A nyelveken szólás

2010 április 11 · 14 perc elolvasni

Kedves Testvérünk!

Keresztyén körökben jól ismert ez a címben írott fogalom. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egyes keresztyének, leginkább újjászületésükkor, amikor az Úr Jézus Krisztustól megkapják a megígért Szentlelket megszólalnak és azt követően tartósan beszélnek egy általuk addig nem ismert idegen nyelven. E nyelv esetenként mások számára ismert nyelv lehet, tehát egy jelenleg is beszélt, többek által használt nyelv, de lehet olyan nyelv is, amely legfeljebb egy távoli földrész valamely népének kevésbé közismert nyelve. Ezeken kívül az is elképzelhető, hogy valaki olyan nyelven szólal meg, amely az emberiség körében egyáltalán nem ismert, sem a régebbi időkben nem volt használatos, sem napjainkban nem az, sehol a földön. Ez a fajta nyelv vagy egy teljesen új nyelv, amit valóban sehol nem beszélnek még a tágabb értelemben vett világban sem, vagy az angyalok nyelve, miként azt Pál apostol írja.

Azzal kezdtük, hogy csak „egyes” keresztyének szólalnak meg ilyen nyelveken, tehát mások nem. Közismert az is, hogy leginkább az úgynevezett karizmatikus gyülekezeti tagokra jellemző ez a fajta megnyilvánulás, közöttük viszont ez annyira elterjedt, annyira általánossá lett, hogy szinte már ez különbözteti meg őket a többi keresztyén gyülekezettől. Különleges megnyilvánulásuk következtében egyesek akár fel is fuvalkodhatnak, ha pedig ez egy gyülekezet tagjainál tömegszerű, akkor még káros elkülönülésre, más gyülekezetekkel szembeni magasabbrendűségi érzés táplálására is módot adhat, ami bizony tovább bonthatja a már úgyis romokban heverő keresztyén egységet.

A fentiek után tekintsük át mit ír a Biblia a nyelveken szólásról! Nem csupán azokat az Igéket vesszük számba, ahol teljesen kézzelfoghatóan, egyértelműen a nyelveken szólásról olvashatunk, hanem mindazokat is, ahol csak következtetni tudunk arra. Mivel az Ószövetségben még csak utalást sem találtunk témánkra, vizsgálatunkat az újszövetségi iratok tanulmányozásával végezzük.

Pál apostol leveléből tudjuk, hogy a nyelveken szólás a Szentlélektől ered, a Szentlélek ajándéka, mégpedig úgynevezett kegyelmi ajándéka. Nem lehet tehát véletlen, hogy aki megkapja ezt az ajándékot, szinte kivétel nélkül akkor részesül ebben az ajándékban, amikor újjászületik, amikor betöltekezik a Szentlélekkel, azaz akkor, amikor elnyerte a kegyelmet. Talán ezért is kegyelmi ajándékként olvashatunk róla.

„A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek… Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint. Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által. Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása. De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.”(1 Kor 12, 4, 8-11)

A „nyelvek nemei… nyelvek magyarázása” kifejezések az újfordítású biblia szerint nyelveken szólást és a nyelveken szólás magyarázatát jelentik. Tehát mindkettő a Szentlélek kegyelmi ajándéka. Ezeket az ajándékokat saját belátása szerint osztogatja a Szentlélek „a mint akarja”, vagyis lesz olyan aki megkapja (ezt kapja ajándékként), és lesz olyan aki nem.

Annak ellenére, hogy teljesen egyértelmű, említsük meg, hogy a „nyelvek magyarázata” egy különleges tolmácsolási készséget jelent, amely szintén ajándék, és az a célja, hogy a megajándékozott egy akár angyali nyelven beszélő mondatait is érthetővé tudja tenni mások számára, tehát le tudja fordítani azokat.

Visszatérve az Igeszakaszra megállapíthatjuk, hogy nem mindenki részesül ebben a nyelveken szólás ajándékában, hiszen – újra kihangsúlyozzuk – a Szentlélek osztogatja „a mint akarja”. A „nem” válasz megelőlegezésével Pál apostol fel is veti, hogy vajon mindenki szól-e nyelveken? (1 Kor 12, 30) Szellemi kiskorúságra utal tehát, ha valaki ennek az ajándéknak a birtokában felfuvalkodik, mintha saját erejéből érte volna el azt, holott köztudottan kapta.

„… Mid van ugyanis, a mit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel mintha nem kaptad volna?”(1 Kor 4, 7)

Talán nem szaladunk túl előre a témánkban, ha azt írjuk, hogy ott és akkor ad ilyen ajándékot a Szentlélek, ahol, és amikor úgy véli, hogy ez az ajándék haszonnal kamatoztatható a Gyülekezet, azaz Krisztus Testének építésére. Hiszen minden (Teremtő Istenünktől való) erő, szolgálat és ajándék akár közvetlenül az Atyától, akár az Úr Jézus Krisztustól vagy a Szentlélektől kapjuk, ezért az egyetlen célért adatik, vagyis annak érdekében, hogy minél több ember megmenekülhessen a kárhozattól, minél több ember üdvözülhessen.

