Társok vagyok mindazoknak, a kik félnek téged, és a kik határozataidat megtartják. Hiszek a te parancsolataidnak. Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem vala; most pedig vigyázok a te szódra. Teljes szívből megtartom a te parancsolataidat. A te törvényedben gyönyörködöm. Jó nékem, hogy megaláztál, azért, hogy megtanuljam a te rendeléseidet. Igazságosan aláztál meg engem. A te szádnak törvénye jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst. A te kezeid teremtettek és erősítettek meg engem, a te igédben van az én reménységem. Tudom Uram, hogy a te ítéleteid igazak. A te törvényedben gyönyörködöm, a te határozataidról gondolkodom. Tied vagyok, a te határozataidat keresem. Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom! Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra. Minden gonosz ösvénytől visszatartóztattam lábaimat. Nem távoztam el a te ítéleteidtől, mert te oktattál engem. Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. A te határozataidtól el nem tévelyedtem. A te bizonyságaid az én örökségem mindenha, mert szívemnek örömei azok. Az én szívem hajlik a te rendeléseid teljesítésére mindenha és mindvégig. Menedékem és paizsom vagy te; igédben van az én reménységem. Szeretem a te bizonyságaidat. Méltányosságot és igazságot cselekedtem. Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat. Igaznak tartom azért minden határozatodat, és a hamisságnak minden ösvényét gyűlölöm. Szájamat feltátom és lihegek, mert kivánom a te parancsolataidat. Hajnal előtt felkelek, kiáltok hozzád; a te beszédedben van reménységem. Szemeim megelőzik az éjjeli őrséget, hogy a te beszédedről gondolkodjam. A te határozataidat szeretem. Gyönyörködöm a te beszédedben, mint a ki nagy nyereséget talált. A hamisságot gyűlölöm és útálom; a te törvényedet szeretem. Naponként hétszer dicsérlek téged, a te igazságodnak ítéleteiért. Az én lelkem megtartja a te bizonyságaidat, és azokat igen szeretem. Megtartom a te határozataidat és bizonyságaidat, mert minden útam nyilván van előtted. Nyelvem a te beszédedről énekel, mert minden parancsolatod igaz. A te határozataidat választottam! A te törvényed nékem gyönyörűségem.

Felette nagy nyomorúságban vagyok, lelkem mindig veszedelemben van. Nyomorúság és keserűség ért engem. Az istentelenek kötelei körülkerítettek, tőrt vetettek ellenem. Sokan vannak az én háborgatóim és üldözőim. Lelkem a porhoz tapad, kicsiny vagyok én és megvetett, sír a lelkem a keserűség miatt.

A kevélyek hazugságot költöttek reám. Kövér az ő szívök, mint a háj. Vermet ástak nékem kevélyek, a kik nem a te törvényed szerint élnek csalárdul üldöznek engem. Közelgetnek hozzám az én gonosz háborgatóim, a kik a te törvényedtől messze távoztak. Ez jutott nékem, hogy a te határozataidat megőriztem. Még ha fejedelmek összeülnek, ellenem beszélnek is; a te szolgád a te rendeléseidről gondolkodik. Csaknem semmivé tettek engem e földön, de én nem hagytam el a te határozataidat. Ha nem a te törvényed lett volna az én gyönyörűségem, akkor elvesztem volna nyomorúságomban. Vártak rám a gonoszok, hogy elveszessenek, de én a te bizonyságaidra figyelek. Noha olyanná lettem, mint a füstön levő tömlő; a te rendeléseidről el nem feledkezem.

Gyűlölöm a hamisságnak minden ösvényét. Megrontották a te törvényedet. Láttam a hűteleneket és megundorodtam, hogy a te mondásodat meg nem tartják. Harag vett rajtam erőt az istentelenek miatt, a kik elhagyták a te törvényedet. Az állhatatlanokat gyűlölöm, de a te törvényedet szeretem. Víznek folyásai erednek az én szemeimből azok miatt, a kik nem tartják meg a te törvényedet. Buzgóságom megemészt engem, mert elfeledkeztek a te beszédedről az én ellenségeim.

Elfogyatkozik az én lelkem a te szabadításod kivánása miatt; a te igédben van az én reménységem. Mikor vígasztalsz meg engem? Szemeim epekednek a te szabadításod és a te igazságod beszéde után. Várom a te szabadításodat, oh Uram! és a te parancsolataidat cselekszem. Uram! vágyódom a te szabadításod után. Várom a te ítéleteidet!”

