Kedves Testvérünk!

Ha ez a tanítás most élőben hangzana el, és megkérdeznénk a hallgatóságot, hogy miért szerepel a Bibliában Sallum, mit tett ő, hogy a neve feljegyzésre került, feltételezhető, hogy kevesen adnának a kérdésre helyes választ. Segítségül elmondjuk, miután a Bibliában több személy is szerepel ezzel a névvel, mi az iránt a Sallum iránt érdeklődünk, aki Kól-Hóze fia volt. Sokat segítettünk ezzel? És ha még azt is eláruljuk róla, hogy ő volt Izraelben a Hermon tövében elhelyezkedő Mispa tartomány (kerület) vezetője? Na, ennyi segítség után, kezd derengeni a válasz? Ugye feladhatjuk, semmit nem tudunk erről a személyről. Nyilván nem egy olyan valaki volt, akit érdemes megőrizni az emlékezetünkben, még ha olvastunk is róla. Nem tehetett túl nagy dolgot.

Több mint két és félezer évvel ezelőtt, csaknem háromezer éve, Salamon király uralkodását követően, Izrael kettészakadt. Az északi országrész, ahol folyamatosan Istentelen királyok ültek a trónon, Isten fenyítéseként, egy idő után fogságba került, leigázták őket az Asszírok. Figyelmeztető intelem lehetett ez a déli országrész vezetőinek, akik viszont nem vonták le a megfelelő következtetéseket, így mintegy másfél évszázaddal később, bűneik miatt, Isten őket is megbüntette. Így azután a déli országrész (Júda) is fogságba került, mégpedig az akkori legnagyobb birodalom, a káldeusok lakta Babilon fogságába. A káldeusok, nem csupán megszállták, és katonailag leigázták Júda földjét, de lerombolták Jeruzsálemet is. Miután kifosztották, és földig rombolták a zsidók legszentebb helyét, a jeruzsálemi templomot, elvitték annak kincseit, és magukkal vittek nagyon sok zsidó embert is, Babilonba. A próféták szerint hetvenévnyi távollét várt az elhurcoltakra. Hetvenévnyi fogság.

Az elhurcoltak, nem kis mértékben a velük lévő próféták hatására, rádöbbentek, hogy azért kerültek fogságba, mert elfordultak Istenüktől, semmibe vették a Vele kötött szövetséget. Mivel azt is tudták, hogy további sorsuk és hazamenetelük is Istenük kezében van, mind többen kezdték segítségül hívni az Úr nevét. A természetes honvágyon túl, egy idő után kimondhatatlan vágyat éreztek arra, hogy újra láthassák Jeruzsálemet, helyreállíthassák, újjáépíthessék templomukat, ahol ismét áldozatokat mutathatnának be Istenüknek. Terveik között szerepelt az is, hogy az áldozatok bemutatásához szükséges legfontosabb dolgok után, helyreállítják majd magát a várost is.

A büntetésként kiszabott évek elteltével, Isten kegyelméből, hazaindulhattak a zsidók. Ez nem egyszerre történt, egymástól távoli időpontokban, több csoportban, más-más vezetővel keltek útra és érkeztek haza. Nem is jött mindenki. Akik a hetven év alatt már a káldeusok földjén születtek, azok nem mindannyian érezték hazájuknak Izrael földjét, ők nem akartak onnan eljönni.  Mások, tekintve, hogy közben nagy változások történtek Babilonban, (legyőzte őket a méd-perzsa birodalom) szintén nem akarták elhagyni új otthonukat, hiszen a zsidók helyzete nagyot változott, nem rabokként tartották őket nyilván, hanem egynek csupán, azon népek közül, amely a hatalmas birodalom területén élt. Így az elhurcoltak és azok leszármazottai közül, csak egy kisebbség tért vissza Izrael földjére.