A nyelveken szólásról Márk evangéliumában olvashatunk először az Újszövetségben. A már feltámadt Jézus Krisztus néhány szavát örökíti meg alábbi beszámolójában Márk:

„És monda nékik (Jézus Krisztus): Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak…” (Mk 16, 15-17)

Jézus Krisztus „új nyelveken szólnak” kijelentése az első Pünkösd alkalmával teljesedett be, amikor a tanítványokat azóta soha sem tapasztalt módon, hatalmas erővel töltötte be Jeruzsálemben a Szentlélek. Ők is ezzel a történéssel egyidejűleg szólaltak meg nyelveken.

„És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, a melyben születtünk? Párthusok és médek és elámiták… Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lennie? Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg. Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet! Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen…” (Apcsel 2, 2-9, 11-15)

„És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken…”- olvashattuk. A Pünkösd ünnepére érkezett szórványokban élő zsidók és a jeruzsálemiek, akik közül némelyek ismerték az apostolok egyikét-másikát, megdöbbenéssel tapasztalták, hogy ezek a Galileából való emberek azokon a nyelveken beszélnek hozzájuk, amelyek az ő szórványban lévő lakóhelyükön használatosak. Értetlenül állnak a jelenség előtt, és hamar részegséggel vádolták őket, mint ha ez bármiféle magyarázattal is szolgálhatott volna a történésekre. Péter apostol Jóel próféta könyvének segítségével bizonyította számukra, hogy itt nem részegségről, hanem egy prófécia beteljesedéséről van szó, méghozzá a Szentlélek kitöltetéséről. Péter ezzel kapcsolatos fejtegetését, mivel nem tartozik szorosan a témánkhoz, most mellőzzük. Amiről viszont föltétlenül szólni kell az annak a ténynek a rögzítése, hogy az apostolok valamennyien ismert, bizonyos földrajzi térségekben közismert nyelveken szólaltak meg, hiszen a valódi meglepetést ez okozta a hallgatóságnak. És képzeljük el az apostolokat, hogy sajátmagukat milyen meglepetés érhette, hiszen ők eddig nem ismerték ezeket a nyelveket, talán egyetlen szót sem tudtak és értettek ezeken az idegen nyelveken. Csodálkozással tekinthettek egymásra is. Sok idejük viszont aligha maradt az álmélkodásra, mivel „szolgálatban” voltak. Hiszen ajándékukat is erre a célra kapták, kimondottan annak érdekében, hogy a kegyelem evangéliuma hirdetésével alapítsák meg és építsék a Gyülekezetet, azaz Krisztus Testét. A Szentlélek a legjobb helyen, a legjobb időpontban és a legmegfelelőbb személyeknek adta ezt az ajándékot. A Bibliában néhány sorral később már olvashatunk is az eredményről:

„A kik azért örömest vevék az ő (Péter apostol) beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.”(Apcsel 2, 41)

Nem írja a Biblia, csupán feltételezzük, hogy az azon a napon és azokban a napokban megkeresztelkedettek valamennyien megkapták a Szentlélek „nyelveken szólás” kegyelmi ajándékát. Milyen alapon állítjuk ezt? Részben azért, mert úgy tűnik, valamennyien eleget tettek Isten akaratának. A keresztről való beszéd, Jézus Krisztus helyettesítő áldozatáról és feltámadásáról szóló érvelés bűnbánatra indította őket, bűneik megvallásával és az Úr Jézus Krisztus nevére való megkeresztelkedésükkel elnyerték a bűnbocsánatot, valamennyiüket betöltötte a Szentlélek, újjászülettek, üdvösségre jutottak. Az Apcsel 2, 47-szerint:

„… Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.”

Üdvbizonyosságuk, újjászületésük, a Szentlélek vételének egyetlen biztos jele pedig csak az lehetett, hogy megszólaltak valamilyen addig számukra ismeretlen nyelven. Másrészt azért állítottuk azt, hogy valamennyien nyelveken szóltak, mivel ebben az időben tipikusan ez volt az a kegyelmi ajándék, amely előmozdíthatta az evangélium terjedését, hiszen mint olvastuk, messze vidékekről is jöttek zsidó emberek (Pünkösdkor szokás szerint többszázezren), akik Jeruzsálemből eltávozva ezzel az ajándékukkal távoli vidékek lakóit is elérhették, és nyelvi akadályok nélkül hirdethették részükre Isten Igéjét.