Ígéretek:

„A te beszédedről nem feledkezem el, lábaimat a te bizonyságaidhoz fordítom. Sietek és nem mulasztom el, hogy megtartsam a te parancsolataidat. Soha sem feledkezem el a te határozataidról, mert azok által elevenítettél meg engem. Megesküdtem és megállom, hogy megtartom a te igazságodnak ítéleteit, a te törvényedről, a te határozataidról el nem feledkezem. Megtartom a te rendeléseidet, megőrzöm a te bizonyságaidat, és azokat igen szeretem. Megtartom a te határozataidat, mert minden útam nyilván van előtted.”

Kérések:

„Soha ne hagyj el engem! Ne engedj eltévedeznem a te parancsolataidtól! Ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat. Uram, ne hagyj megszégyenülni! Az igazságnak beszédét se vedd el soha az én számtól.

Tégy jól a te szolgáddal, hogy éljek és megtartsam a te beszédedet. Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát. Fordítsd el rólam a szidalmat és gyalázatot, eleveníts meg engem a te igéreted szerint. Add értenem a te határozataidnak útát, hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról! Vigasztalj meg a te igéd szerint! A hamisságnak útját távoztasd el tőlem, és a te törvényeddel ajándékozz meg engem! Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban. Hajtsd szívemet a te bizonyságaidhoz, és ne a telhetetlenségre. Fordítsd el az én szemeimet, hogy ne lássanak hiábavalóságot; a te útadon éltess engemet. Teljesítsd igéretedet a te szolgádnak, a ki fél téged. Fordítsd el tőlem a gyalázatot, a mitől félek; hiszen jók a te ítéleteid. Éltess engem a te igazságod által, és szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, a mint megigérted, hogy megfelelhessek az engem gyalázónak. Emlékezzél meg a te szolgádnak _adott_igédről, a melyhez nékem reménységet adtál! Teljes szívből könyörgök a te színed előtt: könyörülj rajtam a te igéreted szerint! Legyen velem a te kegyelmed, hogy megvígasztalódjam a te szolgádnak tett igéreted szerint. Szálljon reám a te irgalmasságod, hogy éljek. Szégyenüljenek meg a kevélyek, a kik csalárdul elnyomtak engem, forduljanak hozzám, a kik téged félnek, és ismerik a te bizonyságaidat! Legyen az én szívem feddhetetlen a te rendeléseidben, hogy meg ne szégyenüljek.

Segíts meg engem! Tarts meg engem, a te kegyelmed szerint eleveníts meg engem, hogy megőrizhessem a te szádnak bizonyságait. Uram, eleveníts meg a te igéd szerint. Szájamnak önkéntes áldozatai legyenek kedvesek előtted Uram! Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben. Segélj, hogy megmaradjak, és gyönyörködjem a te rendeléseidben szüntelen ne adj át nyomorgatóimnak! Légy kezes a te szolgádért az ő javára, hogy a kevélyek el ne nyomjanak engem. Cselekedjél a te szolgáddal a te kegyelmességed szerint.

Tekints reám és könyörülj rajtam, a miképen szoktál a te nevednek kedvelőin. Vezéreld útamat a te igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjék rajtam! Oltalmazz meg az emberek erőszakosságától, hogy megőrizzem a te határozataidat! A te orczádat világosítsd meg a te szolgádon!

Teljes szívből kiáltok hozzád, hallgass meg, Uram! Segítségül hívlak: tarts meg engem. Hallgasd meg az én szómat a te kegyelmességed szerint, Uram! Eleveníts meg a te jóvoltod szerint. A te ítéletid szerint eleveníts meg engem, a te kegyelmességed szerint, a te beszéded szerint eleveníts meg engem! Lásd meg az én nyomorúságomat és szabadíts meg engem. Te perelj peremben és ments meg! Lásd meg Uram, hogy a te határozataidat szeretem.

Taníts meg engem a te rendeléseidre, a te rendeléseidnek útjára, hogy megőrizzem azt mindvégig. Az okosságnak és tudománynak drága voltára taníts meg engem, és taníts meg a te ítéleteidre. Oktass, hogy megismerjem a te bizonyságaidat, oktass, hogy megtanuljam parancsolataidat, oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből! Oktass, hogy éljek! Ajkaim dicséretet zengjenek, mert megtanítasz a te rendeléseidre.

Oh Uram! hadd szálljon az én könyörgésem a te színed elé; tégy bölcscsé engem a te igéd szerint. Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen téged, és a te ítéleteid segítsenek rajtam! Jusson elődbe az én imádságom; legyen segítségemre a te kezed.”

Szeretett Testvérünk! Mondjuk együtt: Ámen!