A hazatértek, az otthon maradottakkal együtt, azonnal hozzáláttak a helyreállítási munkákhoz. Jeruzsálemben először az Isten oltárát építették fel, a templom romjainál, a régi helyén, ezen máris égőáldozatokat mutattak be Istenüknek. (Ezsd 3, 2-3) Majd lerakták a templom alapkövét. (Ezsd 3, 10) Sokan örvendeztek és ujjongtak, mások, akik még látták a régi templomot, hangosan sírtak. (Ezsd 3, 12) És eljött annak is az ideje, hogy elkészült a templom, és felszentelhették azt. (Ezsd 6, 15-16) Később, Nehémiás vezetésével a város újjáépítéséhez fogtak hozzá, ebbe beleértendő a városfalak, városkapuk kiigazítása, helyreállítása is. Magának a városnak a helyreállítása nyilván egy hosszabb folyamat volt, talán meg sem határozható az elkészültének időpontja, de azt tudjuk, hogy a várost, védelmi szempontból körülvevő kőfal, szorgalmas munkával, ötvenkét nap alatt készült el. (Neh 6, 15) Nagy ünnepléssel avatták fel.

Néhány sor erejéig, tekintsünk bele ebbe az utóbbi helyreállítási munkába!

„A Völgy kapuját javítgatá Hánun és Zánoah lakói, ők építék meg azt és állíták fel annak ajtajait, kapuit és závárait, és a kőfalból ezer singet a szemét-kapuig. A szemét-kaput pedig javítgatá Malkíja, Rékáb fia, Beth-Hakkerem tartományának fejedelme, ő építé meg azt és állítá fel ajtajait, kapcsait és závárait. És a forrásnak kapuját javítgatá Sallum, a Kól-Hóze fia, Mispa tartományának fejedelme, ő építé meg és héjazá be azt és állítá fel ajtajait, kapcsait és závárait, és a Selah tó kőfalát a király kertje felé, mind a garádicsokig, melyeken a Dávid városából alájőnek. Ő utánuk javítgata…” (Neh 3, 13-16) 

Hatalmas listát közöl a Szentírás azokról, akik a helyreállításban és az újjáépítésben aktívan részt vettek. Tagadhatatlan, hogy egy fontos esemény fontos szereplői voltak. Most mégis ugorjunk néhány évszázadot, és gondolatban érkezzünk meg Jézus korába!

„És mikor Jézus Bethániában, a poklos Simon házánál vala, méne ő hozzá egy asszony, a kinél vala drága kenetnek alabástrom szelencéje, és az ő fejére tölté, a mint az asztalnál ül vala. Látván pedig ezt az ő tanítványai, bosszankodának, mondván: Mire való ez a tékozlás? Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek. Mikor pedig ezt eszébe vette Jézus, monda nékik. Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jó dolgot cselekedett én velem. Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek. Mert hogy ő ezt a kenetet testemre töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt. Bizony mondom néktek: Valahol az egész világon prédikáltatik az evangyéliom, a mit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő emlékezetére.” (Mt 26, 6-13) 

Annak a kenetnek (parfümolajnak) az értéke nagyon magas volt, a Biblia másleírásából tudjuk, hogy az akkoriban, vetekedett egy napszámos egész évi keresetével. Elképzelhető, hogy ennek az asszonynak ez volt minden vagyona, és a nehezebb időszakokra való tartaléka. Egyszercsak előlépett vele, és az asztalnál ülő Jézus fejére csurgatta. A tanítványok korholását Jézus szelíden elutasította, mondván, a temetésemre készítette fel ez az asszony a testemet. (Annak idején ugyanis szokás volt a halottak testét különféle illatanyagokkal bekenni.) És még mást is mond Jézus: „Valahol az egész világon prédikáltatik az evangyéliom, a mit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő emlékezetére.” Felvetődik a kérdés, mit tett ez az asszony olyat, ami Jézus szerint ilyen említésre méltó? Talán a drága kenet feláldozását tartotta Urunk ilyen magasztosnak? Ennyire nagyra értékelte az asszony anyagi áldozatát, és úgy gondolta, hogy ezt mindenkor érdemes majd felemlíteni, amikor hirdetik az evangéliumot? Az Énekek éneke költeményben van egy rövid mondat:

„Amikor a király az ő asztalánál ül, nárdusnak jóillatja származik én tőlem.” (Én 1, 12) 

Jézus észrevette, hogy az asszony felismerte Őt, királynak tartotta, aki az asztalnál ült. És ismerte az Írást is. Ha a király az asztalnál ül, akkor arra jóillatú nárdus kenet való. Egy pillanatot sem gondolkozott, hozta az alabástrom szelencét, és tartalmát Jézus fejére, Jézus hajára öntötte. És miként Urunk, Pétert is dicsérettel illette, amikor ő mondta ki először, hogy Jézus a Messiás, az élő Isten Fia, úgy ezt az egyszerű asszonyt is örökre felejthetetlenné tette az evangélium ismerői számára. Bizony nagy és említésre méltó dolgot hajtott végre ez az asszony! Cselekedetével bizonyságot tett az Úr Jézus Krisztusról.

És hidd el, Isten szemében nagy és említésre méltó dolgot hajtott végre Sallum is! Mint olvashattuk: „… a forrásnak kapuját javítgatá Sallum,… ő építé meg és héjazá be azt és állítá fel ajtajait, kapcsait és závárait, és a Selah tó kőfalát…” Jeruzsálem, Isten parancsára épült újjá, és Sallum, minden fizetség nélkül, beállt ebbe a munkába. Odaadó kétkezi munkával szolgált Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének, kimutatva ezzel Iránta való hűségét. Mivel egy tartomány vezetője volt, képességeinél fogva nyilván ő intézte az anyagok beszerzését, előkészítését, szállítását is, ha elvitte a munkára néhány emberét, akkor neki kellett azok felügyeletét is ellátni, gondoskodni azok ellátásáról, szállásáról, de nyilván reá várt az a feladat is, hogy saját kétkezi munkája mellett, megoldásokat találjon az esetlegesen felmerülő nehézségekre, és nem utolsó sorban, vezesse a munkálatokat.

Mégis, ha a világtörténelemben csak Izrael történetét tekintjük is, Sallum munkája csupán csepp volt a tengerben. Utólag talán említésre sem méltó, felejthető. De nem így Isten szemében! Ha mi bármikor is átsiklottunk e zsidó férfiú személye és munkája felett, Isten nem felejtette el, és soha nem is felejti el őt. Sallum, engedelmességével rászolgált arra, hogy a Teremtő Isten őt észrevegye, és nevét, hűséges szolgái közé feljegyezze. Neve örökre be lett írva Isten könyvébe. Miként feljegyzésre került, és így örökre felejthetetlenné lett annak az egyszerű asszonynak a cselekedete is, aki Jézus Krisztusban felismerte a királyt. Cselekedetével, Istennek szolgálva, bizonyságot tett az Úr Jézus Krisztusról.

Olvassunk el két Igeverset Malakiás könyvéből!

„… tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét. És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, a melyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, a mint kiki kedvez a maga fiának, a ki szolgálja őt.” (Mal 3, 16-17)

Szeretett Testvérünk!

Aprónak tűnő cselekedetükkel, két személyt, egy asszonyt és egy férfiút mutattunk be neked, hogy bizonyítsuk, a legkisebbnek tűnő, hitből eredő tett is számít az Úr Jézus Krisztus előtt. Ha összesen ennyit cselekedtek volna életük során, ő már akkor sem éltek hiába, életük tartalmas volt, jutalmuk minden elképzelést felül múló. Neked sem kell feltétlenül nagy dolgokat cselekedni! Nem kell (újra) megváltanod a világot, vagy az evangélium hirdetése céljából, életed kockáztatásával a Távol-keletre utaznod. Istent szolgálod már azzal is, ha életed megváltozásával, csak a szomszédodnak teszel bizonyságot, az Úr Jézus Krisztusról. Ő ezt is észreveszi és feljegyzi.  Amíg a bűnösök nevét csak a porba írja Urunk (Jer 17, 13), amit az első fuvallat elsöpörhet, az igazak emléke és neve mindörökre fennmarad. Aki megtér és újjászületik, annak nevét felírják az Isten országában. Tartozz közéjük!