Maguk az apostolok is abból tájékozódtak az újjászületésről és a Szentlélek vételéről, hogy amikor prédikálták valakinek a kegyelem evangéliumát már közben, vagy utána a keresztelkedéskor ilyen idegen nyelveken szólaltak meg az emberek. Amikor ezt meghallották, tudták, hogy az Úr jézus Krisztus szellemileg újabb valakit emelt magához, valaki megint üdvösségre jutott szolgálatuk által az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.

„Mikor még szólá Péter (a pogány Kornéliusz házában) ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják vala e beszédet. És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, a kik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka. Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter: Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképen mi is? És parancsolá, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében…” (Apcsel 10, 44-48)

Olvassuk el ezt a sort még egyszer: „Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent.” „Mert hallják vala…”

„Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált, Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek. És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére. Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban. Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére. És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.” (Apcsel 19, 1-6)

Ne feledkezzünk meg Fülöp apostol Samáriában végzett munkájáról sem, hiszen volt egy időszak, amikor ő ott hirdette az evangéliumot. A következő Igeszakaszban ugyan nincs szó közvetlenül arról, hogy nyelveken szólaltak meg újjászületésükkor az emberek, de jó okunk van arra, hogy feltételezzük azt.

„Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten igéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost; Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket: Mert még senkire azok közül nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Lelket.” (Apcsel 8, 14-17)

Feltűnhetett, hogy az utóbbi két helyen kézrátétellel adatott a Szentlélek. Így olvashattuk:„És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok; és szólnak vala nyelveken…” „Akkor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Lelket” és szólnak vala nyelveken… Erről sem a pünkösdi, sem a Kornéliusz házában történt eseményeknél nem olvastunk, ezért nem állíthatjuk, hogy a nyelveken szólás ajándékának vételéhez elengedhetetlenül szükséges a kézrátétel. Ez utóbbi esetekben a kézrátételnek inkább áldásközvetítő szerepe lehetett.

Ezek ismeretében elevenítsük fel a korábbiakból azt a kijelentésünket, hogy nem mindenki részesül ebben a nyelveken szólás ajándékában, hiszen – mint kihangsúlyoztuk – a Szentlélek osztogatja „a mint akarja”. A kezdeti időszakban, mint tapasztalhattuk kivétel nélkül mindenki hozzájutott ehhez az ajándékhoz, hiszen nagy szükség volt erre. Az idő múlásával (és jegyezzük meg, viszonylag hamar) arányaiban csökkent azoknak a száma, akik kegyelmi ajándékként a szóban forgó ajándékot kapták, a hangsúly más, immáron újabb szükségleteket kielégítő további ajándékok irányába tolódott el. (Bölcsesség, ismeret, hit, gyógyítások, isteni erők, prófétálás, lelkek megkülönböztetése, vezetés, irgalmasság gyakorlása, és a nyelveken szólás magyarázata.)

Miután az egyes helyi gyülekezetekben Pál apostol éppen a nyelveken szólás körül tapasztalt némi rendetlenséget, már viszonylag korán igyekezett arra, hogy útbaigazítást adjon arra nézve, hogy ezt az ajándékot hogyan használják a gyülekezetekben. A korinthusiakhoz írt első levelében a tanácsain kívül a nyelveken szólással kapcsolatos ismeretek átadására és pontosítására is törekszik.

„Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok. Mert a ki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat. A ki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vígasztalásra. A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön… Azonképen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, a mit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni… Azért a ki nyelveken szól, imádkozzék, hogy megmagyarázza. Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen. Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is. Mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz? Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból. Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni; De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólani értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken. Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek. A törvényben meg van írva: Idegen nyelveken és idegen ajkakkal szólok e népnek, és így sem hallgatnak rám, azt mondja az Úr. A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek. Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök? De ha mindnyájan prófétálnak és bemegy egy hitetlen, vagy avatatlan, az mindenektől megfeddetik, mindenektől megítéltetik, És ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arczra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonynyal az Isten lakik ti bennetek. Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek. Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.” (1 Kor 14, 1-5, 9, 13-28)

Pál apostol levelének idézett részlete annyira lényegre törő, hogy alig volt lehetőségünk a tömörítésre. Mivel még ezekután is eléggé terjedelmes az Igeszakasz, és tudjuk, hogy a figyelem ellankadhat az olvasás közben, ismétlés céljából ragadjunk ki a szövegből néhány általunk fontosabbnak ítélt kijelentést, és elemezzük azt! Vessük össze napjaink gyakorlatával!

Azonnal szembetűnő, hogy Pál a nyelveken szólást szinte mindvégig a prófétálással veti össze, ez utóbbi javára. A Jelenések könyvéből tudjuk, hogy „… a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke” (Jel 19, 10). Pál apostol tehát előrébbvalónak tartja, hogy a gyülekezeti alkalmakon kifejezetten az Úr Jézus Krisztusról szóló bizonyságok, tanítások kapjanak hangsúlyt, mégpedig közérthető módon, mivel ez az emberekhez szól, nem pedig Istenhez. Aki ugyanis ilyen alkalmakon anélkül szól nyelveken, hogy idegen nyelvterületről való (külföldi) lenne jelen, akkor az nyilván csak Istenhez (az Úr Jézus Krisztushoz) szól esetleg valamiféle angyali nyelven, amellyel csak önmagát és nem a jelenlévőket építi. „A ki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi.” Ennek ellenére egy-egy összejövetelen ha valaki nyelveken szól „… kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg: Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben…” Természetesnek tartjuk, hogy az ilyen „hozzászólásokra” is csupán akkor kerülhet sor, ha a nyelveken szóló nem önmagáért könyörög, hanem a gyülekezet megtisztulásáért, a tagok újjászületéséért, a gyülekezetet érintő ajándékokért, vagy olyan magasztalást mond, amely kifejezetten a tagság javára, épülésére szolgál.

A fentiekkel kapcsolatban több, napjainkban fellelhető tévelygés feltárása kívánkozik ide. Nem az a baj némely gyülekezettel, hogy összejöveteleiken a nyelveken szólás túlburjánzik a prófétáláson, hanem az, hogy miután úgy tartják, hogy tagjaik szinte kivétel nélkül rendelkeznek ezzel az ajándékkal, karizmával, ezért ők (karizmatikusok) „jobb” gyülekezet minden más gyülekezetnél. Pedig ha ennek az ajándéknak a tömegszerű jelenlétét köreikben alaposabban megvizsgálnánk kiderülne, hogy tagjainak még tizede-huszada sem kapta meg valójában ezt az ajándékot a Szentlélektől, hanem önmaga erejéből (begyakorlással) kapart össze egy úgynevezett „nyelvet”. Miért? Mert ezekbe a körökbe való betagozódásnál elvárás a régebbi tagok részéről, hogy az új belépő a vízkeresztség ideje körül, esetleg elöljáróik kézrátételét követően azonnal szólaljon meg nyelveken, különben hamar megbélyegzik, hogy nincs is újjászületve és még a Szentlélek sem töltötte be, tehát nem is hívő, ergo nem való közéjük. Szomorúan hallgattuk több esetben azokat az önmagukat és társaikat is becsapó, hívőket, vagy hitre törekvőket, akik olyan szavakat használtak és ismételgettek „beszédükben”, amiket mi idegen nyelvtudásunkból, vagy egyéb tudásunkból eredően jól ismertünk. (Volt ezek között még évtizedekkel ezelőtt külföldre távozott ma már alig ismert magyar futballista neve is, és hasonlók. Vajon ezzel még önmagát is, hogyan építette?…) Pedig Pál világosan leírta: „… A nyelvek… jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek…”, azaz nem egymás előtt kell fennhéjázva (esetleg hamisan) bizonygatni, hogy mi már nyelveken beszélünk, hanem ez egy olyan jel, amelytől elámulhat egy hitetlen. Mint Pünkösdkor, Efézusban, Samáriában vagy máshol, mert Isten erejét véli felfedezni benne, hiszen esetenként egy általa azelőtt is jól ismert személy egyszer csak folyékonyan kezd az egyik pillanatról a másikra, minden előképzettség nélkül egy új nyelven beszélni.

Két kicsi megjegyzés még. Elgondolkoztató, hogy olyan gyülekezetekben, ahol „mindenki” kapott ilyen ajándékot a Szentlélektől, senki nem kapja meg ugyanattól a Szentlélektől a nyelveken szólás magyarázatát. Hogyan lehetséges ez? A másik: Megfigyeltük, hogy egy-egy ilyen kifejezetten „karizmatikus” gyülekezetben, bármikor, bármiért imádkozik a vezető (pásztor, tanító), azonnal minden tag imádkozni kezd nyelveken, nyilván a vezetőtől és egymástól is függetlenül – hangosan, vagy félhangosan. Amikor a vezető ebben a méhkaptár-beli zajban befejezi az imáját, hirtelen mindenki abbahagyja saját imáját, és azonnal áment mond. Nyilvánvaló, hogy az elöljáró imájára. Vajon hogyan tudott azzal azonosulni, arra áment mondani, miközben saját imáját mondta? Sok a hiba a nyelveken szólás körül.

Szeretett testvérünk! Legyen ez összegzésül: a nyelveken szólás ma is élő, érvényben lévő ajándéka a Szentléleknek és Krisztus Testének épüléséhez ma is annak adja, akinek akarja. Ha már ritkább is ez az ajándék, mint a kezdetekben, meg kell becsülni, nem szabad akadályozni, viszont óva intünk mindenkit, hogy hamisan használja, vagy birtoklásától felfuvalkodjék.